Századok – 1982
Figyelő - Szarka László: A századelő (1900–1918) a hetvenes évek szlovák történetírásában 356/II
BESZÁMOLÓ v TUDOMÁNYOS KONFERENCIA HAZÁNK ELMÚLT NEGYEDSZÁZAD ALATT VÉGBEMENT FEJLŐDÉSÉRŐL A Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézete és a Magyar Történelmi Társulat „Válság és megújulás. Gazdaság, társadalom és politika Magyarországon. Az MSZMP 25 éve" címmel nagy érdeklődéssel kísért tudományos ülésszakot rendezett 1981. szeptember 29—október 1. között Budapesten. A három nap alatt összesen 16 előadás hangzott el, amelyeket szabad vita követett. Az előadói pódiumra nemcsak történészek léptek fel, hanem közgazdászok, szociológusok, politológusok és irodalomtudósok is, reprezentálván a társadalomtudósok összefogását, a közös erőfeszítést az 1956-os ellenforradalom leverése óta végbement társadalmi, politikai, gazdasági és kulturális fejlődés, a szocialista megújulás eredményeinek, tapasztalatainak összegzésére, tudományos mérlegelésére. A konferenciát Pach Zsigmond Pál akadémikus, az MTA alelnöke nyitotta meg. „Szocialista megújulás és társadalomtudomány" címmel megtartott előadásában először a tudományos ülésszak céljáról és tematikájáról szólott. Majd az MSZMP Ideiglenes Központi Bizottsága 1956 decemberi, az ellenforradalom alapvető okait feltáró és a teendőket világosan megfogalmazó határozatának jelentőségét méltatta, utalva mindazon gazdasági, társadalmi, politikai és ideológiai változásokra, amelyek a határozat nyomán az elmúlt évtizedekben lezajlottak. Többek között arra mutatott rá, „hogy az elmúlt negyedszázad kiemelkedő gazdasági fejlődése hazánkban nagyszabású, nagyívű társadalmi átalakulással és életforma-változással fonódott össze. Ebben a szakaszban sikerült társadalmigazdasági struktúránknak végleg levetnie a fejletlenség vonásait. Ez a szakasz formálta ki Magyarországon az iparosodott urbanizálódó társadalmat. Ez a szakasz vetett véget - a mezőgazdaság szocialista átszervezésével s az ehhez kapcsolódó kisárutermelő gazdaságokban rejlő lehetőségek célszerű kihasználásával — a magyar falu hagyományos elmaradottságának és szegénységének." Felhívta a figyelmet arra, hogy a régi, a Rákosi—Gerőféle pártvezetés legsúlyosabb vétke, bűnös hibáinak mintegy foglalata abban állott, hogy diszkreditálta a szocializmus eszméjét a nép széles rétegeinek szemében, ami döntő mértékben hozzájárult az 1956-os eseményeket kísérő tudati és morális válsághoz. A tömegek bizalmát visszanyerni, s meggyőzni őket arról, hogy amiben csalódtak, az nem a szocializmus lényege, hanem annak eltorzult formája, amely idegen a szocializmus eszméjétől, nem volt könnyű feladat, mondotta, Pach Zsigmond Pál — a tömegeket meggyőzni „csak a szocializmus alapvívmányainak következtetes megvédelmezésével, egyben a korábbi módszereket illető kontinuitás elutasításával, csak a szocialista építés gyakorlatának átfogó, az élet minden területére kiteijedő megújításával lehetett". Pach Zsigmond Pál a továbbiakban emlékeztetett arra, hogy az MSZMP Ideiglenes Központi Bizottságának 1956. decemberi 5-i határozata, majd az 1957. június 27—29-i
