Századok – 1982

Vita - Mérei Gyula: Megjegyzések Tolnai Györgynek a Magyarország története V. kötete ipartörténeti fejezetéhez kapcsolódó hozzászólásához 343/II

344 VITA A következőkben előbb rátérnék az immár helyes szövegű jegyzetrészben foglaltak igazolására. 1. Tolnai György valóban használ levéltári forrásokat. Ezek alapján levont megállapításai azonban részben már 1948-ban írt tanulmányomban (Századok 1949), részben pedig 1951-ben megjelent Magyar iparfejlődés 1790-1848. c. monográfiámban, ennél részletesebben és tartalmilag is továbbfejlesztve Eperjessy Géza: Mezővárosi és falusi céhek az Alföldön és a Dunántúlon (1686—1848) Bp. 1967. е., a megjelenést jóval megelőzően írt könyvében már bizonyítást nyertek, számos vonatkozásban más, újabb adatok segítségével is. Mely kérdések igazolására használt Tolnai György levéltári forrásokat? a) A céhek elzárkózó törekvéseire új tagok felvétele elől, külföldről jött munkás felvétele elől (pl. 44. o. 40—41. j., 45. o. 46—47. j., 46. o. 50—52. j. és még számos más helyen is). b) Arra vonatkozóan, hogy a céhes iparűzők jelentős része egyedül vagy 1—3 segéddel dolgozott, illetve arról, hogy céhes iparosok nem folytathatták egész éven át mesterségüket és így egyedül abból megélni nem lévén képesek, mezőgazdasági munkára is kényszerültek. (pl. 52. o. 59. j., 52—53. o. 61-63. j. és még másutt is) c) Kereskedők felvásárló tevékenységére, eme tevékenység nehézségeire városokban eladás esetén, egyes felvásárlók, házalók paraszti eredetére, nagyobb részük más osztályból, rétegből, csoportból származására és — Tolnai György állítása szerint — behatolásukra a parasztiparba (pl. 63. o. 19—24, 26-28, 29—30. j. Ezek közül azonban a 26—30. jegyzetekhez tartozó források selyemgubófelvásárlás tényét igazolják, vagyis mezőgazdasági terményfelvásárlásról vallanak.), továbbá 64—65.0. 32-37. j., 65.0. 38-39. j., 69.0. 55-60. j. és a 214-216. oldal I. Függeléke, ahol szintén szerepelnek csak selyemgubót felvásárlók. Más esetekben a felvásárlók céhes mesterek, a többi előfordulásból pedig nem derül ki, hogy a táblázat tételében megnevezett felvásárló paraszti iparűző esetleg céhen kívüli kontár kézműves termékét vásárolta-e fel, ami nem mindegy, ha Tolnai György azt kívánja igazolni — közvetve ezen az úton is —, hogy Magyarországon is a parasztipari vagy paraszti háziipari tevékenység volt a tőkés textilipar bázisa. d) Parasztok hagyatéki leltáraiban található fonó-szövő eszközök. Tekintettel arra, hogy minden parasztasszony értett a fonás-szövéshez, az a tény, hogy a parasztok hagyatéki leltáraiban megtalálható egy-egy faragószék, szövőszék, vagy egyéb a textilipari házimunkához való eszköz, még nem következik a tömeges, rendszeres árutermelés, még kevésbé közvetlenül a tőkés vállalkozó számára történő termelés ténye. (Ilyen levéltári adatokra utalnak a 26. o. 14-19. j., a 75. o. 83-84. j.) e) Részben már az 1951-ben megjelent könyvben is használt, részben azonban más levéltári adatokkal igazolja textilipari vállalkozások létezését. Több esetben, ugyancsak részben levéltári adatokra hivatkozva szól a dologházak, szegényházak, árvaházak munkájáról is. Az a)—e) alatt jelzett tények már az 1950-es évek óta bizonyítottak, közismertek. Sem akkor, sem azóta senki sem vonta kétségbe, hogy egyes textilüzemek falvak egész sorában foglalkoztattak paraszti fonókat, sőt az 1951-ben megjelent könyv több esetben jóval részletesebben, levéltári dokumentációval igazolja ezt anélkül, hogy eme néhány esetből általánosítana arra, hogy az egész céhen kívüli textilipar tőkés jellegű volt, különösen pedig, hogy manufaktúra szervezetben dolgozott és paraszti háziipari bázisra épült,