Századok – 1982

Vita - Tolnai György: Hozzászólás a Magyarország története V. kötete ipartörténeti fejezetéhez 340/II

VITA 341 » mája, s ennek is ilyennek kellett volna lennie, hogy tudományos eredményekre jusson. Ha kihagyjuk felsorolásomból a csak a Hetilap és csak az Iparczimtár által megadott textilmanufaktűrák számát, a 259-ből (41 levonásával) még mindig megmarad 218 honi tőkés textilüzem. Hol van ettől a 30 vasüzem! Az V. kötet gazdaságtörténeti gyengesége azonban saját belső ellentmondásaiból is kitűnik. Néhány közismert honi tőkés textilnagyüzemről maga is kénytelen írni. így ismerteti a sasvári textilmanufaktúrát, amely az alkalmazott munkások (parasztiparosok) számát tekintve az ország egész iparának legnagyobb ipari üzeme — beleértve a többi iparágakat is. Ezt íqa róla az V. kötet: „Fonókörzete 1790 és 1815 között Sasvár és Holies körül egész sor falura kiterjedt, ahol az üzem adta pamutból fontak nyersfonalat. 1800-ban az ország különböző megyéiben 20 ezer embert foglalkoztatott a vállalat háziipari fonással, és 500 ezer konvenciós forint értékű árut termelt." (385.1.) Ir továbbá a majki posztómanufaktúráról, ahol „a vállalkozók nagyszámú, a szomszédos községekben élő parasztot foglalkoztattak" fonással, s más falvak takácsait szövéssel. (Uo. 384. o.) Szó van a gácsi finomposztó-manufaktúráról, amely „30 községben mintegy 2000 asszonyt foglalkoztatott. .." (Uo.) Az V. kötet ezen kívül felsorol még több textil-manufaktúrát, s különösen kiemeli Erdélyt, ahol „... a fejlődő tőkés ipar sokkal nagyobb mértékben támaszkodott, mindenekelőtt a textilipari termelésben a parasztok ipari tevékenységére, mint a királyságban." (V. köt. 417. o.) Végül is elismer legalább annyit, hogy 1846-ban a tőkés textilüzemek száma „a királyságban" 109 volt, (Uo., 401. o.) — Amihez még az erdélyiek jöttek — T. Gy.) Volt tehát tőkés textilipar, s pedig nem kicsiny mértékű e korszak Magyarországán — s az V. kötet minden kritikája ellenére az a tőkés textilipar a paraszti fonó-szövő tevékenységre épült tömegesen, még ha gyakran céhes takácsok is bekapcsolódtak (főleg mint munkások, munkavezetők) abba. Itt nem egyszerűen arról van szó, hogy a kutatók közül „kinek van igaza": a vasipari elsőbbségnek, vagy a textilipari elsőbbségnek: itt Magyarország létéről, fejlődéséről, polgári forradalma alapkérdéséről van szó. Az V. kötet záróéve: 1848, a magyar polgári forradalom kitörésének éve. S ha a történelmi materializmus szellemében kívánja megmagyarázni a történész egy korszak — s különösen egy forradalmat megelőző korszak! — alakulásának okait, akkor a társadalmi fejlődés anyagi alapjait kell tisztáznia e korszak vonatkozásában. S itt kell meglátnia az iparfejlődés irányzata és a történelmi fejlődés irányzata közti összefüggést a kapitalizmus kezdetén, s a polgári forradalom előestéjén. Konkrétan a mi kérdésünkben azt, hogy melyik párt dönti el a magyar történelmet: a textilipar pártja, vagy a textilellenes (pl. az agráriusok) pártja kerül előtérbe. Az V. kötet jól mutatja, hogy a legnagyobb kiviteli tétel az ország külkereskedelmében a gyapjú: az összexport 41,2%-a. (254.1.) Ugyanakkor az ország behozatalában a textília 62,4%-ot képvisel. (Uo., 255.1.) Berzeviczy Gergely már 1797-ben megírta, hogy mindaddig Magyarország az örökös tartományok gyarmata marad, amíg saját gyapjúját — amely a legfőbb mezőgazdasági áruterméke lett — nem otthon, hazai iparával dolgozza fel. Kossuth kimutatta, hogy Magyarország textiligényeinek honi előállításához 70 000 munkásra volna szükség, de olyan élelmiszeripar, mint a cukoripar számára a belföldi piac ellátására csak 8000 emberre. (Hetilap, 1845. 12. sz. 185.1.) S akkor nem a Lajtán-túl, a harmincad-vámmal leszorított áron, hanem a nemzetközi piaci értéken értékesíthetné otthon a gazda fő termékét. S akkor nem csak a gyapjútermelő nemesség jár jól, hanem a kevésföldű (főleg hegyvidéki, szlovákiai, erdélyi) parasztság, amely mint parasztiparos 10 Századok 1982/2