Századok – 1982
Közlemények - Arday Lajos: Dokumentumok a jugoszláv–magyar határ kialakulásáról (1918–1919) 323/II
A JUGOSZLÁV-MAGYAR HATÁR KIALAKULÁSA (1918 1919) 327 nyugatra igényt tartva a Dráva-völgyi vasútra, a Duna-Tisza-közén pedig Bajára és a teljes bácskai vasút- és csatornahálózatra. Stratégiai-közlekedési meggondolások játszottak szerepet a brit katonai körök baranyai és bácskai határjavaslatainak elkészítésénél, így azok kedvezőbbek voltak Jugoszlávia számára, mint a Foreign Office-éi. A békekonferencia Legfelső Tanácsának (Tízek Tanácsa) 1919. febr. 18-i ülésén hallgatták meg a jugoszláv delegáció szóbeli előterjesztését jövőbeli határaikat illetően. Vésnie, visszautasítva a londoni és a bukaresti egyezményeket, így érvelt: „... Északon a delegáció által javasolt határ megfelel nem csupán az etnikai, de a földrajzi tényeknek is." Zolger ezt folytatva kifejtette: „. . . a németekkel és magyarokkal szemben javasolt határt úgy húztuk meg, hogy minden horvátot, szerbet és szlovént magába foglaljon a Dráva mentén. Ez .. . nincs összhangban a . .. népszámlálás eredményeivel, mert abban nem lehet megbízni".1 2 A megállapított határ lényegében a francia külügyminisztérium álláspontjának érvényesülését jelenti. Az olaszok szava nem sokat nyomott a latban, s időközben az amerikaiak is feladták az etnikai határokhoz való ragaszkodásukat. így a román határok kérdését tanulmányozó területi bizottság (amely febr.«18-án kapta a megbízást, hogy tegyen javaslatot Jugoszlávia északi és keleti határaira) február 28-i ülésén megállapíthatták, hogy „... az amerikai, brit és francia delegációk alapvetően egyetértésben levőknek találták magukat az északi határvonalat illetően a Bácskában, amely lényegében a szerb emlékiratban javasoltakat fogja követni".13 Az egymást követő márciusi—áprilisi üléseken változatlanul hagyták a mainak megfelelő bácskai határt. Sajnos, e bizottság, s a határvonalak kitűzésére alakított albizottság üléseinek jegyzőkönyvei nem találhatók sem az angol, sem pedig az amerikai forrásokban. Az e szempontból legtöbbet nyújtó dokumentumgyűjtemény, D. H. Millernek a béketárgyalásról vezetett naplója is csak a bizottság javaslatait közli, s azokat sem teljességükben. Szeged esetiben Magyarország javára érvényesítették az életképesség elvét, így a Tisza-Maros-szög néhány négyzetkilométere Magyarországé maradt. Ezt a bánáti, s a mai bácskai, de Duna—Dráva—Mura határt fogadta el a külügyminiszterek tanácsa május 8-án, s hagyta jóvá a Legfelső Tanács május 12-én.14 A döntés csalódást okozott Belgrádban, s azonnal újabb akciókat szerveztek a Bajától Szentgotthárdig terjedő határszakasz módosítására. Már május 16-án két emlékirat futott be a konferencia elnökéhez. Az első azokat a baranyai falvakat sorolja fel, melyek — Paáic szerint — csatlakozásukat kérik a Szerb—Horvát—Szlovén Királysághoz. A másik szemmel láthatóan az előbbi mintájára készült, de abban Baja környéki községek lakói kérik ugyanezt.1 s A Trumbic-hagyatékban található 13 oldalas, francia nyelvű emlékirat a Mura mellékén (Prekomurje) a következő határvonalat kéri: Rába—Szentgotthárd— 12 D. H. Miller: My Diary at the Conference of Paris, New York 1929., Vol. XIV. ВС 35 pp. 489-490. 1 3 Uo. XVII. No. 49, 95 p., Deák: i. m. 398. 14E határozat alapja a területi bizottság ápr. 6-i részletes javaslata volt, melyet egészében közlünk. Az első üléseken még egyetértés van a Duna-Dráva határt illetően, s márc. 11-én jóváhagyják az albizottság ilyen értelmű jelentését. Ezt megváltoztatva javasolják később a Muraköz, majd a Mura-mellék Jugoszláviához csatolását. 1 'Miller: XVIII. No. 300. 358. 9*
