Századok – 1982
Tanulmányok - Erényi Tibor: Politika – hírközlés – agitáció. Magyarországi munkássajtó 1900–1905 199/II
222 ERÉNYI TIBOR A 20. század első éveivel kapcsolatban is izgalmas az a kérdés; vajon kik olvasták a Népszavát, amely korszakunk végén kedden és csütörtökön 8 oldalon, szombaton 10 oldalon jelent meg? A havi előfizetési díj 1 korona 60 fillér, az egyes szám ára — a korábbi 10 fillér helyett - 6 fillér. Adataink erről nincsenek. Előfizetői jegyzékek nem maradtak fenn, nem tudjuk, hogy a kinyomtatott példányok közül hányat vitt a posta előfizetőkhöz, és hány került dohánytőzsdékbe és egyéb helyekre, elárusításra. Révész Mihály tízezer előfizetőt említ.7 s Hogy ezek kik voltak? Feltehetően zömmel szakmunkások. Az agitáció a kezdetektől a munkásságra épült; a szervezett szakmunkások soraiból kerülhettek ki elsősorban az olvasók, akiknek száma nyilvánvalóan meghaladta a kinyomtatott példányok számát, hiszen a Népszavát olvasták vendéglőkben, kávéházakban, borbélyoknál s nem utolsósorban párt- és szakszervezeti helyiségekben. Az egyéni előfizetők újságjait is valószínűleg nemcsak az előfizető olvasta. A párt mindenesetre arra törekedett, hogy minél több munkás olvassa a Népszavát. Az 1905. február 18-i számban megjelent Hogyan agitáljunk a sajtónkért? c. cikk újszerűen veti fel a kérdést: a szerző szerint a lap terjesztésében a műhelyagitációnak van a legfontosabb szerepe. A szociáldemokrácia iránti közismert századeleji érdeklődés következtében — a polgári sajtóban megjelent reflexiók tanúsága szerint - nem kérdéses, hogy a lapot olvasták kispolgárok, parasztok, értelmiségiek, közéleti emberek, képviselők stb. Egyenes következménye volt ez annak, hogy a Népszava nemcsak a munkássághoz, hanem a „néphez" igyekezett szólni, s hogy a századelőn a magyarországi szociáldemokrácia politikai tényezővé vált. Legális lapjának megjelenése a korlátozott hazai szabadságjogokat bizonyítja. De a különböző sajtóperek, lap-elkobzások, postai bonyodalmak sokasága, továbbá az a tény, hogyha vidéki pályaudvarokon, vendéglőkben a csendőrök meglátták a Népszava jellegzetes címoldalát, gyakran emelték ütésre a kezüket, világosan megmutatta ennek a szabadságnak a korlátait.7 6 * Az 1903-as Szervezeti szabályzat kimondja: „A párt hivatalos központi lapja a Népszava." „Az összes pártlapok elvi és taktikai magatartását a pártvezetőség ellenőrizni tartozik." Továbbá: „Új pártlap csak a pártvezetőség előzetes hozzájárulásával adható ki és ismerhető el ideiglenesen pártlapnak. A pártgyűlés határoz efelett véglegesen. A vidéki pártlapok kötelesek egy-egy példányt a központi pártlap szerkesztőségének és a párt titkárságának beküldeni."7 7 A következő évi, 1904-es pártkongresszus már azt konstatlálja, hogy ez utóbbi rendelkezést csak fogyatékosan tartják be, és felhívja a figyelmet a szervezeti szabályzat intézkedéseinek fontosságára.7 8 A szigor oka elsősorban azokban a pártszakadásokban keresendő, amelyek a szűkebben vett századforduló éveiben lezajlot-7 5 Uo. 17. 76 A Népszava szerkesztőségének töredékes irattára 1905 végétől megörökített egy epizódot. A város kellős közepén egy rendőr feltartóztatta és bekísérte a fiatal szociáldemokrata szervezőt, Mánuel Sárit, mert meglátta a kezében a Világszabadság c. szociáldemokrata földművelő-újságot. „Szocialista lap kell, hogy legyen - úgymond —, mert ezek a szocialisták akarnak mindig szabadságot." Pl Archívum, 659. f. 1904. 1. ő. e. 7 7 MMTVD III. к. 131. 7"Uo. 196.
