Századok – 1982

Beszámoló - Beszámoló (Pajkossy Gábor) 190/I

194 KRÓNIKA Niederhauser Emil A magyar nemzettéválás kelet-európai háttere című előadásában a magyar nemzet kialakulásának mozzanatait a kelet-európai párhuzamos jelenségekkel együtt vizsgálta. A magyar társadalom a nemzeti átalakulás idején abba a nemzeti átalakulás számára kedvezőbb lehetőségeket nyújtó típusba tartozott, amelyek rendelkeztek saját feudális uralkodó osztállyal - amely erős polgárság hiányában a polgári átalakulásért vívott harcot is vezette -, így az összehasonlítás elsősorban a szintén ide sorolható lengyel, orosz, horvát és dunai román átalakulással jogosult. A nemzeti átalakulás fontos tényezőjének, a nemzeti öntudat létrejöttének, amely számos kelet-európai nemzet hagyományában előkelő helyet foglal el, a magyar történetírás kevesebb figyelmet szentelt.A referátum végigkísérte az öntudatra ébresztés mozzanatait: a nyelv fejlesztését, egységesítését, majd a történeti tudat terjesztését, a szépirodalom, a művészetek és a történetírás által. Jelentős mozzanata a nemzettéválásnak, hogy a nemesi natio hungarica önmagát mindinkább a magyar etnikummal kezdte azonosítani. A lengyel fejlődéssel analóg folyamat a nemesség többségének spontán magyarosodását jelentette. Szintén a lengyel és orosz fejlődéssel analóg, hogy a polgári nemzet megteremtésének igénye veti fel, a nemesség jelentős része bűntudatától is sarkallva, a jobbágyfelszabadítás kérdését. A magyar nemzeti átalakulás sajátossága volt, hogy az elnyomással küzdelmét gazdasági-gazdaságpolitikai téren is megvívta. A Habsburg-birodalom népei fejlődéséhez hasonlított a magyar, amikor is 1849-ig nem tűzte ki a nemzettéválás elvileg lehetséges végcélját, az önálló nemzetállamot. Amikor a magyar nemesség polgárosító hivatástudattól és a pánszlávizmustól való félelmében egyaránt mozgatva célul tűzte a többségében nem magyar népesség magyarosítását, szintén nem állt egyedül, más feltételek között hasonló jelenségeket mutatott a lengyel, az orosz vagy az illír mozgalom is. A referátumnak a nemesség megmagyarosodására vonatkozó megállapítását J. Mésáros vitatta, hivatkozva arra, hogy a szlovák nemesség egy része Stur programját támogatta, másfelől az asszimiláció, különösen az 1850-es, 1860-as években nem volt egyirányú folyamat. Szarka László A kontinuitás problémája a magyar és szlovák nemzeti mozgalomban című, nagy érdeklődést kiváltó korreferátumát a két mozgalom tipológiai rokonságának megállapításával kezdve hangsúlyozta: nem lehet azokat egyes vonások alapján minősíteni: így a szlovák mozgalom népies társadalmi bázisából nem következik annak demokratikusabb volta. A továbbiakban összehasonlító módon vizsgálta a feudális nemzetiségi ideológiák, a natio hungarica és a natio slavica politikai és kulturális elemeinek beépülését a polgári nemzeti ideológiákba. A natio hungarica konstans lényegi politikai eleme önmagának politikai nemzetként tételezése, míg a natio slavica gondolatkörének a szláv_ közösség, a szláv kölcsönösség tudata volt. Mindkét elem a feudális ideológiai rendszerek „polgáriasulása" során anakronizmussá vált, azonban azzal párhuzamosan, hogy az átalakulási ideológiákban a korábban nem elsődleges nemzeti mozzanat alapvetővé, programmá vált. Mind a magyar, mind a szlovák nyelvfejlődés kezdettől fogva kapcsolódott a natio-eszmekörhöz, a nemzeti mozzanat előtérbe kerülésekor pedig mind jobban - ezen belül is különösen a magyar fejlődés esetében - összefonódott a politikai törekvésekkel, és felerősítette azok szembenállását. V. Matula hozzászólásában, egyetértve a referátum megállapításával, maga is leegyszerűsítésnek minősítette a nemzeti mozgalmaknak a társadalmi bázis alapján történő megítélését. Általánosabb jellegű megjegyzésében a két nemzeti mozgalom 1848-1849. évi útjának különbözőségét egy olyan diagrammal látta megrajzolhatónak, amelyben az alacsonyabb szintről (áprilisi törvények) induló magyar mozgalom egyenletesen ível fel és ér el a szlovákét meghaladó színvonalat, míg a szlovák mozgalom magasabb szintről (liptószentmiklósi program) indul, de hamarosan stagnálni kezd. Maria Vyvijalova A szlovák értelmiségiek társadalompolitikai nézetei a 18. század végéig című korreferátumában Bél Mátyás, Kollár Ádám, Fándly Juraj, Anton Bernolák és az 1723-ban kiadott közismert szlovák nemzeti röpirat (Murices sive Apologia) szerzőjének társadalompolitikai koncepcióit dinamikus összkép keretében mutatta be. Bemutatta e nézetek legfontosabb forrásait, a római jogi műveltség keretei között érvényesülő természetjogi szakirodalom (Grotius, Hobbes, Locke, Montesquieu, Rousseau), a korabeli nyugat-európai fejlődés elemei hatását. Hangsúlyozta a vizsgált személyiségek egyöntetű antifeudális alapállását, és rámutatott a szlovák nemzeti öntudat esetükben megfigyelhető első markáns megnyilvánulásaira is, a nemzeti öntudat tudomány megalapozásának szándékára.