Századok – 1982

Történeti irodalom - Fügedi Erik: Vár és társadalom a 13–14. századi Magyarországon (Ism.: Csorba Csaba) 153/I

154 TÖRTÉNETI IRODALOM 154 képeskönyve (Magyar várak. é. п.), melyből jószerivel csak a fotóanyag használható. Gerecze Péter monumentális munkája (Magyarország műemlékei. Bp., 1906.), máig a legteljesebb várkataszter, az addigi szakirodalom szinte teljes jegyzékével. Aligha lehetne felsorolni e helyütt mindazokat, akik egy-egy vár történetével foglalkoztak az utóbbi évszázadban. Ez a szinte áttekinthetetlenül terebélyes irodalom nagyabb részében szinte teljesen elavult, s jelentős része már eleve dilettáns mű. A várkutatás helyzetét a századforduló után tovább nehezítette az, hogy teljesen különvált egymástól a történeti, régészeti, művészettörténeti módszerű feldolgozás. Akkor, amikor Európa más részein a várkutatók egyesületekbe tömörültek, sorra jelentek meg a várkutatást célzó szakfolyóiratok, s évtizedek alatt teljességre törekvő regionális és összefoglaló várkataszterek, várlexikonok láttak napvilágot - a miénket számban sokszorosan felülmúló anyagról! -, a magyar kutatás haladt a régi ösvényen, minden szervezettség nélkül. Elsősorban a török idők tekintetében születtek jelentősebb kutatási részeredmények (Pataki Vidor, Takáts Sándor és mások munkái), a Hadtörténelmi Közlemények hasábjain adatok ezreit publikálták, de szintézis mégsem született. A felszabadulás után a budai vár helyreállítása és az azzal kapcsolatos régészeti-történeti kutatás jelentette a legnagyobb lökést a témakör vizsgálata számára. A várhelyreállítás építészeti tervezője, Gerő László szükségét érezte annak, hogy legalább vázlatosan a teljes középkori magyar váranyagba betekintést nyerjen, s a tanulságokat hasznosítsa a budai munkánál. Ennek a kutatásnak terméke lett a magyar várépítészet első összefoglalási kísérlete (Magyarországi várépítészet. Bp., 1955.). Gerő volt az, aki első ízben kísérelte meg a magyar várak építészeti tipologizálását is. Az 1950-es években a budai vár kutatás^ adta lökés kiterjedt munkát indított meg, de szinte kizárólag régészeti-művészettörténeti vonalon. A művészettörténeti, majd a régészeti topográfia megkezdte az országos várkataszter nélkülözhetetlen összegyűjtését. Föld- és kővárak tucatjait tárták fel két évtized alatt, s ha a kutatásokat jelentős részben idegenforgalmi, ill. műemlékvédelmi szempontok vezették is, az összegyűlt új anyag igen nagy előrelépést jelentett. Sajnos, még a régészeti anyag nagyobb arányú közlésére nem került sor. A várak átfogó, komplex, monografikus feldolgozására Gerő Lászlón kívül ném akadt vállalkozó. ö azonban lényegében megmaradt építészeti szempontú módszerénél. Tanúsítja ezt 1968-ban megjelent kötete (Magyar várak) s az általa szerkesztett, 1975-ben megjelent kötetbe írt tanulmányai, melyek jelentős részben a két évtizeddel azelőttinek szó szerinti utánközlései. Az utóbbi évtizedben azonban feltűnt várkutatásunkban egy új irányzat is, amelynek eddigi legkiemelkedőbb teljesítménye a két, most ismertetésre kerülő kötet. Egy évtizeddel ezelőtt Engel Pál elsősorban Csánki Dezső történeti földrajza alapján kísérelte meg a 15. századi magyar világi nagybirtok megoszlásának tisztázását (Az Egyetemi Könyvtár Évkönyvei IV. 1968. folytatása V. 1970.). A nagybirtok egyik legjelentősebb összetevője a központul szolgáló vár. Engel volt az, aki először kísérelte meg nagyarányú forrásanyag alapján a vár és a nagybirtok összefüggéseinek bemutatását. Jelen kötete ennek a munkának folytatása, amely már kiterjedt saját, elsődleges forráskutatásra és forrásbázisra épül, s egy szűkebb időszak, Zsigmond király uralkodásának fél évszázada birtokpolitikáját („várpolitikáját") tekinti át. Fügedi Erik történeti földrajzi, majd várostörténeti kutatások után a 15. századi magyar arisztokrácia mobilitását elemző munkájában még kevéssé volt tekintettel a várakra. (A 15. századi magyar arisztokrácia mobilitása. Bp., 1970.). Azzal, hogy a Gerő László szerkesztette Várépítészetünk (Bp., 1975.) kötetben lehetőséget kapott a középkori magyar vártörténet összefoglalására, figyelme tartósabban e témakör felé fordult. A „Várépítészetünk" kötetben Fügedi a magyarországi fejlődést a következőképpen korszakolta: 1. 1220-1320; 2. 1321-1390; 3.1391-1521. Feldolgozásában nem adott választ az önkényesnek tűnő korszakolásra, viszont kutatómunkája második lépcsőjeként vállalkozott az általa jelzett első két korszak monografikus kidolgozására. Az írásos források rendkívül hézagos volta és az eddigi régészeti föltárások elégtelensége miatt legnehezebb a magyar várépítészet első korszakának, a honfoglalástól a tatárjárásig tartó időszaknak feldolgozása. A honfoglalástól az államalapítás koráig teijedő időszaknak kitűnő kutatója akadt Nováki Gyula földvárkutatónk személyében. A „Várépítészetünkben" ő vállalkozott első ízben e korszak összefoglalására. Az államalapítástól a tatárjárásig eltelt két évszázad eddig nem talált feldolgozóra. Fügedi jelen kötetben a IV. Béla nevéhez köthető várépítési hullámmal kezdi történeti áttekintését. Ez azt a látszatot kelti, hogy a tatárok kivonulása után tabula rasa volt az ország, s innen kezdődik tulajdonképpen várépítészetünk időszámítása. F'ügedi szerint 1241 előtt mindössze tíz vár