Századok – 1982
Folyóiratszemle - Ljublinszkaja; A. D.: A XVI–XVII. századi francia parasztság szociálpszichológiájának problémájához 1352/VI
1352 FOLYÓIRATSZEMLE A szerző tanulmányában viszont éppen azt akarja bizonyítani, hogy még ez az utóbbi megállapítás is túlzottan leegyszerűsített. A Foix-Albret—Navarrai család példáján keresztül kívánja bemutatni, hogy találunk olyan birtokosokat is, akik a vallásháborúk idején megőrizték jövedelmeiket, sőt azokat képesek voltak növelni. A példaként kiválasztott család a 14-16. században Franciaország egyik legnagyobb birtokhalmozója volt. Mivel a birtokadminisztrációra is nagy gondot fordítottak, kimutatásaikból jól végigkövethetők azok a változások, amelyeket birtokaik jövedelme a vallásháborúk idején mutatott. A család a vallásháborúk első, 1562-63-i szakaszában semleges maradt ugyan, de azután Jeanne d'Albret asszony a protestánsokhoz csatlakozott. Büntetésül IX. Károly 1568-ban minden birtokától megfosztotta. Hiába sikerült a birtokosnőnek fegyverrel megakadályoznia az intézkedés végrehajtását, a birtokán folyó harcok végül tetemes veszteséget okoztak neki. Csak Jeanne 1572-ben bekövetkezett halála, s fiának, Navarrai Henriknek (a későbbi IV. Henrik királynak) jószágirányítása hozott újra nyugalmat a családi birtokon. Ekkor viszont nemcsak a régi jövedelmek álltak helyre, hanem a század végén a bevételek hirtelen emelkedésnek is indultak. Érdekes megjegyezni, hogy a Navarrai család (a Foix-Albret-ek örököse) jövedelmei a 16-17. század fordulóján már gyorsabb ütemben nőttek, mint amit a háborúk által kiváltott élelmiszerár-emelkedés indokolt volna. Ez a megfigyelés azért is jelentős, mert a 16. században az átlagos háztartásban az élelmiszerre fordított kiadások az összkiadásoknak legalább felét tették ki. A család alkalmazottainak fizetése ezzel szemben a 16. század végén az infláció ellenére alig emelkedett. A család a másokra pusztulást hozó időszakban új virágzásnak indult. Más adatok igazolhatják, hogy a Navarraiak jövedelmének emelkedése nem számít kivételes jelenségnek. A nagybirtokosok között másokat is találunk, akiket csak ideig-óráig viseltek meg olyan katasztrófák, mint a százéves háború vagy a vallásháborúk. A kutatók elé tornyosuló kérdés inkább az, hogy találunk-e hasonló tendenciát a kisebb nemesi családoknál? Bár a háború a közigazgatásban, vagy a hadseregben foglalkoztatott kis- és középnemesek előtt megnyitotta a meggazdagodás lehetőségét, a kutatás mai állásánál arra még nem tudunk válaszolni, hogy hogyan érintette a vallásháború a köznemességnek, mint osztálynak a vagyoni állapotát. (Ma még legfeljebb egyes családok sorsát ismerjük. A Párizs környéki nemesség eddig ismert képviselői például többnyire növelték jövedelmüket és birtokukat.) A kutatás előtt tehát ma még számos feladat áll. Tovább kell vizsgálni a hanyatló nemesség 12-18. századi útjának egyes állomásait, különös tekintettel az átmeneti megerősödések szakaszaira. Az azonban máris biztos, hogy ezt a pályát többé nem lehet leegyszerűsítve olyan töretlennek ábrázolni, mint ahogyan eddig tették. (The American Historical Review 1981. 1. sz. 21-48. I.) B. J. A. D. LJUBLINSZKAJA: A 16-18. SZÁZADI FRANCIA PARASZTSÁG SZOCIÁLPSZICHOLÓGIÁJÁNAK PROBLÉMÁJÁHOZ A neves — időközben elhunyt - szovjet medievista három aspektusból vizsgálja témáját. Elsőként azokat a világnézeti mozzanatokat villantja fel, amelyek hatottak a 16-18. századi francia parasztok társadalmi tudatára. A leglényegesebbnek azt tartja, hogy a középkori - 14-17. századi -francia gazdasági és társadalmi fejlődés közepette kialakult a parasztság egészséges önbizalma. Megállapításait a történeti folklór elemzésére és a különböző paraszti megmozdulások jelszavaira építi. Úgy ítéli meg, hogy a vizsgált korszak francia parasztjai tudatában voltak termelő tevékenységük társadalmi jelentőségének. Századokon át felhalmozott tapasztalataik - a földről, állataikról, az időjárásról - az árutermelési viszonyok formálódása során biztosították az egészséges specializációt. Ki a gabonatáblára, ki a borára, ki állataira vagy más termékére volt büszke. Az egészséges „szakmai" öntudat az osztálytudat fontos pillére volt, amelyet erősített annak felismerése, hogy ők a társadalom legnépesebb osztálya, leszármazottaik a többi rendekben is fellelhetők. Más szóval ők a nép, illetve ahogy a kutatók napjainkban fogalmaznak: a nemzet genetikai fondja.
