Századok – 1982

Történeti irodalom - Sked; Alan: The Survival of the Habsburg Empire. Radetzky the Imperial Army and the Class War 1848. (Ism.: Urbán Aladár) 1337/VI

1340 TÖRTÉNETI IRODALOM 1340 Lombardia és Velence olyan státuszt kapna a Birodalmon belül, mint amilyen Magyarország helyzete volt 1848 előtt. Ismeretes, hogy Palmerston ezzel nem értett egyet, de elképzelhetőnek tartotta, hogy ha Ausztria Lombardiát feladja, Velencét megtartsa. Gróf Hartig, a bécsi kormány Itáliába küldött teljhatalmú megbízottja sem látott más lehetőséget. A császár jóváhagyása után Wessenberg külügyminiszter június 11-én tájékoztatta erről Radetzkyt, s az osztrák kormány részéről megtörténtek az első kezdeményezések a tűzszünetre, hogy azt követően megkezdődjenek a tárgyalások a milánói ideiglenes kormánnyal Lombardia függetlenségéről. A szárd király támogatását élvezve Milánó azonban ragaszkodott, hogy Velence kérdése is megvitatásra kerüljön. így a tárgyalások Ausztria számára érdektelenné váltak. Radetzky, aki az első pillanattól ellenezte, sőt akadályozta ezeket a kezdeményezéseket, most szabad kezet kapott. A szerző ismerteti Latour ezzel kapcsolatos június 27-i levelét (143.1.), majd az összefoglalásban utal rá, hogy a nehezen kezelhető 82 éves tábornok nem Bécs utasítása ellenére, hanem annak hozzájárulása alapján támadott. (207.1.) Az érdekes azonban az, hogy Radetzky támadott és győzött az igényelt erősítés nélkül - amelyet Windischgrätz megtagadott. (145.1.) Nyílt engedetlensége ezt követően kezdődött, amikor világos császári utasítás ellenére akadályozta azt, hogy Lombardiában alkalmazzák a megbékítés politikáját, és bevezessék a polgári kormányzást. A bécsi kormány és a Milánóba visszatért Radetzky között csak akkor szűnt meg az emiatt keletkezett feszültség, amikor 1848 novemberében Schwarzenberg herceg - a nyáron még maga is az itáliai sereg tábornoka és egy ideig a visszafoglalt Milánó katonai parancsnoka — lett a miniszterelnök. A munka rövid harmadik része Radetzky 1848 augusztusától követett lombardiai politikájával foglalkozik a következő cím alatt: „Radetzky mint kommunista: a forradalmi válság társadalompszichológiája". A szerző először az 1846. évi galíciai felkeléssel és az osztrákok abban játszott szerepével foglalkozik, majd megvizsgálja az észak-itáliai osztályviszonyokat. Hangsúlyozza, hogy a kétségtelen szociális feszültség ellenére Észak-Itáliában nem ismétlődtek meg a galíciai jelenetek, s 1848 márciusában a nemesség és a városi polgárság a maga oldalán tudhatta a falusi és a városi szegénységet. (184.1.) Ugyanakkor a milánói ideiglenes kormány nem sokat tett a parasztságért, így az éljenezve fogadta a visszatérő Radetzkyt. (187.1.) Ez a felismerés, valamint az osztrákok hagyományos gyűlölete az olasz nemesség ellen - amelynek nagy többsége nem volt hajlandó az együttműködésre, nem törte magát állásokért sem a hadseregben, sem a polgári közigazgatásban, és nyíltan megvetette az osztrák uralmat - adta az indítékot Radetzkynek arra az eljárásra, amely nagy különadókat vetett ki az olasz nemességre, míg a parasztságot kímélni igyekezett. A proklamáció útján bejelentett politikát Abercomby, a torinói angol követ „kommunista vagy szocialista" elvnek minősítette (193.1.), mert az a szegényeket a gazdagok ellen hangolja, és a nemességet anyagi romlással fenyegeti. Ez a látszólagos „osztályharcos" fellépés valójában nem ideológiai megfontolásból fakadt - bár a szerző így tekinti -, hanem abból a gazdasági kényszerből, hogy az osztrák hadseregnek magát kellett ellátnia (191.1.), s abból a politikai megfontolásból, hogy a mindenkor aktív ellenállást tanúsító nemességhez ne csatlakozzék a parasztság is. (Ennyiben ez kétségtelenül új, sőt „forradalmi" eljárás, mivel tömegméretekben alkalmazzák a feudális földbirtokosok ellen, a parasztság megnyerésének nyíltan bevallott szándékával. A főnemesség megsarcolása és konfiskálása azonban egyáltalán nem ismeretlen a Habsburgok történetében.) Mint a szerző rámutat, ez a politika végül is kudarcot vallott, mert elég volt az osztrákok újoncozási kísérlete, hogy elidegenítse a parasztságot. (201.1.) Amellett a nemességre kivetett súlyos adók politikája nemcsak a nemességet hozta gazdaságilag nehéz helyzetbe, hanem rövidesen az iparban és kereskedelemben is növekvő munkanélküliséget és ezzel járó elszegényedést okozott, amely csak fokozta az osztrákok elleni gyűlöletet. így ez a nemzeten belüli megosztási kísérlet nem járt eredménnyel. A felmerülő ellenvélemények vagy fenntartások érdemben nem befolyásolhatják értékelésünket és leszögezhetjük: Alan Sked kitűnő munkát végzett, s gondos anyaggyűjtés után figyelmet felkeltő és hézagpótló munkát tett elénk, amelyben egy kellően fel nem dolgozott kérdéskört helyezett új megvilágításba. Eredményei részben kiegészítik a magyar 1848-cal kapcsolatos ismereteinket, részben pedig figyelmeztetnek arra, hogy a szabadságharc magyar tisztikarának korábbi tapasztalatairól csak úgy nyerünk megnyugtató képet, ha átfogóan foglalkozunk a reformkori osztrák katonapolitika egyes kérdéseivel.