Századok – 1982

Történeti irodalom - Krestić; Vasilije D.: Istorija srpske stampe uUgarskoj1791–1914. (Ism.: Mucsi Ferenc) 1324/VI

TÖRTÉNETI IRODALOM 1325 elvet alkalmaz a sajtó bonyolult jelenségeinek megragadásához és klasszifikálásához, másrészt, elemzéseivel pontos képet rajzol a magyarországi szerb politikai mozgalmak ideológiai irányzatainak, differenciálódásának mindenkori állapotáról, fejlődéstendenciáiról. Ezzel jelentősen előrelép a magyarországi (pontosabban szólva: a monarchiabéli) szerbek politikai történetének megírása felé. A szerző néhány híján 200 újságot tanulmányozott át. A szétszórt jugoszláviai lelőhelyek mellett kutatásokat folytatott a bécsi és a budapesti központi könyvtárakban, továbbá a hazai és a külföldi levéltárakban is. Nem elégedett meg a lapok tartalmi elemzésével és értelmezésével; kutatásaival azt is fürkészte: korszakonként milyen sajtópolitika érvényesült; milyen akadályokat állított koronként a cenzúra, milyen hatósági tilalmak és büntetések akadályozták a szerb sajtó fejlődését a liberálisabb korszakokban; milyen közegben és hogyan hatottak az egyes újságok, mekkora példányszámban és kihez jutottak el; kinek az érdekeit képviselték, és milyen célokat kívántak elérni. Részletesen szól az egyes lapok szerkesztőiről, eszmei irányítóiról; számos esetben kitűnő újságíróiszerkesztői portrékat rajzol: Danilo Medakovicról, Svetozar Miletic-ró'l, Stevan Pavlovic-ról, Vasa Stajic-ról, Svetozar Markovic-ról s a magyarországi szerb politikai élet és újságírás több kiváló vezetőjéről. Sajtótörténeti szempontból talán csak egy hiányérzetünk van: ritkán találkozunk az egyes lapok szerkezetének, felépítésének, rovatrendszerének ismertetésével, azoknak a belső eszközöknek a leírásával, amelyek - tartalma mellett - az egyes lapok jellegzetességeihez szervesen hozzátartoztak. A munka hét - nagyjában kronológiai — fejezetre oszlik. A bécsi és pesti kezdetekkel foglalkozó első, s a forradalom időszakának sajtóját bemutató második fejezet politika- és eszmetörténeti tekintetben viszonylag kidolgozottabb területen mozog, számos részmegfigyelésével és értékelésével mégis nem kevés új mozzanattal gazdagítja ismereteinket. Az abszolutizmus időszakának, elsősorban első tíz esztendejének: a Bach-rendszernek szerb újságjairól - egyben politikai irányzatairól — Krestic könyve ad először átfogó, részletes ismertetést. Ebben a (harmadik) fejezetben világosan kirajzolódnak azok az elválasztó mozzanatok, amelyek a szerb politikai gondolkodásban a konzervatív-klerikális és a liberális-demokratikus irányzatokat egymástól mind határozottabban elválasztották. A munka központi része a negyedik fejezet. Ez a múlt század második harmadával foglalkozik, s részletesen ismerteti azoknak a főbb ideológiai-politikai irányzatoknak a kialakulását és megerősödését, amelyek ez időtől fogva az első világháború kitöréséig valójában meghatározták a magyarországi szerbek politikai mozgalmainak arculatát. Itt Miletic (majd Jasa Tomic) Zastava-ja és Misa Dimitrijevic (ill. Mihailo Polit-Desancic) Branik-ja kerül a tárgyalás középpontjába. Másképpen szólva: a Miletic-féle Néppárt radikális, illetve liberális pártra való szakadása s a két tábor egymás elleni küzdelme, illetve részvétele a magyarországi (és horvátországi) politikai harcokban. A két központi lap történetének részletes elemzésén túl a szerző (az ötödik fejezetben) bemutatja mindazokat a kisebb, rövidebb-hosszabb ideig megjelent lapokat is, amelyek főleg a korszak második felében s a századfordulót követően „a Zastava és a Branik árnyékában" nőttek fel, s többnyire lokális érdekeket és felfogásokat juttattak kifejezésre. Közülük kiemelkedőnek véljük a kikindai szerb demokraták lapját, a Srpski Glas-t, amelyet a magyar polgári radikálisokkal együttműködő Jaklic-fivcrek jelentettek meg 1907 és 1913 között. A két fejezet egyúttal ismerteti a konzervatív-klerikális irányzatú lapokat is, azokkal a küzdelmekkel egyetemben, amelyeket a szerb polgárság pártjai folytattak a szerb nemzeti-egyházi autonómiával kapcsolatban a jobboldali, konzervatív irányzatok képviselői ellen. Külön fejezetben foglalkozik a szerző azokkal a lapokkal, irányzatokkal, amelyek - a kiegyezés után - a magyar kormány politikáját képviselték a szerbség körében. E lapok (és politikusok) többnyire szoros kapcsolatban álltak a konzervatív-klerikális irányokkal, a karlócai pátriárkával, s esetenként csak általuk kapcsolódtak a kiegyezés utáni magyar kormányokhoz. A történeti irodalomban első ízben tárja fel és ábrázolja részletesen e lapok (s a mögöttük álló politikusok) pályáját, arra irányuló kísérletét, hogy a magyarországi szerbek körében elfogadtassák a kiegyezés rendszerét. Közülük is külön kiemelést érdemel Jovan Grujic Jota Srbski Narod-ja, Jakov Ignjatovic Nedeljni List-je, Stevan Pavlovic hosszúéletű Nase Doba c. lapja, továbbá mindazok az egyre szűkebb olvasótáborral rendelkező kormánypárti lapok, amelyek a 20. század elején mind nagyobb összegű szubvencióval tudtak csak ideig-óráig fennmaradni. Hatásukat részben egy újfajta laptípus - a szerb nyelvű szocialista sajtó megjelenése is csökkentette. E lapokkal a könyv zárófejezete foglalkozik. A Svetozar Markovic eszmei befolyása alatt álló