Századok – 1982

Beszámoló - Beszámoló Spira György „Széchenyi és a forradalom” című értekezésének vitájáról 1298/VI

1302 BESZÁMOLÓ szívesen, akik vissza akartak térni ebben a vonatkozásban is a régihez. De valamelyest világosan látó államférfi még Bécsben sem volt, aki ezt lehetségesnek tartotta volna. A másik az alkotmányos forradalom, amely ugyancsak győzött. Nyilvánvaló, hogy ebben a vonatkozásban már voltak, akik úgy vélték, ezt vissza lehet csinálni. Nem is kevesen voltak, és egy időre, nem is olyan rövid időre, vissza is tudták csinálni. Csakhogy ez későbbi fejlemény, még nem Schwarzenberg a miniszterelnök most, ebben a szakaszban, amelyet Széchenyi végigkínlódott. Még azt is mondhatjuk, az adott esetben ez volt a legvilágosabban az a Thermidor, amelyen valamilyen formában minden polgári forradalomnak keresztül kell mennie, az első, a lényeges forradalom konszolidációja érdekében, hacsak azt nem kívánjuk kétségbe vonni, hogy a polgári forradalom célja a burzsoázia osztályuralmának a megvalósítása. Potenciálisan, sőt sokhelyt ténylegesen létezett egy harmadik forradalom, a parasztok, a plebejusok, a városi munkások forradalma. Mert hiszen, ha nem is lettek volna ilyen irányú jelenségek, aki ismerte a francia történelmet, tudta, hogy ennek a a bekövetkezte is lehetséges, sőt valószínű. És sok mindenkinek viszkethetett ettől a nyaka. És volt a negyedik forradalom, a nemzetek forradalma a nemzeti szabadságért. Az adott pillanatban a Habsburg-birodalomban (meg a Poroszország uralma alatt álló lengyel terület egy részén, hogy egészen pontosak legyünk). Az a forradalom, amely megint csak nem érinti az elsőt, a lényegeset, s amelyet ugyancsak vissza lehet csinálni. Ami meg is történik persze a porosz—lengyel területen is, meg a Habsburg-birodalomban, hol még nem egészen két évtizedre, hol egy fél évszázadra. Mert hiszen ez a forradalom tudvalévőleg csak 1918-ban fejeződik be, úgy-ahogy, tehetjük hozzá. Lehet, hogy ez a, mondhatnánk, viviszekció teljesen történetietlen, absztrakt, utólagos belemagyarázás. Abból a szempontból mindenképpen az, hogy a kortársak nem így élték meg, nem így látták, nem így értelmezték. (Más kérdés, vajon pusztán a kortársak tudatából, ismeretanyagából kiindulva meg tudunk-e magyarázni bármilyen lényeges történelmi jelenséget.) Éppen Széchenyi példája igazolja, hogy a kortársak, ha nem is látták világosan ezeket az utólagos, esetleg kicsinyes különbségtevéseket, valahogy mégis megérezték, legalább egyesek. Széchenyi nyilvánvalóan félt a harmadik forradalomtól, a nyaktilótól. De ezt, naplója rá a tanulság, vállalta az első forradalom érdekében. Csakhogy még sokkal jobban félt a negyedik forradalomtól, a nemzetek forradalmától, mert tudta, hogy az akkori Magyarország lakosságának nagyobbik fele ebben a forradalomban nem a magyarok mellett áll, hanem velük szemben. És annál inkább félt tőle, mennél inkább úgy látta, hogy a bécsi és a magyar kormány közti kapcsolat tisztázatlansága óhatatlanul az összeütközésre, a fegyveres harcra fog vezetni. Ezt akarta ő mindenképp elkerülni, s a harmadik forradalmat is, természetesen. Az első kettőt ugyanolyan természetesen elfogadta, vállalta. Spira György a forradalom egységéből indul ki, ahogy a kortárs Marx is. Ezért minden Bécsből jövő kísérletet, amely valamit vissza akar állítani abból, amit 1848 márciusa megbontott, ellenforradalomnak mond. Valóban az is, a szónak thermidori értelmében, s ebben az értelemben elkerülhetetlen. De egyúttal a birodalmi egység fenntartását vagy visszaállítását is célozta. Emögött pedig nem csupán néhány megcsontosodott Habsburg-főherceg vagy néhány elaggott hadvezér és udvaronc állt, hanem a birodalom lakosságának legalább a fele, ha nem nagyobb része. Más kérdés, hogy helyesen