Századok – 1982

Beszámoló - Beszámoló Spira György „Széchenyi és a forradalom” című értekezésének vitájáról 1298/VI

BESZÁMOLÓ 1299 összehasonlítás területén próbálkozhat, párhuzamokat kereshet a kelet-európai fejlődésben. És nyilván nem is kell nagyon igyekeznie, a dolog egészen kézenfekvő. Jó néhány kelet-európai nép fejlődésében megtalálható az alapképlet: a feudális uralkodó osztály tagja, aki, minthogy arisztokrata is, széleskörűen művelt és tájékozott, sokat utazott is, tudja, hogy a hazai feudális rendszer már pusztulásra van ítélve, a jövő a polgárosodásé. Saját anyagi helyzete is erre a felismerésre szorítja. Ennek megfelelően lép fel ott, ahol erre módja van, a polgári átalakulás érdekében. És minthogy ez rendszerint már olyan időkben történik, amelyekben kevésbé tájékozott emberek is hallottak már valamit a francia forradalomról, természetesen ezt az átalakulást nem forradalom, hanem lassú, fokozatos reform útján próbálja megvalósítani. A lengyel liberálisok, az orosz nyugatosok és a szlavofilok, horvát arisztokraták és a két dunai fejedelemség nagybirtokos bojárjai -Adam Czartoryski herceg, Alekszej Sztyepanovics Homjakov, Jankó Draskovic gróf, Mihai Kogalniceanu, hogy csak néhány nevet ragadjunk ki találomra, a jelenséget valóban mindenütt megtalálhatjuk, ahol a polgári átalakulásért vívott küzdelem vezető osztálya sok minden, itt részletezni szükségtelen oknál fogva a feudális uralkodó osztály vagy inkább annak eléggé jelentős része. Az analógia persze nem vihető a végletekig. Mert ha abból indulunk ki, s a lényeget tekintve csakis abból indulhatunk ki, hogy a mozgalom vagy az egyén célja a polgári átalakulás, akkor annak csak az egyik oldala az, amelyre vonatkozólag valóban mindenfelé megtaláljuk a párhuzamot: a parasztkérdés felvetése, vagyis a jobbágyrendszer megszüntetése, a paraszt személy szerinti teljes felszabadítása, sőt földtulajdonnal való ellátása. Úgy persze, hogy ez ne jelentse egyúttal a nagybirtok felszámolását, hanem annak is megőrzését, vagyis a rendelkezésre álló földterület valamiféle megosztását a földesúr és a paraszt között. A másik oldala viszont a polgárosodás, vagyis, nevezzük nevén, a tőkés átalakulás pozitív teendőinek a meghirdetése, netán az érdekükben folytatott munka. Nem is egyszerűen a feudális gátak lebontása, hanem a létrehozandó szervezetek, intézmények, a kapitalista gazdaság kibontakoztatása. Ebben a vonatkozásban már sokkal közelebb kell maradni, ha a párhuzamokat keressük. Kossuth iparfejlesztő igyekvései, a centralisták saint-simonista ihletésű elképzelései a modernizálásról, hazai talajon nyilván mindenki tucatjával tudná az analógiákat sorolni. A magyar középnemesség gazdasági törekvései eléggé egyedülállóak a kelet-európai keretben, Draskovicnál csak az első lépések elképzelésével találkozunk, Homjakov megkonstruál egy Moszkovka nevű gőzgépet — nyilván nem tévedünk, ha megállapítjuk, hogy Széchenyi ennél messzebbre ment. S hogy Széchenyivel együtt az egész magyar reformnemesség ennél messzebbre ment, az megint közhely, s annak a fejtegetése, hogy miért volt ez így, túl távolra vinne. Mert hiszen Spira György könyvével kapcsolatban éppenséggel nem a reformer Széchenyi tevékenységének kelet-európai analógiáit kellene keresnünk, hanem azt, hogy a hozzá hasonló helyzetben lévő vezető egyéniségek, akik alapjában véve mind a reformok hívei voltak, hogyan viszonyultak a forradalomhoz, amikor az ilyen vagy olyan oknál fogva kitört. Ebben az esetben megint sokkal szűkebb az analógia lehetősége. Közbevetőleg egyet állapítsunk meg, a vitában adódó esetleges félreértések elkerülésére. Ma világosan látjuk, hogy az egyik társadalmi formációból a másikra való átmenet radikális változásokat hoz a termelési viszonyok és a termelőerők közti viszonyban, strukturális átalakulásokat a gazdaságban és a társadalomban, hogy másképp fogai-