Századok – 1982

Urbán Aladár: „Honunkat dúló ellenségeinknek minden lépteit nehezítsük….” Válogatás Batthyány Lajos miniszterelnök irataiból. 1848. szeptember 13.–szeptember 26. 1262/VI

1264 URBÁN ALADÁR 2. Budapest, 1848. szeptember 13. Batthyány értesíti Csányi Lászlót a kormány újbóli átvételéről Csányi László kormánybiztos urnák Az ország ministerelnökévé történt tegnapi ujabb kineveztetésem következtében a kormányt ujolag átvévén, kormánybiztos urat teljes bizalommal, egyszersmind a leg­szívesebb kéréssel felszólítani sietek: miszerint a haza s a nemzet szent szeretetében tanúsított eddigi példás buzgalmához hiven, eddig viselt kormánybiztosi tisztét tovább is megtartani, a haza megmentésében kitüntetett erélyes működéseit folytatni, az ellenség előnyomulásának férfiasan ellenállani, ha pedig ez annak sokasága miatt célszerűen nem történhetnék, eszélyesen visszavonulva, a fegyveres erőt Veszprém tájékára mint leg­czélszerübb helyre, hová körülbelül 10 000 önkéntes nemzetőr, hat század huszár, és mintegy 30 ágyú már indulóban van, összpontosítani szíveskedjék, addig is, míg a másolatban ide zárt rendeletem következtében a veszélytől fenyegetett hatóságok szint­úgy, mint a már indulóban lévő önkéntes seregek is, kellő segélyt nyújthatnak. Mintegy 1200 emberből álló portyászó csapat Szalay László őrnagy vezérlete alatt úgy fog maneuvrirozni, hogy az ellenséget vagy hátmegöl támadja meg, vagy diversiót csináljon az ellenségnek. Egy úttal az aradi tábornak is meg van hagyva, hogy Baja felé induljon, hová aztán eleibe lehet küldeni s tudtára adni merre menjen. Ez szinte egy pár ezer emberből áll. Mig ön felfelé közeledik addig egy élelmezési biztost is rendeltem ki; - de azt óhajtanám hogy Ön Veszprémbe érkeztével maga venné át az egész ügynek vezérletét. Az iránt: hogy a pénzbeli ellátásokat kormánybiztos ur hová óhajtja általam küldteni, mielébbi tudósítását várom. Pest, sept. 13-n. 1848. Mein. 1848 :601. 3. Budapest, 1848. szeptember 13. Batthyány tájékoztatja a déli táborban tartózkodó Mészáros Lázár hadügyminisztert és kéri: tartsa meg tárcáját Mészáros Lázár hadügy minister urnák Az utóbbi napokban történt eseményekről rövid elősorolásban kívántam hadügy­miniszter urat tudósítani. Megjővén Bécsből mind én és Deák minister társunk, mind az országos küldöttség, - miután azon válasz mellett, mellyet ő Felségétől kaptunk, az ország kormányzását folytathatónak nem láttuk, én, Deák, Klauzál és báró Eötvös ministeri tárczáinkról leköszöntünk. Gróf Széchenyivel szerencsétlen állapotja tétette le már elébb a tárczát.

Next

/
Thumbnails
Contents