Századok – 1982

Közlemények - Szvák Gyula: IV. Iván alakja az orosz történetírásban 93/I

IV. IVÁN ALAKJA AZ OROSZ TÖRTÉNETÍRÁSBAN 117 Ennek kapcsán szól a 16. századi bojárság helyzetéről, s megállapítja, hogy a bojárság politikai ereje már az opricsnyina előtt is elveszett, s a mesztnyicsesztvo amúgy is meggátolta egységes fellépésüket. De ha - éppen az opricsnyina következtében - az életösztön egységesítette volna is a bojárokat, akkor sem azt kellett volna tennie a cárnak, amit tett, hiszen áldozatai zömmel nem is a bojárok köréből kerültek ki.112 „Összeütközvén a bojárokkal, s elvesztvén minden bizalmát irántuk az 1553-as betegsége, s különösen Kurbszkij szökése után, a cár felnagyította a veszélyt, megrémült . .. Ekkor az állami rend kérdése személyes biztonságának kérdésévé változott számára, és, mint a mértéktelenül .megijedt ember, behunyta szemét, és elkezdett jobbra is, balra is vagdalkozni, nem különböztetvén meg barátot, ellenséget. Tehát abban az irányultságban, amelyet a politikai összeütközésnek adott, sokban saját jelleme a bűnös, amely ezért bizonyos jelentőségre jut államunk történetében."113

Ezekkel a szavakkal fejezi be Kljucsevszkij az opricsnyináról elmondottakat, majd a következő előadásban a cár egyéniségének kérdésére tér rá. A forrásokkal összhangban kiemeli a cár gyermekkora eseményeinek hatását jelleme formálódására, és kitér arra, hogy mindez milyen módon befolyásolta politikáját. Itt is hangsúlyozza azonban, hogy a lényeg a cári egyeduralom és bojárság törekvései közötti történelmi ellentmondásban rejlett.11

4

Végső értékelése így hangzik: „A Moszkvai Állam Iván nélkül is felépült volna, ahogy előtte és utána is épült, csak nélküle az építés könnyebben és egyenletesebben ment volna, mint alatta és utána, a legfontosabb politikai kérdéseket azok nélkül a megrázkódtatások nélkül oldották volna meg, amelyeket ő előkészített. Fontosabb uralkodásának negatív jelentősége . .. Nem volt államférfi. Egyoldalú önimádata és politikai gondolkodásának gyanakvó irányultsága idegi zaklatottságával egyesülten megfosztotta őt a praktikus tapintattól, a politikai szemmértéktől, a valóságérzéktől, és sikeresen hozzálátva az ősei által megalapozott államrend teljes felépítéséhez, saját maga számára is észrevétlenül azzal végezte, hogy ezt a rendet alapjaiban megrázta. Karamzin egészen kicsit túlzott csak, amikor Iván uralkodását — amely kezdetét tekintve egyike volt a legragyogóbbaknak - végső eredményében a mongol iga és a széttagoltság kora csapásai mellé állította ... Ahhoz az ószövetségbeli vak vitézhez hasonlíthatjuk, aki magára döntötte a házat, amelynek tetején ellenségei ültek, csakhogy elpusztítsa azokat."11

5 Kljucsevszkij állásfoglalásában gyaníthatnánk politikai mozzanatot, hiszen ismert volt arról, hogy az egyetemi katedráról ostorozta az orosz múlt uralkodóit. A valóságban azonban legfeljebb objektíve van politikai értelme, indíttatásában ugyanis a kljucsevszkiji történetfelfogás szerves része. Ez a felfogás nem marxista. Nem eléggé gazdasági megalapozottságú, hiányzik belőle a formációelmélet, nem fordít elég figyelmet az osztályharcra. Mégis azt mondhatjuk, hogy az Iván-értékelésben előkészítette a talajt a marxista szintézis számára. Elsősorban is a történelmi szükségszerűség és történelmi személyiség viszonyának dialektikus felfogása miatt. Ezért, amidőn leszögezzük, hogy pl. a személyiségrajz terén ő sem volt túlságosan eredeti, a „rejtélyt" ő sem tudta megoldani, nem 11

4. m„ 183,184. 11

M. т., 186. ,,4

I. m„ 187-192. 11S

I. m., 198-199.