Századok – 1982
Közlemények - Szvák Gyula: IV. Iván alakja az orosz történetírásban 93/I
IV. IVÁN ALAKJA AZ OROSZ TÖRTÉNETÍRÁSBAN 115 alkotásokra is. A tanulmány legfőképpen mélyenszántó — s gyakran igen szellemes — kritikai észrevételeivel tűnik ki. Mivel azonban Mihajlovszkij az Iván-problémát csak mint aktuál-politikai kérdést szemléli, ítéletében gyakran elfogult. Ennek ellenére nehéz nem azonosulnia a kérdéskör későbbi vizsgálójának a narodnyik kritikussal, amikor pl. Kavelin következő - dicsérő — szavaira reagál: „Azoknak az időknek szörnyűségeiből megmaradt nekünk Iván ügye." Jogosan szegezi ugyanis neki a kérdést: „ha a Kavelint 1846-ben körülvevő valóság csakugyan Ivan Groznijtól veszi kezdetét, akkor miért volt Kavelin olyan elégedett ezzel a valósággal, Joann ezen ügyével"?105 Amit pedig Mihajlovszkij összefoglalóan megállapít a probléma historiográfiájáról, azt máig nem fogalmazták meg jobban, ezért talán nem lesz minden haszon nélküli idézése: „Ivan Groznijról szóló irodalmunk néha meghökkentő furcsaságokat produkál. Tekintélyes történészek, akik más esetekben rendkívüli körültekintésükkel tűnnek ki, ezen a ponton bátor és határozott következtetésekre jutnak - úgy, hogy nem vetik egybe azokat az általuk is jól ismert tényekkel. .., sőt éppen ellenükre teszik; okos, nagy tudású és tapasztalatú emberek nyílt ellentmondásba kerülnek a józan ész legelemibb tanúbizonyságaival . . .; tudósok, akik tudják, hogyan kell bánni a történelmi dokumentumokkal, olyant látnak meg a forrásokban, amit nappal lámpással sem lehet megtalálni, és tagadják azt, ami fehér papírra tisztán kivehető fekete betűkkel íródott .. ,"106 A tanulmány harmadik harmadát Mihajlovszkij saját véleménye kifejtésének szenteli. Pozitív tekintetben azonban a cikk újdonsággal nem szolgál, végeredményben a karamzini vonal már jól ismert érveit sorolja fel a szerző. Új utakon Az 1890-es évek új szakaszt nyitnak a kérdés kutatásában. Ez az időszak tulajdonképpen egészen 1917-ig, sőt, bizonyos vonatkozásban a Nagy Honvédő Háborúig tart. Jellemzője, hogy a kérdés historiográfiája kitör több évtizedes stagnálásából, a két alapvető irányzat megújítja önmagát, magasabb tudományos színvonallal párosul, s több megoldási lehetőséget mutat fel. Mindennek pedig az az alapja, hogy a jelzett időszakban nagy lendületet vesznek a középkori orosz történelem egyes részproblémáit felderíteni szándékozó kutatások. A pozitivista vizsgálódások aztán nagy monográfiákban összegeződnek, s ezek az alapmunkák kedvező lehetőséget kínálnak az Iván-problémához való visszatéréshez. Mielőtt a tudományos válaszadási kísérletekre rátérnénk, röviden utalnunk kell egy olyan új irányzatra is, amely csak újszerűségével tűnik ki — önmagában azonban vajmi kevéssé járul hozza a probléma tisztázásához. Ebben az időszakban ugyanis a pszichiáterek is felfigyeltek IV. Ivánra, s általában paranoiás őrültnek mutatták be.107 Nem feladatunk orvostudományos szempontból minősíteni ezt a beállítást, azt azonban le kell szögeznünk, hogy az oroszországi pszichiátria gyermekcipőben járt még akkor, amikor ezek az írások napvilágot láttak. De ezenkívül is meglehetősen illuzórikus 1 0 S N. Mihajlovszkij: i. m., 163. 1 °'I. m., 186-187. 107 Vö.: Ja. Csisztovics: Isztorija pervih medicinszkih skol v Rosszii, Szpb., 1883, LX; P. 1. Kovalevszkij: Joann Groznij i jevo ausevnoje szosztojanyije, Szpb., 1893, 59-60, 79, 189-190, 200, 201, 205;D. M. Glagolev: Dusevnaja bolezny Joanna Groznovo 500-515. 7*
