Századok – 1982

Folyóiratszemle - Kramer; Lloyd S.: Amerika Lafayette-je és Lafayette Amerikája: Egy európai és egy amerikai forradalom 1141/V

FOLYÓIRATSZEMLE 1141 Lafayette neve méltóságot, tiszteletet adott annak a nemzetnek, mely csak most jelent meg a nemzetközi élet porondján. De végül is nem volt hiány olyan európaiakban, akik az amerikai ügyet segítették. Ami Lafayette-et mégis kiemelte közülük, az az önzetlenség, párttatlansága volt. Hírnevét ilyen téren azzal alapozta meg, hogy hamar megtanult angolul, alkalmazkodott egy sokkal inkább egyenlőségre törekvő társadalom szokásaihoz, és nem európai normákkal mérte az Újvilág polgárait. George Washington - nem kis túlzással - így írt erről: „Bárcsak ne lenne több idegen közöttünk, az egy Lafayette márki kivételével, hiszen őt egész más elvek vezérlik, mint az összes többit. . ." így nem csoda, ha Lafayette-nek nagyon jó kapcsolatot sikerült kialakítania Washingtonnal. Ebben szerepe volt annak is, hogy Lafayette mélységesen tisztelte a tábornokot, nagyon sokat tanult tőle - anélkül, hogy hízelgővé vált volna. A márki népszerűségének az volt az egyik fő oka, hogy képes volt levetkőzni a 18. századra oly jellemző nemesi viselkedést, és alkalmazkodott a háború szokásaihoz. Lafayette megértette, mi több, alkalmazta és dicsérte az amerikai republikánus szokásokat. Nem csoda, ha már jóval a háború befejezése előtt, így még az 1781-es sikeres virginiai hadjárata előtt nemzeti hős lett. Az amerikaiak hittek abban, hogy új nemzetük morálisan magasrendű elveken alapszik — és találtak egy márkit, aki ezt be is bizonyította nekik. Lafayette és Amerika kapcsolata igazán nem volt egyoldalúnak mondható, mert a márki számára ugyanolyan fontos volt Amerika, mint fordítva, hiszen életének az amerikai függetlenségi háború volt meghatározó élménye. Mint annyi más európainak abban az időben, Lafayette-nek már akkor imponált Amerika, amikor még közelről nem is ismerte. Idealizált Amerika-képe ugyan változott, amint megismerte az országot, és személyes tapasztalatokat szerzett, de továbbra is nagyon nagyra tartotta a függetlenségi háborút, „a szabadságért folyó végső harc"-nak titulálta, és Amerikával szemben táplált idealizmus élete végéig elkísérte. Ehhez nyilván hozzájárultak azok a meddő kísérletek is, amelyeket a francia forradalom alatt és után tett, hogy, otthon is létrehozzon liberális intézményeket. Lafayette felismerte a különbséget a két világ, Európa és Amerika között, de számára a kulcskérdés a politikai és a jogi egyenlőség volt. Noha neki csak kedvezett az ancien régime társadalmi rendje, az öröklött kiváltságok helyett a törvény előtti egyenlőségre szavazott, és a legteljesebb mértékig egyetértett az amerikai republikánus elképzelésekkel. Felismerte helyzetének különösségét, és éppen ezért ő maga javasolta egyszer Benjamin Franklinnek, hogy jól használják ki a rangját a különböző diplomáciai csatározásokban. Lafayette tisztában volt a magas társadalmi rang és a modern típusú forradalom között feszülő ellentmondással. Azt is felismerte, hogy az amerikaiak között sem áll mindenki egyértelműen a háború oldalán, itt is voltak loyalisták. Észrevette, hogy a sikerek és a kudarcok mennyire befolyásolták a tömegek pártállását és hangulatát. Ebben az újfajta háborúban a csatáknak komoly politikai jelentőségük volt, sokkal komolyabb, mint dinasztikus érdekek, királyi presztízs, vagy nemesi Karrier. Ezt értette meg Lafayette, jobban, mint bármelyik másik Amerikában harcoló francia, vagy más európai. Az a francia sereg, amelyik 1780-ban Amerikában partra szállt, viszont teljesen a régi szokásoknak felelt meg: a hivatásos katonák a szigorú szabályoknak megfelelően hadakoztak. Főparancsnokuknak, Rochabeau hercegnek is olyan volt ez a háború, mint bármelyik másik, amit az udvar parancsainak megfelelően kellett megívni. Lafayette is létre akart hozni egy, a régi hagyományoknak megfelelő hadsereget, de hitt abban, hogy a nem-hivatásos amerikai katonák legalább olyan jól tudnak harcolni, és jobban elviselik a fizikai nehézségeket. Hogy miért? Lafayette szerint az ok egyetlen szó: érdekeltség, vagyis az, hogy nekik igazán van miért harcolniuk. Nem volt a túlzottan nagy létszámú francia sereg amerikai jelenlétének híve. Szerinte a háborút az amerikaiaknak kell megvívni, francia segítséggel és semmiképpen sem a francia katonáknak amerikai segítséggel. Hiszen egy hadseregnek, melynek van indítéka, úgy kell harcolnia, hogy a küzdőszellem a legmagasabb legyen és megkapja azt a polgári támogatást, amitől a léte függ. Lafayette így cselekedett a gyakorlatban is, 1781-ben a virginiai hadjáratban. Nagy súlyt fektetett a polgári lakossággal való bánásmódra, együttműködött a polgári vezetőkkel, és a lehető legbékésebb módon intézte el az élelmiszerbegyűjtést. A virginiai hadjárat sikere az Újvilágban töltött 4 év politikai, társadalmi, és katonai tapasztalatainak volt a betetőzése. Ezek a tapasztalatok tették