Századok – 1982

Folyóiratszemle - Bemutatjuk a Geschichte und Gesellschaft c. folyóiratot 1131/V

FOLYÓIRATSZEMLE 1133 agrártársadalmából való kiemelkedés önálló folyamata, amely összefüggésben a világpiac kialakulásával a kapitalizmushoz vezet el. Ez az átalakulás Angliában, Dél-Hollandiában, Felsó'-Németországban indult meg először a 16/17. sz. fordulóján, és az ipari forradalom kezdetéig tartott. Az iparosodás és a társadalmi átalakulás összefüggéseivel két szám is foglalkozik. A Dietrich Geyer szerkesztette, Industialisierung und sozialer Wandel in Russland с. füzet (1979/3) tanulmányai az agrárkérdés és az iparosítás kölcsönhatásait 1890-1930 között, a rendiség és a társadalmi átalakulás viszonyát az iparosodás korai szakaszában, az állami beavatkozás jellegét és a monopóliumok reakcióját a szervezett kapitalizmusban, a szovjet ipari munkásság strukturális problémáit a 20-as években, a kollektivizálást közvetlenül megelőző időszak agrárstruktúráját és agrárpolitikáját vizsgálják. Megállapítják, hogy az orosz fejlődésben a nyugat-európaitól eltérően a gazdasági modernizációt nem kísérte a társadalom mélyreható átalakulása, aminek következtében a kapitalizmus kibontakozása az állam közvetlen segítségével, de a szükséges társadalmi dinamizmus nélkül zajlott le. így a rendi szerkezet a 19. sz. közepéig megőrizte merevségét, sőt a rendi tagolódás alapvonásai továbbéltek 1917-ig. A hazai tőke viszonylagos gyengesége számos gazdasági területen megkövetelte az állami monopóliumok kialakulását, ami tovább fokozta az ipari vállalkozó réteg amúgy is meglevő fejlődési rendellenességeit. Helmut Berding összeállítása (Napoleonische Herrschaft und Modernisierung — 1980/4) а francia császár közvetlen befolyása alá került német államokban lejátszódó változások néhány alapkérdését vizsgálja. Roger Dufraisse tájékoztatója a kutatás jelenlegi helyzetéről, valamint a vámügyek reformjáról, az alkotmányos hitel megteremtéséről beszámoló írások alapján az olvasó megismeri annak a sajátos délnémet fejlődésnek a kezdetét, amely az 1871-ben felülkerekedő porosz megoldással szemben egy demokratikusabb, és nem utolsósorban humánusabb alternatívát kínált. Az európai forradalmak társadalomtörténeti aspektusból való megközelítésére tesz kísérletet H. A. Winkler (1978/3) válogatása, melyben Volker Heinecke a francia forradalomban megnyilvánuló antikapitalista áramlatokról kibontakozott vitát ismerteti; Dieter Langewiesche a német pártok 1848/49-ben megragadható keletkezését, Bernecher pedig a spanyol polgárháborúban a köztársaságiak fennhatósága alatt álló területek gazdasági-társadalmi fejlődését vizsgálja. A legtöbb új elemet Wolfgang Mommsen: Die deutsche Revolution 1918-20. Politische Revolution und soziale Protestbewegung c. tanulmánya tartalmazza. Mommsen az 1918-19-i németországi forradalmak legfőbb tanuláságának azt nevezi, hogy nem zajlott le a demokratikus újjászületés megalapozásához nélkülözhetetlen mélyreható társadalmi átalakulás. Véleménye szerint mindezért elsősorban a forradalom kiteljesedését akadályozó szociáldemokrata vezetést terheli a felelősség, mert az a tanácsmozgalom jellegét rosszul értelmezve, nem ismerte fel, hogy a munkások és a katonák szervezetei nem törekedtek a társadalom kommunisztikus átalakítására, hanem éppen ellenkezőleg: a társadalom önmegszervezésének spontán létrejött formái voltak, az ún. „proletár demokrácia" csírái. Eberték hibás helyzetelemzése azonban a tanácsok radikalizálódásához, a szociáldemokrácia és az ellenforradalom együttműködéséhez, ill. a kommunista mozgalom „ultraradikális" fordulatához vezetett. W. Mommsen önálló kötete (1978/1) a liberalizmus helyét és szerepét vizsgálja a feltörekvő ipari államban. H. A. Winkler tanulmánya a német nacionalizmus funkcióváltását, jobboldali eltorzulását követi nyomon az 1878/79-es válságperiódus mélyreható elemzésével. Kimutatja a liberális mozgalom védekező pozícióba süllyedésének gazdasági-társadalmi-politikai hátterét, politikájának azt a negatív előjelű minőségi változását, melynek következtében a modernizáció irányába mutató antifeudális jellege fokozatosan elhalványult, s helyét az antiszociális tendencia foglalta el. A kötet másik két tanulmánya a német liberalizmus 1890-1914 közötti fejlődését (J.J. Sheehan), ill. az olasz liberálisoknak a demokratizálódás problémájához való 1876-1915 közötti viszonyulását vázolja fel. Az Európából való kitekintésre vállalkozik Hans-Jürgen Puhle Revolution und Reformen in Lateinamerika с. kötete (1976/2), amely a kontinens, mindenekelőtt Argentína, Brazília és Mexikó politikai stabilizációs problémáira keresi a választ. Különböző társadalmi struktúrák elemzését gyűjtötte össze UH. U. We hier (Analysen von sozialen Strukturen — 1977/4). Míg Gerd Hardock az osztálytagozódás és a rétegződés németországi folyamatát rekonstruálja 1848-1970 között, Harold Perkin az angol társadalomtörténeti kutatás egyik legelhanyagoltabb területén, a brit társadalmi elit szerveződésének kérdésében próbál törleszteni a történészek adósságából. (Die Rekrutierung der Eliten in der britischen Gesellschaft seit 1880.) A tanulmány jelentőségét fokozza, hogy mondanivalója nem korlátozódik az elitszerveződés szűken