Századok – 1982
Vita - Szegfű László: Megjegyzések Thonuzoba históriájához 1060/V
1076 VITA Bollók János egyik érve Thonuzoba élve eltemetése ellen: „nem valószínű, hogy Anonymus . . . változtatni kívánt volna" a hivatalosan kialakított, az egyház által már kegyessé átformált Istvánképen. Nos, valóban nem kívánt ezen változtatni, olyannyira nem, hogy éppen ebbe a Prokrusztészágyba akarta belegyömöszölni a nép ajkán élő vagy jokulátorok által énekelt Thonuzoba mondát is: éppen ezt lehet tetten érni - amint fent vázoltuk - hibáiban és botlásaiban. És még egy: a „középkori magyar történelmi tudatnak az első szent királyról alkotott képe" azért közel sem olyan merev, mint ahogyan Bollók János feltételezi. Kanonizációja után készült forrásokban olvashatjuk, hogy vétkes ispánjait kettesével köttette fel, merénylőit „látásuktól megfosztotta, ártó kezüket levágatta". Koppányt felnégyeltette, Keán vezért „legyőzte és megölte", Gyulát családostól fogságra vetette, Ajtony levágott fejét vára fokára tűzette, Szent Günthert nagyböjtben frissen illatozó sült pávával kínálta stb.13 5 Aztán az is az élve eltemetés ellen szól - amint ezt bírálóm leszögezi -, hogy „ez a büntetésmód sem a korabeli Európából, sem pedig a magyarság vagy a rokon népek köréből nem ismeretes".1 3 ' (Kár, hogy általánosságban fogalmaz, itt helyénvalóbb lett volna az egyes szám első személy.13 7 ) Eltekintve most az olyan néphagyományoktól, mint a Jászkunhalom, a csatószegi Gőgöshalom, az eszlári basahalom vagy a parasznyai Kokodvára mondája, amelyek esetleg keletkezhettek későn, Anonymus műve hatására is, nem egy példánk van az élve eltemetésre. A Constitutio Criminalis Carolina (1532) a gyermekét megölő nőt a régi gyakorlatra való hivatkozással bünteti: „a szokásnak megfelelően legyen élve eltemetve".138 Alexej Mihajlovics cár pedig az olyan nőről, aki férjét megöli, így határoz (1649): „elevenen kell beásni a földbe ... a földbe ásva kell tartani mindaddig, amíg meg nem hal.'" 3 9 Ha e példákat távoliaknak tartja Bollók János, lapozza fel a magyarországi tárnoki jogkönyvet, s abban is találhat példákat. Ilyen pl. a házasságtörő nőt társával együtt egymásra fektetve helyezik egy gödörbe, pallossal átszúiják őket és így, még élve kell behantolni őket (sic vivi sepeliri).140 Arról is tudunk, hogy az augsburgi csata után fogságba esett magyarokat is élve temették el (vivos in terra sepeliret).141 Ami pedig Gyula pogányságát illeti - amire Bollók apellál -, anonymusi közhelynél egyébnek nem tarthatjuk. Tudjuk ugyanis, hogy már az apja is megkeresztelkedett, térítő püspököt hozott az országba.14 2 Nővére, Sarolta „vezetésével kezdődött - kortárs leírás szerint - a kereszténység" Magyarországon.14 3 Amikor pedig Gyula szembehelyezkedett Istvánnal, de annak fogságából nem tudta kiváltani feleségét, a király váltságdíj nélkül utána küldte őt férjének,1 4 4 minden bizonnyal azon keresztényi megfontolásból, hogy amit isten egybekötött, ember azt el ne válassza még így sem. Gyula tehát legfeljebb azért nem akart kereszténnyé lenni, mert már az volt. (Az viszont számomra talány, hogy Bollók mit akart a quamvis kiemelésével bizonyítani.) Végezetül még csak annyit: bizonyára előkerült időközben egy új Anonymus-kézirat, amelyről én nem tudok, s erre építi Sinkó Ferenc azon elméletét, mely szerint Thonuzoba históriáját „azért mondja el Anonymus, hogy kiemelje: Thonuzoba fia, örkénd viszont megkeresztelkedett és később Szent István egyik bizalmasa lett" } 4 5 135 SRH П. 399., I. 313., 315, 314-315., II. 492. - Catalogus: 2437-2438. 136 Bollók: i. m. 104. 131 Ha jól értesültem, Székely György már 1977. jún. 9-i felolvasásán figyelmeztette a szerzőt, hogy elveti a sulykot, mert a régi germán jogban volt ilyen gyakorlat. Úgy látszik, nem szívlelte meg az intést. 138 Hajdú Lajos-Horváth Pál-Nagy Lászlóné: Bevezetés az egyetemes állam- és jogtörténet forrásaiba. I II. Bp., 1966. - idézett hely: I. 356. 13 9 Hajdú-Horváth-Nagyné: i. m. II. 205. - Hasonló büntetés Magyarországon is volt gyakorlatban. Vö. Siklóssy László: A régi Budapest erkölcse. Bp., 1972. 32. 14 0 Kovachich, Martinus Georgius: Codex authenticus iuris tavernicalis statutarii communis. Budae, 1803. 162-163. - Vö. még: Budapest története, (szerk. Gerevich László] II. Bp., 1973. 166. 141 Catalogus, 1753, ill. 552. 14 2 Catalogus, 1011. 14 'Catalogus, 2297. 14 "Catalogus, 2203. 14 5 Sinkó: i. m. 4.
