Századok – 1981

TANULMÁNYOK - Pritz Pál: Magyarország külpolitikája a formálódó Berlin-Róma tengely árnyékában 924/V

MAGYARORSZÁG KÜLPOLITIKÁJA AZ 1930-as ÉVEK KÖZEPÉN 953 szerződés káros hatásának a semlegesítése. Az aktualitásukhoz tapadó érvényükön túl ezek a kísérletek nem elsősorban a kétoldalú kapcsolatok szempontjából, hanem azért jelentősek, mert a magyar külpolitika formálói-irányítói ennek révén is a közép-európai status quo-ellenes blokk megszületése érdekében szeretnének hatni. A korabeli magyar politikai elit tisztában volt azzal, hogy Németország - mint nagyhatalom - partnerként sem veszélytelen. A magyarországi német kisebbségnek a Birodalomból történő — egyre nyilvánvalóbb - bujtogatása is elégséges volt, hogy újból és újból figyelmeztessen erre a veszedelemre. Ezért az Anschluss közeli bekövetkezése ellen voltak, arra törekedtek — az ausztriai szélsőjobboldali fordulat előmozdításával, az osztrákoknak a németekkel történő megegyezésükre ösztönzéssel -, hogy az osztrák függetlenség „olasz—német—magyar gondolatkörben" konzerváltassék. Nem ismerték fel, hogy a választott módszerekkel a kívánt célt nem lehet elérni, így — végső soron — politikájukkal maguk is az Anschluss irányába hatottak. Az ország területi integritásának visszaállításáról — mint végső célról — ebben az időszakban sem hajlandóak lemondani. Arra, hogy a majdani támadás iránya Csehszlovákia felé mutasson, ugyan könnyen hajolhatnak, és arra is készek — hiszen ilyen kísérletbe a húszas évek derekán maguk is belefogtak —, hogy a déli szomszéddal valamiféle megegyezésre jussanak. Ám az árat — a határ véglegességének, akár titokban történő elfogadását - megfizethetetlenül nagynak tartják. A német sürgetésnek nincsen semmiféle kézzel fogható foganatja. És ennek annál is inkább így kellett lennie, mert a magyarjugoszláv megbékélés kérdése is egy olyan pont volt, amelyen fel kellett ismerniük, hogy a németektől nem várhatnak a nézetüknek kedvező, pártos megnyilatkozást. 1936 őszén — mint láttuk — már ott tartanak, hogy azt kell kérniük: a kiegyezés érdekében a jugoszlávokra a németek legalább olyan nyomást gyakoroljanak, mint teszik azt állandóan Budapesttel szemben. A Berlin—Róma tengely létrejötte Gömbös Gyula miniszterelnökségének nagyobbik hányadában több mint kétségesnek látszik. A kortárs politikusok a francia-olasz közeledési kísérletnek, majd — 1935 legelején — megegyezésnek a tanúi. Mindez a tengely kibontakozására váró, a maga szerény eszközeivel azt elősegíteni igyekvő magyar külpolitika számára sok kényelmetlenséget hozott. Kányának nem ritkán „tojástáncot" kellett járnia, „akrobata mutatványokat" kellett végeznie azért, hogy az olasz orientáció fenntartásával, az osztrák függetlenség mérsékelt védelmezésével ne veszítsék el Berlin barátságát. Az adott helyzet nemegyszer a magyar külpolitika holtponton tartását kívánta. 1935 kora nyarán a német—olasz közeledés első jelei mutatkoznak, és ezek a magyar kormány előtt sem maradnak ismeretlenek. Ám a közeledés folyamatában több hullámvölgy következik, és a tengely formálisan csak mintegy másfél esztendővel később születik meg, amikor Gömbös már nincs az élők sorában. Ennek ellenére még tanúja lehetett a miniszterelnök azoknak az eseményeknek, amelyek hatására már a politikájában tamáskodók is elismerték a német—olasz szövetség létrejöttének valószínűségét. Azzal, hogy potenciálisan Olaszország Németországnál jóval gyengébb nagyhatalom, a magyar politika intézői a tengely „kikovácsolódása" előtt is tisztában voltak. Ezért aligha tételezhető fel, hogy az egyensúlypolitikai koncepció kudarca a tengely létrejöttekor vált volna nyilvánvalóvá. A további kutatások feladata annak felderítése, vajon Kánya azon felismerése — mely szerint a német-osztrák megegyezés Ausztriának Németország révén való leigázását alapozza meg, ami másfelől valóban az egyensúlypolitikai koncepció