Századok – 1981

TANULMÁNYOK - Pritz Pál: Magyarország külpolitikája a formálódó Berlin-Róma tengely árnyékában 924/V

MAGYARORSZÁG KÜLPOLITIKÁJA AZ 1930-as ÉVEK KÖZEPÉN 929 szomszédos népeket lekezelő felfogását megmutatva — nem áll módunkban most már Csehszlovákiának sokat nyújtani, de a lehetőség határain belül a magunk részéről hajlandók vagyunk mindent elkövetni, hogy a gazdasági viszony Csehszlovákiával javuljon." Ez utóbbi mellékmondattal a külügyminiszter azt a hosszabb ideje konzekvensen képviselt magyar álláspontot juttatja újfent kifejeződésre, mely szerint a gazdasági kapcsolatok fejlesztését a kormány kétoldalú szerződések keretében hajlandó előmozdítani. A kérdés politikai oldalára térve Kánya nem a szokványos utat választja, nevezetesen nem a megbékélés ismert magyar feltételeit sorolja fel, hanem rendhagyó nyíltsággal és keménységgel egyszerűen kimondja, hogy „a politikai közeledést a dunai államok között nem tartom lehetségesnek. Nem lehet egy országtól, amely a békeszerződés alapján közel 3/4 részét vesztette el, követelni, hogy a feledés fátyolát borítsa a múltra, és egyes szomszédjaival őszintén együttműködjék". A magyar politika formálói alapjában nyugodtak voltak afelől, hogy Hodza nagyszabású elképzelései meg fognak hiúsulni. A körülötte levő politikai hangulatot mégsem tartották veszélytelennek. Mert tapasztalniuk kellett, hogy hatása a politikai közvélemény „baloldali" köreiben fellelhető, alkalmas a hivatalos politika németbarát kurzusának a gyengítésére. Eckhardt Tibor, a „lakkcipős kisgazdavezér" sem habozott átmenetileg — a miniszterelnökkel való háborúskodása tetőfokán — hívének vallani magát. Ugyanakkor a csehszlovák politikus erőfeszítéseinek hivatalos magyar oldalról történő figyelemmel kísérésében is ott bujkálhatott az aggodalom, hátha mégis sikerül Hodíának eredményt elérnie. Érzékletesen mutatkozott meg ez akkor, amidőn a belgrádi magyar követ Hodía ottani látogatásáról első — különben általa is hangsúlyozottan egyáltalán nem megbízható forrásokra támaszkodó - észleleteit abban foglalta össze, hogy benyomása szerint a Jugoszláv külügyminiszter Hodíának nemcsak hogy gazdasági, de politikai tervezetéhez is megadta beleegyezését", nyomában pedig Kánya Sztójaynak - aki 1935. december első felében kapott a berlini követség vezetésére megbízást - sürgönyzött. A követnek a Wilhelmstrassén közölnie kellett, hogy „információink szerint Hodíának Belgrádban sikerült ottani kormány hozzájárulását úgy gazdasági, mint politikai Duna-tervhez megnyerni. Utóbbinak lényege kölcsönös segélynyújtás 16 § kibővítése által volna". Sztójaynak meg kellett tudakolnia, hogy a németeknek erre vonatkozólag milyen értesüléseik vannak, és milyen álláspontot alakítanak ki.6 1936 januárjában meghalt V. György angol király, és a temetésére összesereglett politikai előkelőségek felhasználták az alkalmat arra, hogy megbeszéléseket folytassanak — előbb Londonban, később Párizsban - az európai politika aktuális kérdéseiről, legfőképpen a Duna-medencei rendezésről. A tárgyalások élénk európai sajtója is nyilvánvalóvá tette, hogy a megbeszélések nem csupán németellenes célzatúak, hanem arra is irányulnak, hogy Olaszország részvétele nélkül találjanak valamiféle rendezési megoldást. A számos összejövetel végül is teljesen eredménytelen maradt. Ennek legfőbb oka talán az volt, hogy Nagy-Britannia egyéb gondjait nem volt hajlandó avval tetézni, hogy a tőle földrajzilag és érdekeiben egyaránt oly távoli térség biztonságáért — főleg Ausztria függetlenségéért — garanciát vállaljon. A Foreign Office-ban a magyar ideiglenes ügyvivőt "DIMK I. 65. sz. Alth 1936. III. 15-i jelentése, uo. 59. sz. napi jelentés Kánya és Knox budapesti angol követ 1936. III. 4-i beszélgetéséről; Függetlenség 1936. V. 14.,Ádám 95; DIMK I. 50. sz. Alth 1936. II. 25-i számjeltáviratai, uo. 51. sz. Kánya utasítása Sztójaynak,Ádám 98-99 4 Századok 1981/5