Századok – 1981

KRÓNIKA - Krónika 867/IV

KRÓNIKA 873 irattáraiban az egyes kiszállások alkalmával készült üzemtörténeti feljegyzések összegyűjtése és máso­lása áll a gyűjtőmunka előterében. A Szakosztály fel kívánja dolgozni a Magyar Távirati Iroda bizalmas közleményeiben megjelentetett gyártörténeteket, valamint a Budapesti Történeti Lexikonhoz beküldött kéziratos gyártörténeteket is gyűjteménye számára. A továbbiakban — a felsorolt gyűjtőhelyeken bevégezve a munkát - a Szakosztály folyamatosan terjeszti ki gyűjtéseit a vidéki levéltárakra, múzeumokra és más közgyűjteményekre is. Nagyobb mennyiségű gyártörténeti kézirat összegyűjtését követően alakítja ki e gyűjtemény rendszerét és tájékoztató apparátusát. HELYTÖRTÉNETI SZAKOSZTÁLY A társulat Helytörténeti Bizottságává átalakult Helytörténeti Szakosztálynak érdemleges mű­ködése ez évben is - a korábbi évekhez képest - korlátozottabb volt. Részint különböző (elsősorban vidéki) rendezvények szakmai, tudományos tanácsadására, előadók ajánlására, részint a (Népfronttal együttműködve) a nem hivatásos kiadók helytörténeti kiadványainak a Kiadói Főigazgatóság felé történő szakmai ellenőrzésére korlátozódott. A szakosztály ez évben is igyekezett tovább ápolni nemzetközi kapcsolatait. Kezdeményezően és aktívan közreműködött az ún. „Mogersdorf" Kultúrtörténeti Szimpózium ez évi Kőszegen tartott regionális ülésének a megszervezésében, tudományos programjának elkészítésében és lebonyolításában. Az NDK Történelmi Társulata Helytörténeti Szakosztályának 1980 októberében Leipzigben tartott konferenciáján pedig „Modern korszak-helytörténet" címmel Stier Miklós szakosztályalelnök tartott érdeklődést kiváltó előadást. A szakosztály nem megfelelő aktivitását a bizottság elnökének sokoldalú hivatalos elfoglaltsága okozta. Hozzájárult ehhez azonban az a körülmény is, hogy a helytörténettel foglalkozó szervek jórésze szakmai problémáival elsősorban közvetlenül a számára területileg leginkább hozzáférhető területi csoporthoz vagy egyetemekhez, tudományos intézményekhez, közművelődési intézmények­hez, közgyűjteményekhez fordult, melyek e problémákat saját hatáskörükben többnyire meg is tudták és tudják oldani. Olyan körülmény ez, melynek megváltoztatása egyelőre még akkor sem látszik szükségesnek, ha a bizottság tevékenysége a jelenleginél jóval aktívabb lenne. A bizottság vezetője - egyre növekvő hivatali elfoglaltságára való tekintettel - 1981. január l-tó'l megbízása alól való felmentését kéri. TANÁRI TAGOZAT A Tanári Tagozat részt vállalt a bukaresti történész világkongresszus történelemtanítással foglalkozó részterületének munkájában azzal a céllal, hogy a történelemtanítással kapcsolatos reform­törekvéseink e fórumon is visszhangot válthassanak ki. Feladatának tartotta a Történelemtanárok Nyári Akadémiájának szervezésében és lebonyolítá­sában való részvételt. Részt vett az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny előkészítésében és lebonyolításában. Az OPI-val és a KKI-vel együttműködve részt vett az osztrák-magyar tankönyv­egyeztetési munkálatokban, a budapesti, illetve a bécsi tárgyalásokon. Erejéhez mérten részt vállalt a megyeszékhelyen folyó tanári továbbképzésben. Munkája legjelentősebb területe a fővárosban folyó tanári továbbképzés. Ennek szervezeti keretét a Fővárosi Pedagógiai Intézettel való termékeny együttműködés biztosítja. Az általános iskolai, illetve a középiskolai tanárok részére szervezett ún. komplex tanfolyamok mellett, a vezető szakfelü­gyelő kezdeményezésére a továbbképzés más formáit is sikerült kialakítani s ezzel a továbbképzésben résztvevők körét jelentékenyen kiterjeszteni. A különböző továbbképzési formák a történettudomány területén, illetve a történelemtanítás módszereiben elért új eredmények továbbadását teszik lehetővé. X. A területi csoportok DÉL-DUNÁNTÚLI CSOPORT A társulati csoport - évi munkatervének megfelelően - a Pécsi és Veszprémi Akadémiai Bizottságokkal közösen Siófokon megrendezte a Dunántúl Településtörténete IV. 1867-1900 konfe­renciát május hónapban. A konferencia szervezője Kanyar József, a Társulati Csoport társelnöke volt. November 14-én került sor - vezetőségi ülésen előzőleg megtárgyaltan - Pécs város püspöki uralma alóli felszabadulása és szabad királyi rangra emelésének 200. évfordulója alkalmával rendezett

Next

/
Thumbnails
Contents