Századok – 1981
KÖZLEMÉNYEK - Szirtes I. János: Az osztrák államszerződés története 799/IV
818 SZIRTES I. JÁNOS szeptember 19-én a Szovjetunió, majd az angolok, végül október 25-én az amerikaiak vonták ki. így Ausztria tíz évvel felszabadulása után függetlenné vált. Az államszerződés ratifikálása után, 1955. október 26-án az osztrák parlament alkotmányjogi törvényt fogadott el az ország semlegességéről, amely szerint a függetlenség tartós megőrzése céljából, önszántukból választják ezt a státust, ezért semmiféle katonai szövetséghez sem csatlakoznak, és nem engedik meg, hogy területükön idegen országok katonai támaszpontokat létesítsenek. A törvény szerint Ausztria minden rendelkezésére álló eszközzel fenntartja és megvédi semlegességét. A Moszkvai Memorandumban megfogalmazott svájci mintájú semlegesség így nem része az államszerződés szövegének, ezért ezt a négy nagyhatalom 1955. december 6-án egybehangzó nyilatkozatokban fogadta el. Az államszerződés talaján létrejött státus a semlegességi politikában látott napvilágot, és ez - Svájccal ellentétben — aktív tevékenységet eredményezett. így Ausztria függetlensége visszanyerését követően belépett az Egyesült Nemzetek Szervezetébe, és komoly erőfeszítéseket tett az enyhülési politika érdekében. Segítségével Ausztria az államközösség megbecsült tagjává vált. * Az államszerződés megkötésével és életbeléptetésével Ausztria számára lezárult a második világháború. Ε dokumentum azonban nem csupán nyugati szomszédunk számára jelentős. A megállapodás a hidegháború kiélezett évei után a két tábor közötti első jelentős egyezmény volt. Ez önmagában is fontos szerepet biztosított az államszerződésnek, amelynek jelentősége nem merült ki a megkötés tényében. Ennek több oka van. A hidegháború éveiben a két társadalmi rendszerhez tartozó országok meglehetősen bizalmatlanul, sőt ellenségesen néztek egymással szembe. A tőkés országok politikai céljai, a kommunizmus felgöngyölítése, illetve visszaszorítása, nem tették lehetővé a megállapodásokat, hiszen - az erő politikájának megfelelően — ezek feltételeként a Szovjetunió teljes behódolását szabták meg. Erről azonban szó sem lehetett, így a hidegháború kiéleződése magában hordta a melegháború lehetőségeit is. Különösen kritikus volt a helyzet a két rendszer határvonala mentén fekvő országok, tehát Finnország, Ausztria, NSZK és Olaszország esetében. Finnország gyakorlati semlegessége, továbbá a NATO-tag Olaszország és a Varsói Szerződés tagállamai között fekvő Jugoszlávia a két tábor közvetlen katonai konfrontációjának lehetőségét a minimumra csökkentette. Európa szívében, az NSZK és Ausztria keleti határain azonban ez a veszély reális volt, ami ebben a térségben szükségessé tette a közvetlen konfrontáció lehetőségeinek csökkentését. Az NDK—NSZK kapcsolatok azonban ehhez nem biztosítottak megfelelő lehetőségeket. Ausztriánál más volt a helyzet. „Ausztria az állandó semlegesség politikájának követését vállalta. Ez megnyitotta az utat ... az államszerződés aláírásához ... 1 Az államszerződéssel és a semlegességgel a NATO és a Varsói Szerződés tagállamai közé Ausztria iktatódott be, ezáltal csökkentve a szembenállás kockázatait. A közvetlen katonai szembenállás határvonalának csökkentése mellett az Osztrák Államszerződés politikailag a példa erejével hatott. Az NSZK ugyanis Ausztriához hasonló problémákkal találkozott, de más megoldási utat választott. Az Osztrák Államszerződés mutatta azt a lehetőséget, amelyen haladva a nemzeti egységet biztosítani 41 Novjejsaja osztorija 1939-1973, Vüsszaja skola, Moszkva, 1975, 389.
