Századok – 1981
KÖZLEMÉNYEK - Szirtes I. János: Az osztrák államszerződés története 799/IV
AZ OSZTRÁK ÁLLAMSZERZŐDÉS TÖRTÉNETE 813 helyzeten. A Szovjetunió a rövidszerződés visszavonásáig nem volt hajlandó az érdemi tárgyalások folytatására. Az 1951—1952. évi fejleményeket értékelve megállapítható, hogy az államszerződést tárgyaló nyugati partnerek nem voltak hajlandóak az egyoldalú előnyök kikényszerítésére irányuló politikájukat feladni. Ebben az időszakban az osztrák kormány is feladta a korábbi - bár nyugati előjelű, de bizonyos mértékig kiegyensúlyozott négyhatalmi érdekeket figyelembe vevő — álláspontját, és teljes egészében csatlakozott a három tőkés partnerhez. Ennek eredményeként a legjobban érintett fél, Ausztria elveszítette korábbi kompromisszumkereső készségét. Ilyen körülmények között a három nyugati hatalom, valamint Ausztria is tudta, hogy álláspontjuk fenntartása mellett nincs lehetőség az előrehaladásra, ezért olyan lépésekhez folyamodtak, amelyek csupán propagandisztikus cselekményeknek minősíthetők. A nyugati jegyzékek, a rövidszerződés és az ENSZ-szavazás valódi célja az volt, hogy a megrekedt tárgyalásokért a Szovjetunióra hárítsák a felelősséget. A hidegháború propagandahulláma az államszerződést sem kerülte el. Az 1951—52-es évek eredménytelenségéből az osztrák kormány nem vonta le a következtetéseket. Erre csak akkor került sor, amikor megalakult az új, Raab kancellár által vezetett minisztertanács, amely a konfrontáció helyett az együttműködést elősegítő hangnemet ütött meg. Az 1953. év — miután a külügyminiszterhelyettesi konferencia soros elnöke január 30-ára hívta össze a 259. ülést, aminek megtartását a Szovjetunió a rövidszerződés Nyugat által elutasított visszavonásától tette függővé, majd a februári 260. ülés sem hozott semmi újat, a májusra tervezett 261. összejövetel pedig meghiúsult - kedvező fordulatot hozott. A Szovjetunió azt javasolta Ausztriának, hogy kezdjenek tárgyalásokat a vitás államszerződési kérdések megoldására. Az 1953. június 30-án átadott jegyzék 3. pontjában — az angol ellenállás dacára3 3 - Ausztria egyetértett a felvetéssel. Ebben az időben kezdődött el osztrák részről annak az útnak a keresése, amely a szuverenitás visszanyerése utáni szovjet aggodalmak eloszlatására alkalmasnak tűnt. Gruber külügyminiszter a moszkvai indiai nagyköveten keresztül arra keresett választ: elegendőnek tartaná-e a Szovjetunió, ha Ausztria kötelezné magát, hogy nem köt katonai szerződéseket, és nem enged külföldi katonákat országa területére. A puhatolódzással párhuzamosan az osztrák diplomácia törekedett az ország NATO-ba való bevonását célzó tervek megváltoztatására is, amit — akkori párizsi nagykövetének leírása szerint — 1953 tavaszára sikerült is elérnie.3 4 Az osztrák kísérletre a Szovjetunió egy hónappal később, július 30-án válaszolt. A három nyugati hatalomnak is átadott dokumentum a rövidszerződés visszavonása esetén érdemi tárgyalások újrafelvételét helyezte kilátásba. Malenkov a követelést a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa előtt augusztus 8-án tartott beszédében is megismételte. Mivel a rövidszerződéshez való ragaszkodás már a közvélemény előtt is kezdett diszkreditálódni, az USA augusztus 17-én, Ausztria szeptember 23-án, Anglia pedig november 25-én jegyzékben mondott le erről az elképzelésről. A terv elvetése lehetővé tette a Szovjetunió számára, hogy november 26-án javasolja a külügyminiszterek értekezletének összehívását, amely a német kérdés mellett Ausztriával is foglalkozhatna. 33 Wiener Zeitung, 1953. VII. 31. 3i Strouzh i. m. 137.
