Századok – 1981
KÖZLEMÉNYEK - Szirtes I. János: Az osztrák államszerződés története 799/IV
810 SZIRTES I. JÁNOS hanem azt, hogy „ ... a jelenlegi európai körülmények között kívánatos-e egyáltalán a szerződés megkötése? " A néphatalom csehszlovákiai győzelme ugyanis az USA számára nemkívánatossá tette az osztrák szerződés megkötését, mert félt a szovjet tekintély növekedésétől. A Pentagon — katonapolitikai megfontolásokra hivatkozva — ellenezte az egyezmény megkötését, így az amerikai politika levette a napirendről a szerződés megkötését. Hasonló nézetet foglalt el a francia kormány is, az angolok pedig, akik kezdetben hajlottak a befejezésre, csatlakoztak álláspontjukhoz.2 9 Az amerikai delegáció végül is bejelentette: amíg a Szovjetunió támogatja a jugoszláv területi és jóvátételi követeléseket, addig a tárgyalások folytatása értelmetlen. A külügyminiszterhelyettesi megbeszélések ezért a 47. ülés után megszakadtak. Az osztrák kormány szerette volna a tárgyalásokat folytatni — Bécs értékelése szerint a Szovjetunió hajlandó volt lépéseket tenni az egyezmény megkötése érdekében —, és miután puhatolódzó tárgyalásai mind a négy nagyhatalomnál pozitívan végződtek, jegyzékben kérte az eszmecsere folytatását. Erre 1949. február 8.—május 10. között Londonban került sor. Az értekezlet lényeges mozzanata az a jugoszláv terv volt, amely már csak minimális követeléseket — csekély határkorrekciót (két helység); „tartalmas" jóvátételt; jogi jellegű államszerződési cikkelyeket; szlovén Karintia politikai, gazdasági, kulturális, önigazgatási autonómiáját, és az e területen kívül lakó nemzetiségi kisebbség jogait védő előírásokat tartalmazott. Jugoszlávia következő (március 7-i) memoranduma pedig már csak 20 km széles osztrák demilitarizált övezetet, a jugoszláviai osztrák tulajdonról való lemondást, és a háború előtti tartozás elismerését követelte. Közben a szovjet-jugoszláv viszony megromlott, Nyugatnak a jugoszláv követelések kérdésében elfoglalt „sziklaszilárd" álláspontja inogni kezdett, és a kulisszák mögött engedményekre szólították fel Ausztriát. Gruber külügyminiszter március 10-i nyilatkozata azonban határozottan visszautasított minden területi és anyagi követelést. így az értekezlet az 53. ülés után sem hozott újabb fejleményt. A megváltozott jugoszláv magatartás azonban azt jelezte, hogy a területi követelések már nem lehetnek akadályozó tényezői az osztrák államszerződésnek. A jugoszláv területi követelések folyamatos módosítása lényegében formálissá tette ezt az igényt. Kardelj miniszterelnök-helyettes 1947. április 20-i, Visinszkijnek írt levele már azt tartalmazta, hogy Belgrád a legrosszabb esetben eláll területi követeléseitől. Ugyanakkor Jugoszlávia titokban tárgyalt az angolokkal. A Szovjetunió ezért a Külügyminiszterek Tanácsának 1949. május 23,-június 20. párizsi értekezletén módosította korábbi álláspontját. Visinszkij szovjet külügyminiszter június 12-én bejelentette, hogy országa Jugoszlávia követelésének a jogosságát elismeri, azonban a tárgyalások folytatása érdekében nem ragaszkodik annak teljesítéséhez, és a területi követelések helyett a nemzeti kisebbségek szerződéses védelmét javasolta. Megtört a jég a német tulajdon kérdésében is, és a francia—szovjet javaslatok alapján elvi megállapodás született. A Külügyminiszteri Tanács 1949. június 20-i párizsi ülése nyilatkozatban deklarálta az ausztriai szerződésbe foglalandó lényeges pontokat: a Saint Germain-i szerződés szerint leírt határok elismerését; a nemzetiségi kisebbség védelmét; a jóvátételről való lemondást, 150 millió dollár ellenében hat évi törlesztéssel az olajkérdés és a Dunahajózási "FRUS 1948. 2. kötet, 1496 és 1474.
