Századok – 1981
KÖZLEMÉNYEK - Szirtes I. János: Az osztrák államszerződés története 799/IV
806 SZIRTES I. JÁNOS kontinens és a szigetország közötti csatorna legszűkebb részén képesek átlőni. Mivel Angliának és Ausztriának nincs közös tengeri határa, a tilalomnak csak az esetleges újbóli német veszély szempontjából lehetett alapja. A Szovjetunió elképzelései Ausztria demokratikus, független létének alapvető kérdéseire hívták fel a figyelmet, és négy pontban foglalták össze az ehhez szükséges lépéseket. A javaslat első pontja arra emlékeztet, hogy Ausztria kormányának a kompetenciája szélesedik, így felgyorsulhat a fasiszta maradványok kiküszöbölésének folyamata. A szovjet fél arra is utalt, hogy az országban még fasiszta törvények vannak érvényben, továbbá a lakosság mintegy 20%-a tagja volt a fasiszta pártnak, ennek ellenére az addig vád alá helyezett 15 356 fő ügyében csupán 570 ítéletet hoztak. Mindez veszélyezteti az ország demokratikus fejlődését, ezért a kérdést komolyan kell kezelni. A javaslat második pontja a 43 7 000, a szövetséges hatalmakkal szemben ellenséges tevékenységet kifejtő külföldi állampolgár (jugoszláv csetnikek, magyar fasiszták, vlaszovisták stb.) evakuálását szorgalmazta, mivel jelenlétük veszélyezteti az ország belső biztonságát és demokratikus fejlődését. A harmadik pont a két említett feltétel teljesítése esetén biztosítottnak látta, hogy a teljes függetlenséget át lehet adni az osztrák kormánynak. A negyedik pont ennek megoldását a fasiszta Németország csatlósaival befejezés előtt álló tárgyalások lezárása után látta időszerűnek.2 0 A Szovjetunió azt is javasolta, hogy a vázolt elképzelések kidolgozásában a külügyminiszterhelyettesek lássanak munkához. A párizsi ülésszakon azonban a négy nagyhatalom nem tudott közös nevezőre jutni. Az angolok és az amerikaiak — a már említett okokból — Gruber osztrák külügyminiszter által „rövid kivonulási szerződésnek" nevezett amerikai elképzeléshez ragaszkodtak, a Szovjetunió viszont a nyitott kérdések megoldását sürgette. A kérdés rendezése így a következő ülésre (New York, 1946. XI. 4-XII. 15.) maradt. A New York-i külügyminiszteri összejövetel előtt néhány olyan esemény történt, ami kiélezte a helyzetet, és hozzájárult az ausztriai német tulajdon sorsa körüli vita kirobbanásához, majd elmérgesedéséhez. A Szovjetunió ugyanis a Potsdami Egyezményből származó jogai alapján 1946. február 2-án kisajátította a Dunai Hajózási Társaságot, a többi 149 vállalat esetében viszont kétoldalú szovjet—osztrák megállapodásra törekedett. A nyugati hatalmak azonban tartottak a szovjet gazdaság erejének növekedésétől, ezért a megegyezés esetére küátásba helyezték Ausztriának, hogy kártalanítási követelésekkel fognak vele szemben élni.2 1 Ezekután az osztrák kormány határozatlanná vált, ami végül is a tárgyalások megszakításához vezetett. Annak érdekében, hogy a Szovjetunió ne élhessen a Potsdami Egyezményből eredő jogaival, az osztrák parlament 1946. július 26-án — a szovjet főparancsnok figyelmeztetése ellenére — 13 nagyvállalatról államosítási törvényt hozott. Annak ellenére, hogy az amerikai főbiztos jogi osztályának véleménye szerint e törvény összeegyezhetetlen volt a szövetségesek jogaival,2 2 a nyugati hatalmak nem támogatták a megváltozását célzó szovjet indítványt, így az jogerőre emelkedett. A szovjet főparancsnok 17. számú parancsával ezért elrendelte a német tulajdon kisajátítását. A parancsot végrehajtották, 20 SZODI. kötet, 70-81. 21 FRUS 1947. 2. kötet 747. 5 2 William Β. Bader: Austria between East and West 1945-1955, Stanford, 1966. 73.
