Századok – 1981
KÖZLEMÉNYEK - Palló Gábor: Szilárd Béla tudományos életrajza 770/IV
772 PALLÓ GÁBOR Magyarországon a radioaktivitási kutatásokat leginkább talán éppen az gátolta, hogy nem voltak meg a szükséges társadalmi, anyagi feltételek és intézményi keretek. Mert érdeklődésben, fogékonyságban nem volt hiány. Lengyel Béla professzor már 1898-ban publikálta kísérleteit. Munkáját tanítványai, főleg Weszelszky Gyula folytatták, és a század első éveitől kezdve a szerzők és művek száma gyors ütemben emelkedett. A közlemények túlnyomó többsége azonban nem saját kutatásokról, hanem a nemzetközi fejleményekről számolt be. A rendkívül kiterjedt ismeretterjesztő tevékenység felfokozott érdeklődésre utal. Szinte nem volt olyan írásos fórum a napilapoktól a tudományos folyóiratokig, a vallásos újságoktól az iskolai évkönyvekig, amely ne foglalkozott volna radioaktivitással. Érthetően a Természettudományi Társulat járt élen: közlönye sorra jelentette meg a fordításokat, rövidebb ismertetéseket és átfogó tanulmányokat, kiadóvállalata a monográfiákat. Az önálló kutatások szintén megindultak, de az ismeretteijesztésnél jóval szűkebb területen. Főként — kémiatörténeti hagyományainkat követve - ásványvíz-elemzéssel és a mérési módszerek továbbfejlesztésével foglalkoztak, kivéve Hevesy György és munkatársai néhány közleményét. A nagy érdeklődés és a kevéssé eredményes kutatások között feszülő ellentmondást a magyarországi tudomány akkori sajátosságai magyarázzák; közülük itt az intézményrendszer fejletlensége az egyik legfontosabb. (A Lengyel Béla tanszékén 1916-ban létrejött radiológiai intézet is igen szerény lehetőségekkel rendelkezett mind felszerelés, mind létszám tekintetében.) Sommásan tehát azt mondhatnánk, a légkör, a talaj alkalmas volt arra, hogy az érdeklődést felkeltse és ébren tartsa, hogy felnevelje a tudósokat, esetleg egészen kiemelkedőket is, de arra nem, hogy képességeik kibontakozzanak, kreativitásuk eredményekben öltsön testet. Ennek tulajdonítható, hogy számos magyar kutató, miután alapképzettségét, műveltségét, látásmódját itthon szerezte meg, külföldre távozott, és munkásságának nagyobb és eredményesebb részét ott fejtette ki. A radioaktivitás területén közülük a legjelentősebb az 1943. évi kémiai Nobel-díjas, Hevesy György volt. Hogyan foglalható tehát össze az a tudománytörténeti szituáció, amelyben Szilárd Béla dolgozott? A legfontosabb összetevő a tudományos forradalom, az ismeretrendszer fogalmi és módszerbeli átalakulása, gyakorlati és tudományszociológiai következményeivel együtt. Másrészt a párját ritkítóan élénk és sok területen termékeny magyarországi kultúra, mely iskolának igen alkalmas volt, ha igazán nagy eredmények elérésére nem is volt önmagában elegendő. Szilárd pályafutását alapvetően ezek a tényezők határozták meg, életművét és legfőbb eredményeit ezek figyelembevételével kell rekonstruálnunk. Munkám alapját Szilárd publikációin kívül azok a dokumentumok képezik, amelyeket még életben lévő rokonai és barátai, a levéltárak, főleg a Curie Intézet Archívuma, bocsátottak rendelkezésemre, továbbá a korabeli napi sajtó és egy 1914-ből származó önéletrajz.2 Úgy tűnik, a fennmaradt forrásokat ezzel kimerítettük, belőlük kell, ha néha töredékesen is, összeállítanunk Szilárd Béla portréját. 2 Ε helyütt kell megemlékezni dr. Darvas István fáradhatatlan gyűjtőmunkájáról, melynek eredményeként fény derült Szilárd számos életrajzi adatára. Külön köszönetet kell mondanom Darvas családjának, hogy rendelkezésemre bocsátotta az értékes anyagot, melyet Darvas, aki időközben elhunyt, már nem dolgozhatott fel.
