Századok – 1981
Bitskey István. Bethlen; Pázmány és a Káldi-Biblia 737/IV
741 BETHLEN GÁBOR ÉS KORA brandenburgi választófejedelem vejeként, erős európai szövetségi rendszerben — kezdte meg harmadik hadjáratát. A két jeles politikus legemlékezetesebb levélváltása e harmadik hadjárat idején zajlik le. Az érsek minden korábbit meghaladó pátosszal kéri számon Bethlenen 200 000 magyar pusztulását, a haza romlását, a vérontást. A fejedelem e vádra — mint Biró Vencel megjegyzi - rendkívüli önmérséklettel felel; mi inkább az érzelmekre apelláló, barokk dinamizmussal és pátosszal szembehelyezett józan, számító racionalizmust jelölnénk meg a fejedelmi válasz alaphangjául. „Ha connumerálnánk az egész országot is az Fátrától innét, feleségestől, gyerekestől is nem találnánk 200 000 magyar lelket parasztot" - íija válaszában.1 s A hadjárataiban elesett magyarok száma szerinte a négyezret sem éri el, a vele szövetkező törökök pedig nem foghattak el magyarokat, mert az ilyen eseteket „az arra rendelt vigyázók" azonnal jelentették, s a rabok „elvétettek tülök", a rabszedők pedig megbűnhődtek. Érveit előszámlálva, rendkívüli nyelvi simulékonysággal siklik ki a nekiszegeződő vádak ostromgyűrűjéből. „Azért uram minden intés nélkül is az szent békességnek ő felségével tökéletesen való elvégzésére, ennek szentül való megtartására mi igen készek vagyunk" — szögezi le a végeredményt, s ezzel Pázmány intelmeit elhárította, de nem is sértette meg ellenfelét. Az érseknek e levélre adott válasza sajnos ismeretlen, Bethlen két decemberi leveléből tudjuk azonban, hogy bennük a pozsonyi békeszerződés egyes részleteiről — amnesztia, birtokadományok megtartása stb. — folyt az eszmecsere. A levelezés záróakkordjai ismét derűsebb hangulatot árasztanak. 1627. aug. 27-én a fejedelem Pázmány pártfogását kéri unokaöccse, Bethlen Péter számára, két nappal később pedig a török készülődéséről közöl híreket. 1627 végén a fejedelem újévi jókívánságait Kemény János viszi Pázmányhoz, aki ugyancsak őáltala küldi válaszát Gyulafehérvárra. Ekkor zajlott le az a Kemény Önéletírásában megörökített híres beszélgetés, amelynek során Pázmány Erdély önállóságának fontosságát hangoztatta. Ε közismert és sokat vitatott vélemény már csak azért is hiteles lehet, mert egybecseng az 1627. dec. 28-i levél gondolataival. Erdély kettős szerepét hangsúlyozza itt Pázmány: „a szegény romlott Magyarságnak szánakozására és a hódoltság könnyebbítésére" szolgálhat a fejedelemség léte, s fellebbenti itt a távolabbi célt is, „egy generális békesség" létrejöttét és Európa megszabadítását a török uralomtól. Ehhez kéri és reméli Bethlen támogatását. Az egyetértést azonban ismét kósza hírek zavarják meg. 1628. jún. 2-i levelében Bethlen csodálkozását fejezi ki afelett, hogy Pázmány elhitte a hadikészülődéséről elterjedt szóbeszédet: „Kegyelmednek száz módjai vadnak és lehetnek mindenkor az mi állapotunk felől bizonyosan magokat informáltathatni, valamikor akarják; mert egy országban lakunk, szomszédok vagyunk, Kegyelmetek emberit országunkban való szabad járástól senki nem tiltja, jezsuiták laknak közöttünk, birodalmunknak nagy része római valláson vagyon, s hogyhogy titkol tathatnék akármi kicsin igyekezetünk is el Kegyelmetektől? "16 Utolsó, 1629-es levélváltásukban kölcsönösen betegségekre panaszkodnak, s egymást a béke megtartására buzdítják. Pázmány szept. 14-én kelt leveléből kitűnik, hogy a nyár folyamán is válthattak leveleket, ezeket azonban ma már nem ismerjük. Kéri ekkor Bethlent, „rántsa meg ott is a zabolát azok szájában, akik a békességet nem kedvelik". 15 PÖL I. 555. és Szilágyi 1879. 420-422. ,6 TT. 1887. 15-16.
