Századok – 1981
Heckenast Gusztáv: Erdély technikai műveltsége Bethlen Gábor korában 731/IV
734 BETHLEN GÁBOR ÉS KORA boqú és az ökör fajilag különböznek; úgy tetszik, ugyanígy kell vélekednünk az aranyról és a többi fémről, mivel a természet - jóllehet kedveli a dolgok változatosságát —, a többi fémet mégis úgy alkotta meg, hogy képesek legyenek eljutni az arany tökéletességéig. Hogy pedig ezt a tökélyt nem mindig érik el, annak oka valószínűleg az emberek bűne és kapzsisága, kik a fémeket kiássák, mielőtt a tökéletesség ezen fokára eljutnának, ugyanúgy, amint sok boijat vágnak le a mészárosok, s ezért kevesebb az ökör." Ha ehhez hozzávesszük a földön növekvő aranyvesszőt és a fémbányákban bolyongó homunculusokat, akikről végül sem lehet eldönteni, hogy igazi emberek-e, vagy csak annak látszanak, lényegében előttünk áll a korabeli tudomány szava a fémekről és bányászatukról.9 Nem az elméleti spekuláció, hanem a mindennapi gyakorlat oldaláról közelíti meg a bányászatot Szentmártoni Bodó János két mesterségdicsérő verse, az 1625-ben keletkezett A vasról való ének, és az éppen húsz évvel későbbi A sónak dicsiretiről való magyar ritmusok. Ám a bányaművelés technikájáról ezekben is csak általánosságokat olvashatunk.1 0 Hogy a föld mélyében gyertyával kell világítani, s hogy milyen fáradságos és költséges munka a bányászkodás, máshonnan is tudjuk. Hogy Erdély bányái milyen állapotban voltak Bethlen Gábor idejében, történetírásunk tudni véli: „a Báthoryak korára következő zavarokban az elpusztuláshoz közel jutottak, beszakadoztak, mindenütt benyomult a víz és beléfulladt az egész üzem". Bethlen bányásztelepítésének célja eszerint a bányák helyreállítása lett volna.1 1 Már I. Tóth Zoltán megjegyezte harminc évvel ezelőtt, hogy „ez a kép akartan túl sötétnek látszik, az adót leső török eláltatása volt a célja".1 2 Ha idézzük Bethlen levelét a nagyvezérhez: „Az arany ezüstbányák, a kik voltak 24 esztendőtől fogva az országban bejött különbféle ellenségek miatt nem míveltettek, beszakadoztanak, és vízzel úgy megtöltenek, hogy bátor elegedendő tudós mesterembereket, bányászokat hozhatnánk is elé, ... és ma hozzájok fognának is, 20-30 esztendeig derekason való helyére állatását nehezen vihetnék véghez",1 3 idéznünk illik az Erdélybe hívott bányászokhoz írt levelét is: „Ami pedig a mi erdélyi rézbányáinkat illeti, legyenek tisztában vele, hogy azok nem üresek, nincsenek elhanyagolva, hanem amennyire ez ilyen munkás- és mesteremberhiányban lehetséges volt, eléggé műveltettek, az olvasztóházak állnak, és minden szükséges dologgal eléggé el vannak látva, úgyhogy minden késedelem nélkül azonnal dolgozni kezdhetnek bennük."1 4 Egyébként azokról a bányákról, amelyek állítólag a Báthoriak korát követő zavarok idején romlottak le, 1585-ben Herberstein Felicián azt jelentette Báthori István királynak, hogy „kimerülőben voltak, az eljárások kezdetlegesek, alkalmatlanok. A termelés nem "Az idézetek i. h. 124, 127, 133. Kulcsár Péter fordítása. 10 Régi Magyar Költők Tára. XVII. század. 4. Az unitáriusok költészete. Sajtó alá rendezte: Stoll Béla, Tarnóc Márton és Varga Imre. Budapest, 1967. 395-399, 445-453. 11 Szekfü i. m. 178-179. 12 I. Tóth Zoltán: Parasztmozgalmak az Erdélyi Érchegységben 1848-ig. Budapest, 1951. 22. 13 Török-magyarkori állam-okmánytár. Szerk. Szilády Áron és Szilágyi Sándor. II. Pest, 1869. 59. 14 Szilágyi Sándor: Bethlen Gábor és a bányavárosok. Történelmi Tár 1893. 485.
