Századok – 1981
Heckenast Gusztáv: Erdély technikai műveltsége Bethlen Gábor korában 731/IV
732 BETHLEN GÁBOR ÉS KORA I. Közismert az erdélyi szász városoknak már a középkorban virágzó kézművessége, s köztudott az is, hogy „a hazaiaknál tanultabb mesteremberek voltak a morvaországi anabaptisták", akiknek Alvincra telepítésével „a szász városok ... veszedelmes konkurrenseket kaptak".3 Szerencsére nem kell beérnünk azzal a magától értetődő általánossággal, hogy tehát Erdély kézműveseinek technikai színvonala alacsonyabb volt az anabaptistákénál. A gyulafehérvári országgyűlésből 1627. október 24-én kibocsátott rendkívül részletes limitáció4 lehetővé teszi, hogy konkrétumokat mondjunk. A textiliák kimerítő felsorolásában 120 import tétellel 40 egynéhány belföldi eredetű áll szemben. Bársony, karmazsin, atlasz, kamuka, tafota, kanavász, moher, fajlondis, karasia egyáltalában nem készült Erdélyben. A „Szebenben, Brassóban szőtt kék, zöld, szederjes szín, legjobb féle fodor posztó" singenként 75 dénáros ára a legrosszabb minőségű sziléziai karasiáénak felelt meg, a „közönséges szebeni és brassai legjobb posztó" 55, 50 és 45 dénáros ára pedig az átlagos morva posztóénak. A legjobb pozsonyi süveg 2 ft-os ára éppen négyszerese a legjobb szebeni és brassai süvegének. A legdrágább Erdélyben készült textília, a czinadof singje 1 ft, míg a velencei veres skárláté 12, a velencei bársonyé 9, és így tovább. Míg a luxus textiliák Velencéből, a többiek — a belföldi termékek árának többszöröséért — Észak-Itáliából és Sziléziából kerültek Erdélybe, a jó minőségű bőráru a Balkánról érkezett, összehasonlításra itt a csizma ára ad lehetőséget. Török anyagból készült kordován csizmát 1,35 ft és 0,50 ft között, szattyán csizmát 0,75 ft és 0,60 ft között limitáltak, erdélyi anyagból készült kordován csizmát 0,80 ft és 0,45 ft között, szattyán csizmát pedig 0,60 ft és 0,50 ft között. Az idegen országból való kecskebőr is drágább volt 5 dénárral a hazainál. Az erdélyi és a Magyarországról behozott vasáruk számára közös limitáció készült, tehát a torockói és a vajdahunyadi vas nem volt alábbvaló a csetnekinél. Az erdélyi réztermelés fejletlenségéről árulkodik viszont, hogy a rézművesek számára nem készült limitáció. Az anabaptista mesterek közül a szíjgyártók, kovácsok, lakatosok, kötélverők, takácsok, szűcsök, kádárok és fazekasok az országos limitáció szerint tartoztak dolgozni, nem voltak tehát jobbak a szász iparosoknál. Az anabaptisták által készített legjobb posztó singje viszont 1 ft volt, míg a legjobb szebenié és brassóié csak 75 dénár, a „főembernek való szürke kalapos süveg" éppúgy 2 ft volt, mint a pozsonyi, a közönséges süveg 0,50 ft-os ára viszont azonos volt a legjobb szász süvegekével. Az anabaptista vargák és tímárok minden művüket „tíz-tíz pénzzel feljebb" árulhatták, mint a többiek, „mivel ho£> az bőrt jobban készítik az országi tímároknál", az anabaptista kovácsok sarlói is jobbak voltak, ezért egy százas tételt 9 ft-ért adhattak, míg mások csak 6,50 ft-ért. Az 3Szekfii Gyula: Bethlen Gábor. Budapest, 1929. 182-183. *Nagy Iván: Áruczikkek szabályzata 1627 és 1706 évekből. Magyar Történelmi Tár XVIII (Pest, 1871) 206-249. Üjra kiadva: Erdélyi Országgyűlési Emlékek. Szerk. Szilágyi Sándor. Budapest, 1875-1898. (A továbbiakban: EOE.) VIII. 434-480.
