Századok – 1981
Trócsányi Zsolt: Bethlen Gábor hivatalszervezete 698/IV
700 BETHLEN GÁBOR ÉS KORA esetében már feltűnőbb az igény a nívó iránt, mint a korábban is magas nívót képviselő kancellároknál. Ez a nívóigény a deákok esetében válik egészen szembetűnővé. A nagyobb kancellária ismert írnokainak száma 1590 és 1594 közt 17 és 33 közt mozog, az évi átlag kb. 20. 1607 és 1613 közt 21—32 deákot találunk a kancellárián, az évi átlag 23. Bethlen „békeéveiben" (1619-ig bezárólag) az átlag már csak 15, 1620—29-ben csak 8,6. A visszaesés Bethlen alatt feltűnő a korábbi korokhoz képest. Arról is szó van persze, hogy Bethlen Gábor, a realitások felismerésének és kihasználásának nehezen felülmúlható talentuma, feleslegesnek tart akkora kancelláriai személyzetet, amekkora elődei idején volt. De arról is, hogy a kancellárián a fejedelmi korban soha nem dolgozik annyi tapasztalt, hosszú szolgálattal rendelkező írnok, mint Bethlen idején. A nagyobb kancellária 1540 és 1690 közt ismert írnokainak 11%-át teszik ki azok, akiknek szolgálati ideje e hatóságnál s e beosztásban több 10 évnél. Ebből az 52 személyből 13,1 |4 -ük működik ott az 1606 és 1630 közti évtizedekben. Ezeket kivétel nélkül ott találjuk Bethlen Gábor kancelláriáján is. Köztük van az a Márkosfalvi Márton, aki I. Rákóczi György alatt Kovacsóczy István halála után, a kancellári feladatokat ténylegesen ellátó Kassai István tanácsúr és ítélőmester mellett titkári rangban éveken át a kancellária „második embere", s két olyan deák, aki majd a fejedelmi korszak két országos levéltáránál, a gyulafehérvári káptalan és a kolozsmonostori konvent országos levéltáránál tölt be levéltárnoki tisztet: Baikay Ambrus és Pécsi János. A személyek jó kiválasztása, hosszú szolgálat, tapasztalat: ezek azok az előfeltételek, amelyekből Bethlen Gábor kancelláriájának nívója következik. Ennek a jelenségnek azonban van egy másik oldala is. Ezek a kiváló szakhivatalnokok, szemben 16. századi elődeikkel, akik közül jó néhányan a későreneszánsz erdélyi kultúra jeles alkotói, már csak szakhivatalnokok. A kancellária mint „kulturális műhely" megszűnik, a kulturális tevékenység központjai az egyházak lesznek s a Bethlen által alapított gyulafehérvári akadémia. Vizsgáljuk meg most röviden azt a kérdést, hogy mennyiben bővül a kancellária hatásköre Bethlen Gábor idején? Ha igyekszünk szorosan a történeti igazságnál maradni, nem lesz könnyű dolgunk. A kormányzat történetével foglalkozó szakirodalom kezdetben a kormányzatot szabályozó törvények elemzéséből indult ki. A következő lépcsőben a vizsgálatot kitágította az egyes hatóságok működését szabályozó ún. instructiókra (utasításokra) és szabályrendeletekre is. Egy újabb lépés volt az említett jogszabályok hatékonyságának magán a vizsgált hatóságok iratanyagán való ellenőrzése. Az erdélyi fejedelemség központi kormányzata esetében azonban ezek a megközelítési módok kevés eredményre vezetnének: törvények a fejedelmi kancellária működését alig szabályozzák, inkább csak bizonyos más, kisebb jelentőségű központi hatóságokét; instructiókat elvétve találunk (ott is másodlagos jelentőségű szervekét), a fejedelmi kancellária s más országos hatóságok által termelt iratok együttesének, e szervek ún. fondjainak pedig csak töredékei maradtak meg. A fond-rekonstrukció módszerét kellett alkalmaznunk, hogy a kormányhatóságok hatáskörét legalább bizonyos megközelítésig meg tudjuk határozni. Ha mármost ennek a hatáskörnek időbeli változásait elemezzük, s arra vagyunk kíváncsiak, hogy milyen irányban bővül a kancellária hatásköre Bethlen Gábor idején, néhány, nagyon jellemző irányban találunk ilyen változást: a kincstári igazgatás, a kereskedelemügy, a hadügy, az egyházi és iskolaügyek területein. Foglalkoztatja a kancelláriát a kincstári birtokok területi és jobbágyállományának ügye, kincstári uradalmak tisztjeinek kinevezése, a birtokok építkezésének és feljavításának kérdései. Gondja a sóbányahelyeken
