Századok – 1981

FOLYÓIRATSZEMLE - Walsh; Margaret: A divat demokratizálódása 644/III

FOLYÓIRATSZEMLE 645 olcsó és mégis elegáns ruháikat. A divatos öltözködés kevesek kiváltságából, a történelem során eló'ször, tömegek jogává vált. A szabásminta-ipar kiaknázol egy régóta szunnyadó piaci lehetőséget ébresztettek fel, mégpedig forradalmi újítások nélkül, a meglévő technológia tökéletesítésével és az összes eladói „trükk" kombinálásával. A varrógép már nem volt ritkaság a háztartásokban sem, de a szabás még nehéz akadályok elé állította használóit. Az olcsó szabásminták tömeges elterjesztése kellett ahhoz, hogy az öltözködés demokratizálódhasson. Az 1850-es években az amerikai női divat három részre oszlott. A keleti part nagyvárosainak elegáns divatházai a legújabb párizsi divatot másolták le gazdag vásárlóik számára. A kisebb tengerparti, valamint a szárazföld belsejében lévő városok szalonjai pedig reprodukálták azt a stílust, melyet a vezető női lapok, vagy divatcégek hirdettek. De a legtöbb nő, anyagi okok vagy a nagy távolság miatt saját magának kényszerült varrni, ami hosszadalmas és felettébb bizonytalan kimenetelű vesződséget jelentett. A háziasszonyok az elhasznált ruhát szedték darabjaira, hogy szabásmintához jussanak, s ez megnehezítette a divat követését. Az otthon varrott ruhák inkább tartoztak a viselhető, mint a jól szabott kategóriába. Az ötvenes évek során a varrógép elterjedése mindhárom szférában lehetővé tette a termelés kiszélesítését. Bár a divatlapok kézi varrású modelljeikkel büszkélkedtek, a gépi varrás, mely a gyártási folyamat felgyorsításával munkaigényesebb darabok előállítására is képes volt, gyorsan terjedt. A gép előnyei azonban addig, míg az alapkérdés, a szabás megoldása váratott magára, nem voltak elegendőek ahhoz, hogy az átlagos háziasszony ezentúl otthon varrja ruháit. A szabók saját megfigyeléseik és vásárolt mérettáblázatok alapján dolgoztak, bár ezek csík matematikai arányosságon alapultak. A divatlapok közöltek ugyan szabásmintákat, és a nagy divatcégek is árultak ilyeneket, de a vásárlóközönség szűk körű volt. Ráadásul a szabásmintákat még át is kellett előbb alakítani a vásárló méreteire. Az olvasók leveleiből kitűnik, milyen küzdelmet jelentett egy alapszabásminta megváltoztatása, hiszen vállban vagy hónaljban nem lehet méretarányosan csökkenteni vagy növelni a megadott arányokat. Bár ezek a korai, kezdetleges szabásminták sok nehézséget okoztak varrás közben, széles körben ébresztették fel a nők divatos, modern ruha utáni vágyát. A szabásmintákkal foglalkozók közül idővel, a tanulás során tapasztalt tervezők nevelődtek ki, akik a piac többsége számára tudtak minimális átalakítással felhasználható „snitteket" készíteni. Első lépésként a szalonok a gazdag megrendelők ruháinak mintáit adták el. Előbb csak a szakmán belül, majd az üzletet megszimatolva, tömegek számára. A szerző a következőkben két tipikus karriert mutat be. Madame L. E. Demorest kalaposlányként kezdte pályafutását, de a családi vagyon és saját tehetsége segítségével hamarosan megismertette nevét a divat világában. W. J. Demoresttel kötött házassága után, a párizsi divatot követő szalonjuk rövid idő alatt befutott. A férj emellett divatlapok kiadásában vállalt részesedést, majd saját negyedéves divattükröt adott ki. Néhány év és a cég New York-i hetilapot vásárolt, és divatmellékletet csatolt hozzá. Az 1860-as évek elejére a divatház - mely főleg elegáns modellek tervezésével és eladásával foglalkozott (bár emellett a fűzőtől a melltartóig a női hódítás műiden kellékét árulta) - egész Észak-Amerikában fogalommá vált. De ők még elsősorban a középosztály számára dolgoztak. A papír szabásminták káprázatos karrierjének elindulása Ebenezer Butterick nevéhez fűződik. Saját szabászatában férfiingek tervezésével kísérletezett, s különféle keménypapír-szabásmintákat dolgozott ki. Sikerük hatására áttért a nőiruha-iparra. Selyempapírra vetett szabásmintáit és a hozzátartozó, utasításokat tartalmazó nyomtatványt ügynökei adták eL A fellendülőben lévő iparágat igyekezett minél jobban reklámozni. 1867-ben vállalata még csak 12 emberből állt, de három év alatt 140-re nőtt a létszám. A következő évben naponta átlagosan 23 000 szabásmintát gyártottak. A méretek pontosnak, a ruhák divatosnak bizonyultak. A tervezők által készített minta alapján varrott ruhákat élő „próbababákon" tökéletesítették, majd a kész modell szabásmintáit Butterick saját módszere szerint különféle méretekre bontották le. A sikerhez azonban a készáru terítésének tökéletesítése is kellett. A mindössze 10 centbe kerülő, sokszorosított selyeinpapír szabásmintákat nemcsak a cégnél vagy ügynökségeinél tehetett megvásárolni, hanem utánvéttel, postán is. A cégnél vásárlók a modellek megtekintése után, katalógusok alapján választhatták ki a színben, méretben, árban legmegfelelőbbet. A vidéki városokban a helyi