Századok – 1981
FOLYÓIRATSZEMLE - Pavlenko; N. I.: Nagy Péter három ún. végrendelete 641/III
FOLYÓIRATSZEMLE Ν. I. PAVLENKO: NAGY PÉTER HÁROM ÚN. VÉGRENDELETE A nagy orosz uralkodó nevéhez fűződő ún. végrendeletek közül, amelyeknek gazdag történeti irodalma van, elsőként a Prut partjairól 1711-ben küldött levelet elemzi a szerző. A levél forrása Stellin: „Igaz történetek Nagy Péterről" c. munkája, amelyre számtalan utalás történt már a különböző feldolgozásokban, de alapos kritikai elemzésére nem került sor. Elöljáróban ilyen kérdések tisztázását tartja szükségesnek a szerző, hogy valóban szemtanúk elbeszélését jegyezhette-e le Stellin, mennyiben a saját nézeteit szőtte bele művébe, müyen a forrás valóságtartalma? Bár a német származású orosz hivatalnok hivatkozik forrásaira, beszélgetőpartnereire, Pavlenko szerint a Prut menti csata és a lejegyzés között oly hosszú idő telt el, 4iogy elkerülhetetlen volt a lejegyző interpretációja. Általános vonása Stellin munkájának a Nagy Péter idealizálására való hajlam. Igazságosságát, nagylelkűségét, tudományszeretetét domborítja ki. Művében fellelhetők más források által kontrollálható részek, aztán olyan történetek, amelyeket Stellin ugyan kiszínezett, de volt valóságalapjuk. Példaként a nagy cár keresztapai bőkezűségének illusztrálását, ilL az általa alapított város építésénél kifejtett tevékenységét említi a cikk. Olvashatók aztán az „Igaz történetek .. ."-ben a szerző vagy forrásai által költött történetek is. Ezzel összefüggésben Stellin kritikátlanságára utal cikkünk szerzője, s Usztraljov lesújtó véleményét idézi, ill. rámutat, hogy a precizitásáról ismert Szolovjov nem hivatkozott Stellin művére. Ellenpéldát is említ, Pogogyint, aki az „Igaz történetek . .." valóságos forrásértékét bizonygatta. A forrás keletkezésének, szövegkörnyezetének, historiográfiájának áttekintése után, magát a levelet vizsgálja Pavlenko. I. Pétert, a legendás uralkodót ismerhetjük meg „leveléből". Hazaszeretet, kötelességtudat, a katonáiért való aggódás hatja át a cárt. A levél befejezését lehet végrendeletnek tekinteni, ahol halála esetén szabadnak nyilvánítja a trónt, s érvénytelennek rendeleteit. A történetírásban többen (Puskin, Usztraljov) megkérdőjelezték a levél létezését. Szolovjov óvatos volt. Bár kételyeinek adott hangot, a cáfolatot sem látta bizonyítottnak. A szovjet kutatók egy része valósnak ítélte a levelet, mert a Prut menti csatáról reális leírást ad. Más szakemberek azonban alapvető tévedésekre hivatkozva cáfolják a valódiságot. Kiemelik, hogy 171 l-ben a Szenátus - amelyhez a levél szólt - nem Pétervárott, hanem Moszkvában székelt. Szerzőnk a probléma megoldatlanságát az eredeti levél hiányára vezeti vissza. A továbbiakban olyan mozzanatokra hívja fel a figyelmet, hogy a levél fogalmazása eltér Péter stílusától, akit nem jellemzett rendeletei visszavonása, s aki nem mulasztotta volna el kijelölni utódját, ami hiányzik a levélből. Elgondolkodtatónak tartja Pavlenko, hogy Stellin forrása, Scserbatov - az események cselekvő részese - helytelen értékelést adott az orosz hadsereg Prut menti helyzetéről. Bizonyított ugyanis, hogy nem a vereség vagy győzelem volt a tét, hanem a kitörési kísérlet vagy a fogság, összességében a cikk arra a következtetésre jut, hogy a végrendeletnek minősített levél szerzője azonos az „Igaz történetek .. ." írójával, aki ellenőrizetlen információk alapján idealizálta I. Pétert. A másik Nagy Péter-i végrendelet a halálos ágyán elhangzott „adjatok át mindent .. ." kijelentésből született. Elsőként Voltaire életrajzi munkájában jelent meg ez a verzió, s Szolovjov nyomán terjedt el a történeti munkákban. Pavlenko szerűit a kijelentés nem hangzott el, s a köréje szőtt végrendelet-verzió is legenda. Az utódlásért versengők terjesztették, tendenciózusan, hogy igényeikhez jogalapot biztosítsanak. 13 Századok 1981/3
