Századok – 1981

TÖRTÉNETI IRODALOM - Varga Katalin pere. Bevezető tanulmánnyal és magyarázó jegyzetekkel közzéteszi Kiss András. (Ism.: Miskolczy Ambrus) 420/II

421 TÖRTÉNETI IRODALOM elvált, kenderkereskedésbe a rossz hitelviszonyok miatt belebukott) megedződött személyiség fő vonásaként az elesettek iránti felelősség és elkötelezettség érzését emeli ki a szerző, s ennek nem mond ellen az, ha nagyobb jelentőséget tulajdonítunk hősünk kisnemesi származásának, nem mintha valamiféle nemesi öntudat túltengését fedezhetnénk fel magatartásában, hanem azért, mert ez a réteg rendkívül szívós volt a mindennapok létharcában, és tudatosan törekedett a műveltség alapelemeinek megszerzésére. A főhős elkötelezettségének és vallásos hitéletének kapcsolatát börtönben írt leveleiből, zsoltáros önvallomásaiból ismerheti meg az olvasó. Aligha tévedünk, ha különös jelentőséget tulajdonítunk annak is, hogy Varga Katalin egyik zsoltáros levelében magyarul szólt románokhoz és lutheránus létére ortodoxokat biztatott az isteni gondviseléssel. A véletlen olyan évszázados küzdelmének színterére irányította lépteit, ahol 1784-ben — mint azt legutóbb Dávid Prodan hatalmas Horea-monográfiája is kimutatta — „tiszta parasztfelkelésre" került sor, „valóságos keresztes hadjárat-"ra, 1848-ban pedig a népi elégedetlenség az értelmiség nemzeti szabadságtörekvéseivel egyesült, hogy aztán a császár nevében véres és sokáig emlékezetes összecsapásokra kerüljön sor. Az 1840-es években a paraszti osztályharcnak az a formája érvényesült, amelynek során — hogy Kiss András találó jellemzését idézzük: - „A harc a sérelmek orvoslásáért tehát a feudális jogrendszeren belül folyt, a kérelmezők nem új jogokat követeltek, hanem régi, elsikkasztott jogaikat igényelték vissza". Az írástudás, a törvények ismerete olyan monopóliumot biztosított, ami az értelmiséginek, elsősorban az ügyvédnek rendkívüli lehetőségeket biztosított a paraszti közösségek és a hatóságok közötti közvetítésben. Varga Katalin is tulajdonképpen az ügyvéd szerepét játszotta, de „mint ennek a plebejusi mozgalomnak valóságos tribunusa, abban különbözik az eddigi kérvényíróktól, szószólóktól, hogy együtt él azokkal, akiket képvisel". Ugyanakkor állandó kapcsolatban állt pesti, pozsonyi és nagyenyedi ügyvédekkel. Varga Katalin első kérvénye is egy pesti ügyvéddel való együttműködés eredményeképpen született, érdekes dokumentumaként annak, miként próbálták ötvözni a kor liberális szabadságeszméjét a parasztság társadalmi méltányosságot célzó igényeivel. Sajnáljuk viszont, hogy a szerző éppen csak említi id. Farkas Sándor ügyvédi szereplését, holott a volt topánfalvi szolgabíró a művelt megyei birtokosnemesség liberális törekvéseinek érdekes alakja volt, aki a politika mellett a politikai publicisztika terén is említésre méltó módon próbált szerepelni. A kötet maradandó érdeme a kihallgatási jegyzőkönyvek felhasználása a bevezető tanulmányban és gondosan jegyzetelt közzétételük. A vallomástevők Varga Katalin szerepléséről szólva e régió népének sajátos létkérdéseivel is megismertetik az olvasót. „A mi úrasszonyunk" nem pusztán azzal tett népszerűségre szert, hogy a kincstári robotszolgáltatások könnyítéséért szállt síkra, hanem azzal is, hogy magára vállalva a felelősségre vonatást, fellépett a kincstárnak az irtásföldekre való erdőtelepítési kísérletei ellen, kitépte a facsemetéket, miközben maga is a meglévő erdők kíméletére intette a népét. Hangsúlyozza is Kiss András, hogy „az erdőkérdés súlyosabb volt itt, a termőterületnek szűkiben lévő hegyekben, mint a szolgáltatások kérdése. (. . .) Az erdő életet jelentett a szaporodó közösségeknek, az erdőgazdálkodás néppel nem törődő szempontjai viszont mindenképpen korlátokat emeltek a megélhetést illetően". A leegyszerűsítő megoldások feltételezésétől megóv, ha a szerző figyelmeztetése nyomán is arra gondolunk, hogy a polgári társadalom később sem tudta rendezni e régió népének problémáit. A szerző Varga Katalin személyiségének és közegének bemutatása után a hatalom magatartását is behatóan elemzi. Arról a hatalomról van szó, melynek a román falvak tisztségviselői a maguk módján éppen úgy részesei, mint a kincstár román és magyar tisztviselői, a vármegye és a román egyházak, végül a legfelső állami vezetés. Leegyszerűsítések lehetőségének elébe vágva tárja fel a szerző az állásfoglalások sokrétűségét, mert Jellemző a kor viszonyaira, e bomlófélben lévő társadalmi rendszerre, hogy Varga Katalin az általa vezetett küzdelemben számíthatott azoknak a segítségére vagy legalábbis rokonszenvére, vagy meghallgatási készségére is, akik tisztségük következtében a hatalom oldalán álltak". A vármegyei kivizsgálás jegyzőkönyvéből az is kiderül, hogy a közigazgatás legfontosabb fóruma a kincstárnak a falvak népére nehezedő követelései közül jó néhányat igazságtalannak tartott. Abban viszont a hatalom egységes volt, hogy Varga Katalintól meg akart szabadulni, s az 1846-os galíciai fejlemények hatására az ortodox püspöki helytartóra bízták az elfogatást, aki ha a felsőbb körök bizalmát biztosítani akarta, eleget is kellett hogy tegyen a kényes és talán veszélyes feladatnak. A nép évszázados beidegződéseinek is tulajdonítható, hogy elbukott „az elemi erővel kibontakozó plebejusi harcos igazságkeresés a politikai megoldásokkal szemben". 11 Századok 1981/2