Századok – 1981
KÖZLEMÉNYEK - Zimányi Vera: A Zrínyi-család tengermelléki birtokai 368/II
A ZRÍNYI-CSALÁD TENGERMELLÉKI BIRTOKAI 393 Habsburgok birodalmát, Károly főherceg kapta Stájerországot, Karintiát, Krajnát, lstria osztrák részét, Goriziát, Triesztet és Fiumét; ezekből alakult Belső-Ausztria (Innerősterreich), Graz székhellyel. Tehát ettől kezdve a grazi igazgatástól, a Grazi Kamarától kapta az utasításokat.4 7 A Fiúmétól mindössze tíz egynéhány kilométerre fekvő Buccari ezzel szemben Magyarországhoz tartozott, s amint a város vezetői az előbb idézett kérvényükben, supplex libellusukban erre hivatkoztak, a lakosság részére is biztosított kereskedelmi szabadságnak örvendett a középkor óta. Meghatározott, mérsékelt, 1524-ből tételesen is ismert vámösszeg befizetése ellenében kicsinyben mindenkinek szabad volt különböző árucikkeket ide hozni eladásra és más árucikkekkel megrakodva visszatérni lakhelyükre.48 Amikor IV. Béla a Frangepánoknak adományozta a buccari uradalmat és várost, a feudális jog szerint ezt összes jövedelmeivel, többek között vásárvámjaival együtt tette. A tengerparti uradalmakat későbbi földesuraik, a Zrínyiek természetesen ugyanezeknek a feudális jogoknak a teljességével nyerték el. Mi volt tehát akkor a jogi alapja annak, hogy a gráci, bécsi, sőt a pozsonyi kamarák annyit zaklatták a későbbiek során a Zrínyicsaládot e tengeri kikötők miatt, mint ahogyan az a szakirodalomból széleskörűen ismeretes? A Buccariba árut hozó, környékbeli lakosok, akik saját részükre kereskedtek, továbbra is megfizették az uradalomnak járó mérsékelt vámot (teloniumot); az 1670—73 közti 3 év és 4 hónap alatt összesen 3433 lib, azaz 514 kamarai ft 9 den folyt be a buccari kikötő teloniumából. Ez az évi 156 forint igazán csekély összeg.49 Az ellentét magva abban keresendő, hogy nemcsak a Zrínyi-birtokokon élő, tehát Magyarországhoz tartozó alattvalók hozták áruikat Buccariba eladni, hanem a Belső-Ausztriához tartozó szomszédos Krajna parasztjai és kereskedői is, noha számukra Fiumét és Triesztet jelölte ki hatóságuk kötelezően használandó kikötőül. A középkori útkényszer gyakorlata szerint ez a kijelölés nem minősíthető önkényességnek. Csakhogy e kikötőkben magasabb vámot kellett fizetniük, mint Buccariban, ezért lakói Triesztet és Fiumét elkerülve, tömegesen keresték fel a számukra már külföldet jelentő Zrínyi -kikötőt, azaz saját hazai vámhivataluk megkerülésével magyar felségterületre csempészték ki áruikat, s visszamenet az ott vásárolt sót ugyancsak titkos csempészutakon szállították országukba. A Laibachban (Ljubljana) székelő krajnai rendi deputátusokhoz küldött jelentések, panaszok tömege tanúskodik erről. 1586-ban azt sérelmezik, hogy a gabonára, borra és sóra kivetett új vám tönkreteszi Fiume lakóit, és csak Zrínyi gróf buccari alattvalóinak használ.50 1591-ben pedig azt jelentik, hogy alattvalóik Krajnában vagy másutt vásárolt búzájukkal Fiume helyett, amely régtől fogva kijelölt lerakóhelyük volt, 4 7 Gigante, S.: i. m. 67-68. 48 Lásd a korábban tárgyalt 1627. évi urbáriumban lemásolt magyar nyelvű rendtartást. Horvát nyelvű változata eddig is ismert volt, amint arra/osip Adamcek utal: Zrinsko-Frankopanski posjedi u XVII stoljecu. Radovi 2, Zagreb, 1972, 41. 49 10. sz. forrás. 5"Archiv §r. Slovenije. Vicedomski urad za Kraiíjsko Fasc. 132 IV-6. Hasonló értelmű az 1587-ből származó előterjesztés is, amely ana irányul, hogy a fiumei kikötő az oda hozott és onnan tovább szállított idegen bor és só révén látogatottabbá váljék, ugyanakkor pedig a Zrínyi gróf birtokán fekvő Buccariba történő sószállítást megakadályozzák. Vicedomski urad, 129, 5. Fiume vezetősége is tiltakozik 1587-ben az újonnan bevezetett só-, bor-és gabonaadók ellen. Vicedomski urad 132. IV-6.
