Századok – 1981

TANULMÁNYOK - Makkai László: Örökös jobbágyság és kapitalizmus 320/II

ÖRÖKÖS JOBBÁGYSÁG ÉS KAPITALIZMUS 333 A délkelet-lengyelországi marhatenyésztés zömmel azzal a folyamatban levő települési mozgalommal kapcsolódott össze, melyet a podoliai és ukrajnai területen nagybirtokokat szerző lengyel mágnások irányítottak. Ahogyan a kelet felé tartó vándormozgalom Galíciát benépesítette, úgy tevődött át onnan a gyérebb népességű Podoliába és Ukrajnába a marhatenyésztés súlya. A tenyésztett állat a szürke sztyeppei marha volt, a magyarországinak közeli rokona. Ami keveset a lengyelországi vágómarha tenyésztési körülményeiről tudunk, az arra mutat, hogy az eladásra szánt állatokat ridegen tartották, a mágnások sokezres, a parasztok sokszázas csordákban, a vámnaplókban viszont többnyire mágnások és városi kereskedők szerepelnek, mint kihajtók.3

9 Jelenlegi tudomásunk szerint Lengyelországban nem mutatható ki az a mezővárosi gazdagparaszti réteg, amely Magyarországon a vágómarhának és a bornak mind termelését, mind kereskedelmét kézben tartotta. A mezővárosi cíviseknek a bortermelésre és marhatenyésztésre való specializálódása a 14. századra nyúlik vissza. így használták ki a prédiumok elnéptelenedésének, majd a pestisnek, végül pedig a települési átcsoportosulásnak következtében keletkezett pusztásodást, telken kívüli bérelt, vagy éppen állandóan a faluhatárhoz csatolt, de annak nyomáskényszerén kívül használt földet szerezve szőlőtelepítésre vagy legelőnek. A kunok által behozott sztyeppei szarvasmarhának eleinte bőre és faggyúja került piacra, a 14. század közepére azonban húsállatnak tenyésztették ki, s exportja már ekkor megindult. Ettől kezdve számíthatjuk a bérmunkával kizárólag vágómarhát tenyésztő, tehát a paraszti családi munkaerőt és önellátást túllépő, árutermelő tőkés cívisgazdaságok létrejöttét^^ A jóval távolabbi múltra visszatekintő magyarországi bortermelés kimutathatólag csak egy évszázaddal később követte a marhatenyésztést a tőkés monokultúrához vezető úton. A 15. század második felében a felvidéki városok testületileg, s egyes polgáraik külön is vásárolnak tokajhegyaljai szőlőket, amelyeket bérmunkával műveltetnek, a bort pedig Lengyelországba adják el. De a bortermelés és borkereskedelem — még a feudális nagybirtokosok bekapcsolódása után is — túlnyomó részben a mezővárosi cívisek saját gazdaságainak tevékenysége maradt, és számos helyen monokultúrává teljesedett ki, éppúgy megszüntetve a gazdálkodás önellátó jellegét, mint a marhatenyésztő cívisgazdaságokban.41 A tőkés termelésre jellemzően mind a marhatenyésztésben, mind a szőlőtermesztésben jelentős agrártechnikai haladás mutatható ki, egyrészt a vágómarhák átlagos testsúlyának a 14. század közepétől bizonyítható, a 1,6. század közepétől pedig mérhető, ötszáz év alatt legalább háromszorosára való növekedése, másrészt a bor minőségének a 16. század közepén bekövetkező ugrásszerű megjavulása (tokaji aszú feltalálása) révén. Ugyanakkor a külkereskedelemben szerepet nem játszó gabonának csak vetésterülete növekedett a 39Baszanowski, J.: Ochsenzuchtgebiete und Ochsenausfuhr aus Polen vom 16. bis 18. Jahrhundert. In: Internationaler Ochsenhandel (1350-1750). Hrsg. E. Westermann. Stuttgart, 1979. 40 A nagy irodalomból a legutóbbi összefoglalás Makkai, László: Der Weg der ungarischen Mastviehzucht vom Nomadismus zum Kapitalismus. In: Wirtschaftskräfte und Wirtschaftswege. Stuttgart, 1978. I. 41

Gecsényi Lajos: Bártfa város hegyaljai szó'lőgazdálkodása 1485-1563. Agrártörténeti Szemle, 1966. N. Kiss István: A bihari borvidék a XVI. század végén. Századok, 1958. uő. : Szó'ló'monokultúra a Hegyalján a XVI-XVII. században. Agrártörténeti Szemle, 1973., Orosz István: A hegyaljai mezővárosok társadalma a XVII. században, különös tekintettel a szőlőbirtok hatásaira. In.: Agrártörténeti Tanulmányok. Szerk. Szabó István. Budapest, 1960.Prickler. H.: Zur Geschichte der burgenländischwestungarischen Weinhandels. . . Zeitschrift für Ostforschung 1965.