Századok – 1981

TÖRTÉNETI IRODALOM - Kerbl; Rajmund: Bizantinische Prinzessinnen in Ungarn zwischen 1050-1200 und ihr Einfluss auf das Arpadenkönigreich (Ism.: Makk Ferenc) 224/I

224 TÖRTÉNETI IRODALOM 224 aliquandis diebus ex voluntate regia. Interim autem nuntii illius magni viri Caloiohannis venerunt ad regem, cum quibus Deo duce spero me ire ad ipsum . . . Recepi securitatem, quod si voluerit mittere nuntios ad Sanctitatem Vestram, in eundo et redeundo nullám per totum regnum Ungarie et amicitie ipsius et parentele (ti. a magyar királyé) lesionem patientur." (Közli DujCev, in: Annuaire de l'Université Saint Clément d'Ohrida à Sofia, Faculté historico-philologique, tome 37:3, 1942. 29-30.1.) Ez azonban a közvetítésnek csak egyik iránya volt: az ország ugyanezt a pozíciót foglalta el - vagy félő volt, hogy elfoglalja - a balkáni eretnekségek nyugat felé való továbbításában is. Eretnekségről a könyvben nem esik szó, márpedig az ellene folytatott küzdelem a kereszténység felvételével kezdődő évszázadokban (a tárgyalt korszakban, 1000 és 1350 között minden bizonnyal) egyik meghatározó tényezője volt társadalmunk szellemi arculatának. És - véleményem szerint - jó néhány részletkérdésre is ebben rejlik a válasz. Alighanem inkább ez magyarázza a kolduló rendek korai megjelenését és meglepően gyors térhódítását, nem pedig a klerikus réteg kulturáltsága (161. p.), ami legfeljebb csak a lehetőséget adta hozzá. Ezért kell - többek között - hazai sajátosságként konstatálnunk, hogy a domonkosok a lectiótól a praedicatióhoz, az elmélettől a gyakorlathoz, az elmélkedéstől a küzdelemhez fordulnak. Kulcsár Péter RAJMUND KERBL: BYZANTINISCHE PRINZESSINNEN IN UNGARN ZWISCHEN 1050-1200 UND IHR EINFLUSS AUF DAS ARP ADENKÖNIGREICH BIZÁNCI HERCEGNŐK MAGYARORSZÁGON 1050-1200 KÖZÖTT ÉS BEFOLYÁSUK AZ ÁRPÁDOK KIRÁLYSÁGÁRA (Wien, VWGÖ 1979. 158 + XLIV 1.) A könyv a szerzőnek a bécsi egyetemen 1978-ban megvédett doktori értekezése, amelynek négy fő fejezetét bevezető, utószó, genealógiai táblázatok, valamint a forrásoknak és a felhasznált szakirodalomnak a jegyzéke egészítik ki. A magyar történelem korai időszakának hazai kutatói bizonyára fokozott érdeklődéssel veszik majd kézbe a külföldi szerző munkáját, amely a magyar-bizánci kapcsolatok szintjén az Árpád-kor másfél évszázadát fogja át. Kerbl ugyanis az I. Géza, Borisz herceg, IV. István és III. Béla által bizánci hercegnőkkel létesített dinasztikus kapcsolatok - személyi, időrendi és genealógiai - szálainak vizsgálata során igyekszik felvázolni a magyar királyság és a bizánci császárság közötti érintkezések alakulásának főbb vonulatait is. Természetesen itt nincs lehetőségünk arra, hogy a szerző valamennyi új vagy újszerűnek vélt megállapításáról elmondjuk véleményünket, elsősorban a magyar kutatók számára fontosabbnak tekinthető következtetéseket ismertetjük, s ezekhez fűzzük megjegyzéseinket. Szerzőnk először I. Géza bizánci házasságának kérdéseivel foglalkozik. Skylitzes Continuatus művéből tudjuk, hogy III. Nikephoros Botaneiates bizánci császár (1078-1081) Synadene nevű unokahugát egy magyar király vette feleségül, akinek halála után az özvegy királyné visszatért Konstantinápoly ba. Ε házasságkötés időpontjáról, a magyar uralkodó személyéről s a dinasztikus kötelék politikai hátteréről másfél évszázada folyik a tudományos vita. Legutóbb például A. P. Kazsdan, a neves bizantinológus foglalt úgy állást, hogy Synadene hercegnő Szent László király felesége volt. Skylitzes Continuatus munkájának új, kritikai kiadása alapján Kerbl kimutatja: Synadene - férje halála után -az 1079 októbere és 1080 októbere közti időben tért vissza Bizáncba; ennek nyomán a szerző joggal következtet arra, hogy a konstantinápolyi hercegnő férje csakis I. Géza király lehetett. Kerbl véleménye szerint Géza és Synadene házasságkötésére az 1064-1067-es időszakban került sor, amikor Géza mint herceg az 1064-től támadó nomád úz törzsek ellen együttműködésre lépett a görög császárság északi határtartományainak katonai vezetőivel: Romanos Diogenesszel és Nikephoros Botaneiatesszel. Ε katonai szövetségnek lett dinasztikus megerősítése Géza és Synadene egybekelése, házasságukból született Kálmán és Álmos herceg is. Kerbl korábbi kutatások nyomán feltételezi: az 1068-ban bizánci trónra került IV. Romanos Diogenes császár (1068-1071), hogy a szeldzsuk háborúk idejére a birodalom északi határainak nyugalmát megszilárdítsa, s hogy a maga trónját a vetélytárssá előlépett Nikephoros Botaneiatesszel szemben biztosítsa, társcsászárával: Andronikos Dukasszal