Századok – 1981

TANULMÁNYOK - Szűcs Jenő: Megosztott parasztság - egységesülő jobbágyság. A paraszti társadalom átalakulása a 13. században. (I. rész.) 3/I

16 SZŰCS JENŐ időközben csaknem hétszeresére duzzadt .jobbágy" réteg zöme és az időközben szintén „kondicionálissá" váló szőlőművesek többsége is. A struktúra tehát másfél évszázadon belül arányaiban megfcfrdult: legalább mintegy 70 százalékában elvált nemcsak a prédiális „üzemtől", hanem tágabban a szervezettől is. Az átalakulás térbeli vetülete sem érdektelen. A félsziget körüli, Balaton vidéki 15 törzsbirtokon már mindössze csak 11 ekealjnyi föld maradt közvetlen prédiális kezelésben az apátsági ekékhez hét faluból beosztott 28 szántó szolga, az itteni lakosság alig 8 százalékának művelésében; a prédiális gazdálkodás súlypontja a távolabbi veszprémi, tolnai, somogyi birtokokra tevődött át. Figyelemreméltó tanulsággal szolgál, ha azonos szempontok szerint szemügyre vesszük négy olyan világi nagy-, illetőleg középbirtokos gazdaságát a 12. század dereka és a 13. század eleje közt, ahol a források statisztikailag megbízhatóan értékelhető mintát adnak kezünkbe. Gutkeled Márton ispán és felesége, Magdolna asszony 1141-46 közt 12 Zala megyei prediumukiól (rajtuk 15 földesúri ekefogattal), 18 szőlőről, több mint kétezer darabból álló hatalmas állatállományról, s e gazdaságokban együttvéve 182 háznépnyi emberről rendelkeztek. A többi minta egymással nagyságrendileg rokon, a nagy- és középbirtok határán mozgó képletekről ad fogalmat: Adalbert úr, II. Géza király szicíliai követének 1153. évi végrendelete (11 prédium 10 ekével, 8 szőlő, 39 háznép), Ipolit úr 1217. évi monostoralapítása (6 prédium 10 ekével, állatállomány, 40 háznép) és Sol ispán 1221. évi végrendelete - egyelőre a rendelkezést megelőző állapotot figyelembe véve (6 prédium 12 ekével, 31 szőlő, 33 háznép). Fejezzük ki a struktúrákat olymódon, hogy első helyen megadjuk — kerekített számokban - az ekékhez beosztott szolgák (aratra cum servis) százalékos arányát, más szóval a szűkebben vett prédiális „üzemi" szektor indexét, utána pedig zárójelben feltüntetjük a szolgai státusú szőlőművesekkel és a földesúri curiák személyzetével (szakács, tárnok-féle elemek, házi cselédek, szolganők) megnövelt arányt, ide sorolva a pásztorokat is: tágabban a prédiális szervezet indexét. A prédiális szektor arányai eszerint: 1141/46:26(58), 1153:41(59), 1217:37(67), 1221: 60(60) százalék. Az érem másik oldalán a „házas" (földes) szolgák és a szabadosok (libertini) aránya a fenti sorrendben így alakult: 28 + 8, 26 + 0, 8 + 2, 0 + 40 százalék. Sol ispán birtokain a földművelés 1221 előtt kizárólag úri ekékkel folyt, 13 szőlőművese viszont már mind szabados volt, házi szolgákról pedig nem rendelkezett. Adalbert úr birtokain valójában annyiban jobb volt az arány, hogy egyetlen prédiumán éltek „szabad emberek" (liberi homines) is, számukat azonban, minthogy nem tartoztak a tulajdonképpeni „emberleltárba" — szabadon eltávozhattak —, nem ismerjük. Az arányszámok közt mutatkozó 6—23 százaléknyi rést az intézkedés időpontjában felszabadított szolgák száma adja ki, akikről azonban többnyire nem tudjuk, hogy az „ekék mellől" vagy már „házas" állapotukból, esetleg a házi cselédség soraiból emelkedtek hol szabadossá, hol már egyértelműen szabaddá (pura libertate). A két tanulságot, amit e számsorok konkrét viszonyszámokban fejeznek ki, egyéb forrásokból nyert szórt információk mindenben megerősítik. Az egyik, hogy a világi birtok gazdálkodását — minél kisebbek voltak, annál inkább — a 12. század derekán, sőt még a 13. század első évtizedeiben is azzal rokon prédiális struktúrák jellemezték, mint a nagyobb egyházi birtokszervezeteket (példánkon a tihanyit) all. század közepén. A másik tanulság, hogy bár a nagyobb magánbirtok (példánkon Márton ispán) már a 12. század derekán kezdett valamelyest eltávolodni a prédiális gazdálkodástól, alapjában véve mégsem vált még ki a korai feudális képletből, melyet numerikusan is a prédiális szervezet