Századok – 1981

KÖZLEMÉNYEK - Barta Gábor: A Sztambulba vezető út 1526-1528. (A török-magyar szövetség és előzményei) 152/I

A SZTAMBULBA VEZETŐ ÚT 1526-1528 159 rác, ki Péterváradjánál tanyázik, s kinek ott ötszáz naszádja van, melynek segítségével már előbb is kárt tett a törökben, szent Sebestyén napja előtti szerdán (jan. 16.) hetvenhat törököt megölt és tizenötöt foglyul küldött a királynak".20 A Cserni Jován és a magyar nemesség között egyre élesedő ellentétek január végétől lehetetlenné tették az oszmánokkal való összetűzések folytatását. Mikor — 1527 áprilisának elején — János király azzal a megbízással küldte Radicsot az akkor már Ferdinánddal megalkudott „cárhoz", hogy folytassák a törökellenes harcot, még választ sem kapott kívánságára.2

1

Magyar részről tehát a belviszály megszüntette a katonai aktivitást, annál furcsább, hogy a töröknek esze ágában sem volt kihasználni a már tél végétől polgárháborús mértéket öltő délmagyarországi zavarokat. Beütéseit persze folytatta, csak éppen nem itt, hanem a Habsburgok fennhatóságát elismerő Horvátország határvidékén.2 2 A Jován-féle háborúskodás egyfelől mindenképpen szolgált tehát azzal az előnnyel, hogy a magyar udvarnak nem kellett tettekkel (vagy éppen a tettek hiányával) bizonyítania, melyek valódi szándékai. Másfelől viszont ugyanez megnehezíti számunkra, hogy könnyebben beleláthassunk e szándékokba. De ha közelebbről megnézzük, ugyanilyen keveset segít rajtunk a birodalmi hadivállalkozás körüli diplomáciai tevékenység is. Olyanforma tervezgetésre, mint amilyet Buda a német fejedelmek színe előtt 1527 első felében folytatott, nem először került már sor Magyarországgal kapcsolatban, s a korábbi tapasztalatok nem voltak kedvezőek. Maga János király is tudta, hogy a sokszor megígért segítség eddig soha meg nem érkezett. Mégis, Mohács után a kérdés súlya nemcsak magyar szemszögből nőtt meg, s ezért nyilvánvaló túlzás lenne pusztán önigazolásra szolgáló, s így tudatosan a látszatra ügyelő próbálkozást látnunk a harcias javaslatokban. De azt bizony akkor is tudomásai kell vennünk, hogy a német birodalmi segítségnyújtás ötlete, a fent említett konkrét formájában nem I. Jánostól, hanem a bajor hercegektől származott. A magyar királynak a német választó fejedelmekhez címzett, általánosságban fogalmazott, december 23-án kelt segélykérő levele még nem érkezhetett a bajor fejedelmi udvarba,2 3

mikor ott január 13-án a Konrád Posnitzer követnek adott utasításban arra szolították föl Szapolyait, tájékoztassa a hercegeket, „ ... mint lehetne a végeket a török ellen a legcélszerűbben megoltalmazni, mekkora hadra s mily nemzetekből valóra, mennyi gyalogosra s mennyi lovasra volna szükség, ezek honnan lennének alkalmazhatók; a Dunán, a Dráván és a Száván milyen réveknél lehet a legbiztosabban átkelni stb., a regensburgi (birodalmi) gyűlésnek (ugyanis) mindezt tudnia kell, hogy célszerű döntést hozhasson, melynek kieszközlését a hercegek tényleges közbenjárásukkal fogják szorgalmazni."24 2 °Szalay L. Adalékok 33.1. 21

Szakály F. AH 43.; ill. Ibrahim nagyvezír szemrehányása H. Laskinak 1528 elején, Hurmuzaki XIV. 38. 22

1527 március-áprilisban Obrovác környékén tör be egy erős török csapat, augusztus-szeptemberben Grobinich (Korbávia), Novi, Vinodol, Otocsác táján, egészen a krajnai határig. Ld. Sanudo 44. kötetében és a Monumenta Habsburgica regni Croatiae, Dalmatiae et Slavoniae, Zagreb 1914 (Ed. E. Laszowski - a továbbiakban Laszowski ΜΗ) I. kötetében. 3 3

A segélykérő levél: Deutsche Reichstagsakten, jüngere Reihe VII., Göttingen 1963* (továbbiakban DR) 1. félkötet 2.1. A levél Pfalzba II. 9-én, Mainzba egy nappal korábban érkezett, uo. 2 "Muffat 1 skk. és Szalay L. Adalékok 29.