Századok – 1981
FOLYÓIRATSZEMLE - Shai; A.: Nagy-Britannia; Kína és a brit birodalom vége 1368/VI
1368 FOLYÖIRATSZEMLE A. SHAI: NAGY-BRITANNIA, KÍNA ÉS A BRIT BIRODALOM VÉGE Egy vélemény szerint „1942. február 15-e (a japánok ezen a napon foglalták el Szingapúrt) a csendes-óceáni háború kimenetelétől függetlenül a brit birodalom és az európai kolonializmus végét jelentette Ázsiában". Valóban így volt? A katonai vereség természetesen nem szüntette meg az imperialista ideológiát, a birodalmi elképzeléseket. A háború során sem Nagy-Britannia — sem Franciaország és Hollandia sem - nem mondott le a korábbi helyzet visszaállítására irányuló törekvésekről. Különösen jó példa erre Kína, amely formálisan nem is volt gyarmat. A gyakorlatban gyarmati jellegét a külföldieknek adott koncessziók és a nemzetközi területek biztosították. Ugyanakkor Kína formális függetlenségét mindvégig megőrizte, így a gyarmati helyzetből fakadó bizonyos előnyöket (pl. preferenciális elbánás) nem élvezett, és a japán támadáskor sem számíthatott valamelyik nyugati nagyhatalom segítségére. Kínában nem voltak olyan brit beruházások, amely az oktatást, egészségügyet fejlesztették volna. Nyilvánvaló volt, hogy a nemzeti függetlenség elnyerésére irányuló igen erős törekvések következtében - Kína belső rendszerétől lényegében függetlenül - a háború után alapvetően meg fog változni Kína és a nagyhatalmak viszonya. Csang Kai-sek már 1943-ban megszüntette - Hong Kong kivételével - a területenkívüli jogokat. A Koumintangnak meghirdetett célja volt a kínai egység helyreállítása (pl. Taivan), erős pánázsiai szellem érvényesült (így pl. támogatták az indiai polgári elégedetlenségi mozgalmat). Csang Kai-sek 1945-től a gazdasági élet egyes szektoraiban - pl. a hiteléletben - erős állami tevékenységet kezdett. Mindezek a brit-kínai egyenlőtlen viszony végét jelentették. Az 1945-ben hatalomra került brit munkáspárt a Távol-Kelet vonatkozásában változatlanul folytatta - főleg a piacok biztosítása érdekében - a korábbi konzervatív politikát. A japán kapituláció után Attlee Kína és az USA ellenzésével dacolva ragaszkodott Hong Kong újbóli brit megszállásához. A Foreign Office a távolkeleti háború utáni új hatalmi struktúrában Kínának az erős, de irányított támogató szerepét szánta. A brit-kínai viszonyt „egyenlő alapon" képzelte el, de Hong Kong megtartását feltétlenül szükségesnek tartotta. A háború folyamán Nagy-Britannia igyekezett meggyengült kínai gazdasági és pénzügyi pozícióit megerősíteni, bár ezek a háború előtt sem voltak túlzottan jelentősek. Csan Kai-sek a háború után elsősorban az Egyesült Államokra és a Szovjetunióra kívánt támaszkodni. Ezen csak jelentős katonai, műszaki és pénzügyi támogatással lehetett volna változtatni, amint azt a kereskedelmi minisztérium többször javasolta is. A pénzügyi szervek azonban ezt ellenezték; a vezető pénzügyi szakemherek Kínát a várható polgárháború miatt rendkívül veszélyes beruházási területnek tartották. 1945 februárjában a háborús kabinet távolkeleti gazdasági albizottsága foglalkozott a korábbi brit pozíciók helyreállításának lehetőségével. Ehhez olyan hitelekre lett volna szükség, amelyeknél nemcsak a gazdasági tényezőket vették volna figyelembe. A korábban Kínában tevékenykedő brit kereskedők is sürgették a visszatérést. Hasonló anakronisztikus álláspontot képviselt a Foreign Office. Úgy vélte, hogy a túlnyomóan amerikai befolyás alatt álló Kínában a brit tevékenység aktivizálása jó hatással lenne a térség más területeire. A japán kapituláció időszakában Kína brit vonatkozásban erősen protekcionista politikát követett, ami a britek számára igen nagy csalódást jelentett. A háború utáni realitások talaján Nagy-Britannia reménye korábbi pozícióinak helyreállítására semmivé vált. 1945 után már csak egy független kínai gazdaság modernizálásához lehetett volna segítséget nyújtani; erre az egyoldalú támogatásra a második világháború utáni Nagy-Britannia már nem tudott vállalkozni. (Journal of Contemporary History, 1980. évi 2. szám, 287-297.) M. T.
