Századok – 1981

TÖRTÉNETI IRODALOM - Vigh Károly: Bajcsy-Zsilinszky Endre külpolitikai nézeteinek alakulása (Ism.: Pritz Pál) 1344/VI

1346 TÖRTÉNETI IRODALOM 1346 hajlandóságot mutat a közreműködésre. (A kérdés részletes tisztázása egyébként, mint ismeretes, még várat magára.) Vigh Károly többször szól kritikusan Bajcsy-Zsilinszkynek Olaszország és annak vezére iránti nagy bámulatáról. A kritika minden bizonnyal helytálló. De úgy véljük, nem felesleges utalni arra, hogy Olaszország erejének túlbecsülése hosszú időn keresztül nem csupán a magyar politikai gondolkodást jellemezte, hanem az európai közvélemény nem csekély hányada is így vélekedett. Talán elegendő itt a Rómával szembeni angol beállítódásra utalni. Bajcsy-Zsilinszkyt ebben a hibájában németellenessége is csontosíthatta. Hiszen aki a németek mellett voksolt, és erejüket számított, az hamarabb láthatott át az olasz szitán. Bajcsy-Zsilinszky azonban Berlinnel szemben keresett támaszt, és mivel világnézeti kötöttségei hosszú ideig akdályozták a progresszió erejének és irányultságának reális felmérészben, ezért elég nagy szükségszerűséggel kellett az olasz fasizmus iránt illúziókat táplálnia. Ugyancsak bírálólag említi az 1933-as esztendő kapcsán a szerző: Bajcsy-Zsilinszky hitt abban, hogy „a magyar külpolitika kellő szívóssággal és állhatatossággal elkülönítheti a magyar revízió ügyét a némettől". (40. 1.) A magyar külpolitika irányítói valóban többrendbeli kísérletet tettek ebben az irányban. De mivel újból és újból bebizonyosodott, hogy a revízió ügyének nem volt reális alternatívája, tehát ha területet akartak visszaszerezni, akkor a németek mellé kellett állni, és mivel a revízióról nem tudtak lemondani, ezért kénytelenek voltak a magyar revízió sajkáját a német gályához kötni. Bajcsy-Zsilinszky hite tehát egy pontig - vagyis a szándék feltételezéséig - nem volt alaptalan. Gondolatmenetünk szempontjából azonban a hangsúly azon van, hogy e ponton sem lehet egy adott időszakban a hivatalos politika és Zsilinszky felfogása között éles különbséget megállapítani. Félreérthetőnek gondoljuk, és az értekezés gondolatmenetében meghökkentőnek tűnik az 1937-es évre vonatkoztatott azon megállapítás, amely szerint Bajcsy-Zsilinszky „ebben az időszakban már a legtöbb kérdésben egyetértett Kánya külpolitikájával". (80. 1.) Ehhez tudni kell azt, hogy Bajcsy-Zsilinszky kezdetben lesújtóan vélekedett Kánya 1933 elején kezdődött külügyminiszterségéről, kártékonyán germanofilnek tartotta, és csak az évek során - feltehetőleg elsősorban Kozma Miklós hatására — kezdte Kánya politikáját reálisabb színben mérlegelni. Ám e fogalmazás egyoldalúságától eltekintve is kézenfekvő, hogy lényeges pontokon - például a kisantanttal szembeni politikában - egyetértett a kormány vonalvezetésével. Igen izgalmas a szerzőnek az a megállapítása, mely szerint Bajcsy-Zsilinszkynek már a teheráni konferencia előtt „nagyjából helyes elképzelései voltak a kelet-európai erőviszonyok háború után várható alakulásáról és a Szovjetunió megnövekedett szerepéről és befolyásáról". (143.1.) A részletezőbb kutatásoknak kell felderíteniük, hogy Bajcsy-Zsilinszky tárgyba vágó nézetei miképpen, mikor és milyen tényezők hatására formálódtak ki. Ezek az elemzések azonban nem veszíthetik szem elől, hogy Teleki - és nyilván körülötte egy szűkebb elit — már Jugoszlávia megtámadása előtt tisztában volt ezzel; a déli szomszéddal való szembefordulást a miniszterelnök kimondottan ennek fényében mérlegelte. Tehát ismét arról van szó, hogy a hivatalos politikához való kapcsolódásokat is szem előtt kell tartani. Ugyanez vonatkozik a „fegyveres semlegesség" gondolatára is, amely az értekezésben úgy jelenik meg, mint Bajcsy-Zsilinszky „rendkívül sokatmondó semlegességi formulája". (92. 1.) Márpedig a fegyveres semlegesség a Teleki-kormány időszakában jó ideig hivatalos kormányprogram. Bajcsy-Zsilinszky nézeteinek a korszak külpolitikai gondolkodása struktúrájában való elhelyezése másfelől azt igényli, hogy a progresszióhoz való kapcsolódásait is pontosan és világosan lássuk. Az értekezés jól mutatja, hogy Bajcsy-Zsilinszky mily szoros kapcsolatot látott a kül- és a belpolitika között, mily erőteljesen hangoztatta, hogy egy sikeresebb külpolitika nem képzelhető el az ország demokratikus átalakulása nélkül. Mivel azonban nem ismeretlen tény, hogy a hazai szociáldemokrata és liberális tábor szintén erről az oldalról bírálta a hivatalos külpolitikát, ezért e nézetek egymásrahatását, úgy véljük, alapos vizsgálat tárgyává kell majd tenni. Ugyancsak - érthető módon - a progresszív erők figyeltek fel idejekorán a fasizmus expanziót érlelő, agresszív természetére, ezért a kölcsönhatás e téren is több irányú és összetett lehetett. Ezzel függ össze, hogy Bajcsy-Zsilinszky azon sejtelme, mely szerint Gömbösben potenciálisan egy magyar Führer lakozik, sem tekinthető egyedi meglátásnak, hiszen ezt a vádat a haladó erők a korszakban számtalanszor megfogalmazták.