Századok – 1981

TÖRTÉNETI IRODALOM - van de Graaf; G. Henk: A németalföldi akadémiák és az erdélyi protestantizmus a XVIII. században (1690-1785) (Ism.: Trócsányi Zsolt) 1332/VI

1332 TÖRTÉNETI IRODALOM 1332 G. HENK VAN DE GRAAF: A NÉMETALFÖLDI AKADÉMIÁK ÉS AZ ERDÉLYI PROTESTANTIZMUS A XVIII. SZÁZADBAN (1690-1795) (Kolozsvár), 1979. 2521. Vannak a magyar történetkutatásnak témái, amelyek még legalábbis hosszú ideig nem fogják elveszteni aktualitásukat. Magyarország és Európa szellemi kapcsolatainak története ismeretesen eló'keló' hellyel rendelkezik ezek közt, hiszen a témakör kutatásában rejlő' lehetőségek szinte felmérhetetlenek (abban az értelemben is, hogy a témakör a hazai rokontudományok, ill. az érdekelt országok történetkutatása révén állandóan tágul), s a kutatásnak e lehetőségek határait csak itt-ott is megközelíteni sem könnyű. Az a téma, amit Henk van de Graaf könyve tárgyal, különlegesen is érdekes. A 18. század magyar történetére többek között előbb a nyugat-európai szellemi kapcsolatok erős visszaesése, korlátozódása, majd, a felvilágosodoás különböző utakon való behatolásával, vehemens megerősödése a jellemző. Külön kérdéskör ezen belül a protestáns rendi jogait, ha nem is sértetlenül, de részben megőrző Erdély szellemi kapcsolata Nyugat-Európa protestáns szellemi gócaival, Németalföld, Anglia és Németország protestáns egyetemeivel. Mindenképpen öröm számunkra az, ha e kapcsolatok feltárásában egy külföldi kutató „elébünk jön", ahogy Henk van de Graaf tette. A szerző 1968 után évekig a kolozsvári egységes protestáns teológiai intézet növendéke; ott módja nyílt áttekintést kapni Erdély 18. századi magyar és szász szellemi életéről. Ez iniciálta könyvét. A munka jellegét majdnem egyértelműen kézikönyvnek lehet meghatározni. A hollandiai egyetemek bemutatásának — írja a bevezetésben a szerző — „folytatása lehet annak vizsgálata, hogy milyen tevékenységet fejtettek ki az erdélyi viszonyok között a németalföldi egyetemekről hazatért »academicusok«. Dolgozatunk indítékot kíván adni az e kérdésre felelő romániai református kutatásnak is -különösen az erdélyi református egyház területén". Szögezzük le: ennek az alaphelyzet-meghatározói feladatnak a könyv maradéktalanul eleget tesz. Henk van de Graaf rendkívül világosan építi fel könyvét. Előbb nagy vonalakban (egészében véve helytállóan) bemutatja az erdélyi protestantizmus és ezen belül a református egyház helyzetét az 1690 után megváltozott körülmények közt, majd az erdélyi református iskolarendszert, a külföldi peregrináció fontosságát, lehetőségeit és akadályait. Sokkal bővebben (és magyar olvasója számára ezzel teszi a nagy szolgálatot) ábrázolja előbb Hollandia társadalmi és politikai helyzetét a 18. században, majd a hollandiai felsőoktatás egészét. Ezek után ismerteti az 5 németalföldi „akadémia" (Leider Franeker, Groningen, Utrecht, Harderwijk) életét, mindegyiknél kitérve az alapítás körülményeire, beiratkozok évi létszámára, az oktatás jellegének specifikumaira (a természettudományos és orvosi oktatás fejlettebb vagy visszamaradottabb helyzete, ennek technikai ellátottsága stb.), az akadémia szerepét meghatározó nagy professzor-egyéniségekre, az ott folyó vitákra, a diákság társadalmi, ill. külországok, esetleg földrészek szerinti összetételére (Leidenben vannak Európán kívüli jövevények is). Minden akadémia esetén külön szól az ottani erdélyi hallgatókról: létalapjukról (ösztöndíjak, kollégiumok, ez utóbbiak belső élete, az ösztöndíjasok száma). Nem feledkezik meg annak (mértéktartó) jelzéséről sem, hogy melyik akadémiának mikor mi a súlya a holland és az európai szellemi életben. „A hallgatók élete az akadémiákon" c. rész elsősorban adatközlésében jelentős: a szerző az egyetemi anyakönyvek (Alba Studiosorum Academiarum) alapján (korrektül jelezve a hibaforrásokat) közli az 5 akadémián 1690 és 1795 közt beiratkozott erdélyi diákok névsorát (egyetemek szerint, párhuzamosan). Ugyanez a rész tartalmazza (a diákéletmód — előadások hallgatása, külön vívás-, tánc-, rajz-, modern nyelvoktatás a gazdagabb hallgatók számára —, a hallgatók társaságai s az ezeknek mintegy helyébe lépő kávéházi élet, diákszínjátszás, ünnepélyes akadémiai összejövetelek - tömör ábrázolásán túl) az akadémiák nem-teológiai professzorainak névsorát, külön is szólva közülük a jelesebbekről (a jogász van der Marek, az orvosprofesszorok közül többek között a leideni Boerhave, akinek többek között van Swieten is tanítványa, az ugyanott oktató Berhard Albinus és 2 fia, a filozófiai katedrákon oktató leideni G. J's Gravezande és Petrus van Musschenbrook, a Franekerben a keleti nyelvek oktatásában iskolát teremtő Albertus Schultens - hogy csak néhányat emeljünk ki a nagy nevek közül —). Ezek közé az interpretált névsorok közé iktatódik a korszakban a hollandiai akadémiákon orvosdok-