Századok – 1981

TÖRTÉNETI IRODALOM - Varga Csaba: A kondifikáció; mint társadalmi-történeti jelenség (Ism.: Bónis György) 1325/VI

1326 TÖRTÉNETI IRODALOM kodifikáció megszokott ismérveit keressük, ezeket a coutumiers-nél nem találjuk meg. Először is hiányzik az, hogy a joganyagot kötelező kódex-be foglalják; Varga maga is elismeri, hogy „a tulajdonképpeni élő jog rendezésére-rögzítésére önmagukban alkalmatlanoknak bizonyultak" (47. 1.), s legfeljebb arra váltak alkalmassá, „hogy gyakorlati szükség esetén valóságos kódexkként (is) funkcionáljanak (49. 1.). Itt bizony bele kell nyugodnunk, hogy a kodifikációnak az ókori birodalmaktól megszakítatlanul csörgedező folyama a középkorban megszakadt. S ezen az sem segít, ha a szerző városi statútumokat hozza fel ellenpéldáknak. Varga inkább a lényeget ragadja meg akkor, amikor a központosító törekvések korában látja meg a „kísérleteket a szokásjog törvényi felváltására" (52.1.). A kodifikációnak ugyanis feltétele, hogy a szokásjogot a törvény váltsa fel, s ezáltal a jog jellege is megváltozzék. Ezzel egyúttal a partikularizmus helyébe egy központi akaraton nyugvó rend lép. Varga jól látja meg a fordulópontot a ius scriptum- má való alakításban (53.1.), melynek első fázisai a belga és francia szokásjog-összefoglalások. A formális központi tételezés, vagyis egy formális nemzeti jogforrási rendszer létrehozása feltételezte egy vitathatatlan politikai és jogi fennsőbbség, vagyis erős állam létrejöttét. Ezért a kodifikációnak az újkorban új életre kellett kelnie. Szerintünk ebben az új kezdetben s a felvilágosult abszolutizmus törekvéseiben kell az újkori kodifikáció keletkezését felismernünk. Onnan, és nem az ókortól kezdve szakadatlanul húzódó folyamatban kell a kodifikáció útját meglátnunk. Varga helyesen ismeri fel a francia szokásjog-összefoglalásban, a porosz „bürokratikus gyámkodás kodifikációjában (68.1.), az osztrák , jogági rendszerképzés kodifikációjában" (73. 1.) s az orosz törvényrendezés kodifikációjában az előrevezető lépéseket. A porosz, osztrák és orosz kódexek találó jellemzése után arra az eredményre jut, hogy legnagyobb értékük „a jog normatív rendszerré kovácsolásának kísérlete" volt (80.1.). Ilyen huzamos előkészítés után hozta meg a francia forradalom a klasszikus kodifikációs típus kialakulását. Voltaire publicisztikája a polgári természetjogi törekvésekhez tapadó kodifikációs propagandát eredményezett, Rousseau viszont a törvényhozót szinte misztikus nagysággal ruházta fel. A Bastüle megrohanásától a Code civil születéséig azonban másfél évtized telt el, s az első tervezetek feltétlen utópizmusától egy katonai diktatúrába fojtott, konszolidált polgári forradalom termékét hozta létre, a Code Napóleon neve alatt. A forradalmi törvényhozás alapvető aktusain kívül a kódex alkotói felhasználhatták az abszolutista roszkodifikációkat, a szokásjogot s a doktrinális előmunkálatokat. De közrejátszott munkájukban Napóleon presztizsvágya is. Persze, ebben gyakorlati cél is vezette az első konzult: a kódex volt az az eszköz, amely a Napóleon által megkívánt „racionalisztikus centralizáló tendenciáknak" kizárólagosan megfelelt, és megszilárdította a közös haza tudatát (100-101.1.). És a francia fegyverek elvitték a francia jogot a meghódított német területekre is. A Napóleon utáni német állapotokat jól jellemzi Varga: „Az elvetélt forradalom közömbösített kodifikációja Németországban (103. 1.). A Code civil nyugat-rajnai hatását elemzi, miközben a Thibaul-Savigny-vitát is megfelelően (Caroni nyomán) értékeli. Eörsit idézve úgy látja, hogy „történelmi léptékkel hiába volt igazaThibaut-nak, német talajonaz óra Savignynek adott igazat" (105.1.). Savigny kodifikációellenességét forradalomellenességére vezeti vissza. Helyesen értékeli a Bürgerliches Gesetzbuch szerepét: míg a Code civil a francia jogkodifikáció nyitányának tekinthető, a Bürgerliches Gesetzbuch a német kodifikáció záróaktusa volt (107.1.). Az utóbbi a német jogot akarta megtestesíteni, de a római jogot találta meg, s minden fogalmi tökéletessége dacára sokkal inkább gyermeke volt a 19., mint anyja a 20. századnak. A svájci kódex már inkább a monopolkapitalista fejlődés kiegyensúlyozott terméke. Ε kódexek megszületése után a kodifikáció rohamos mértékben mindenütt elterjedt, sőt „glosszátor-iskolát is nemzett" (124.1.), a fejlett polgári jog átvételét eredményezte olyan országokban is, ahol az autochton jogfejlődés még távolról sem jutott el a kodifikációig (Törökország, Japán). Varga mesterműve az angolszász kodifikációs törekvések ismertetése. Nemcsak az angol anyaországban létrejött kódexpótlékokat és Bentham munkásságát mutatja be, hanem otthon van Brit-Indiában, a brit gyarmatbirodalomban és az amerikai gyarmatokon is, ahol Field kevéssé ismert kodifikációs mozgalmát ismerteti megvetünk. Külön fejezetet szentel a ma rendkívül aktuális afro-ázsiai államoknak, ahol a muzulmán jogfejlődést is bemutatja, sajnos, csak jegyzetben tárgyalva a japán és az izraeli kodifikációt. Történeti részét végül a szocialista kodifikáció kérdésével zárja, melyben teljesen otthonosan mozog.