Századok – 1981

BESZÁMOLÓ - Vita a Magyarország története 6-7-8. kötetéről 1263/VI

BESZÁMOLÓ 1303 6. kötet tudománytörténeti fejezetei minőségi ugrást képviselnek az előzőkhöz képest; itt jelenik meg először a tízkötetesben valami, amit már majdnem nevezhetünk tudománytörténetnek. Mindenekelőtt azért, mert — a modern tudománytörténetírás egyik fő irányának s követelményének megfelelően — ez a kötet végre reális kapcsolatot teremt a társadalom és a tudomány fejlődése között, s így észreveszi, hogy a korabeli honi tudományban „egyidejűleg tükröződik a magyarországi polgári fejlődés ereje és gyengesége". Felismeri és elismeri, hogy a honi tudomány számos területen milyen gyorsan és sikeresen pótolt évszázados elmaradásokat, de látja azt is, hogy a hazai kutatás e korban még milyen kevés „minőségileg is ténylegesen újat" adott hozzá „az egyetemes tudományfejlődéshez". A gyors pótlást nem utolsósorban az intézményes munka s ezzel összefüggésben a publikációs lehetőségek megteremtése tette lehetővé; a honi tudományos élet — ekkor már néhány évtizedes múltra visszatekintő — kereteinek fejlődése azonban nem csupán előfeltétele volt a tudomány haladásának, mely főbb irányait s olykor tartalmát is meghatározta, hanem maga is — nem mindig tudatosan, sőt olykor szándékai ellenére — a kor nagy ipari és gazdasági trendjeihez és követelményeihez idomult. Az alkalmazkodás nagy ütemét és kívánalmait követte, illetve jelezte az Akadémia előtérbe kerülése, majd háttérbe szorulása, a kutatómunka megerősödése és modernizálódása az egyetemeken, a Múzeum nagy föllendülése, a pesti orvosi „iskola" egyre eredményesebb vetélkedése a világhíres bécsivel (aminek eredetileg afféle leányvállalata volt), a Műegyetem és a selmeci Főiskola aktív bekapcsolódása magas tudományos nívón a honi technikai fejlődésbe, éspedig a legfontosabb pontokon (mint a vasútépítés, vízépítés,hídépítés,gépgyártás, elektromosság), a mezőgazdasági kísérletügy (kivált a búza- és lisztkutatások) alkalmazkodása szédítő sebességgel fölfutó malomiparunkhoz, az elméleti és gyakorlati geológiai kutatómunka információs és publikációs bázisának megteremtése a Földtani Társulatban. A szétszórt egyéni kutatások biztatására és szervezésére vállakozott a Természettudományi Társulat s nívós Közlöny-e, a honi flóra s fauna tüzetes föltárására pedig — elsősorban középiskolai tanárokból - kiváló gárda verbuválódott, amiből a századfordulóra kiválogatódtak a monumentális Balaton-mű szerzői, megteremtvén kötetek hosszú sorában egy táj - fizikai és biológiai környezetébe illesztett - megértésének iskolapéldáját. A tudományos munka intézménybázisa is úgy fejlődött, mint a közoktatásé: az előre megtervezett keretek meglehetős rugalmassággal alkalmazkodtak az élet és a gyakorlat követelményeihez. De akárcsak a közoktatásban, a tudományban is megvonták a rugalmasság határait a társadalmi és gazdasági fejlődés koordinátái. A hosszas gazdasági dekonjunktúra lefékezte az 1860-1870-es évek fordulóján még nagy lendülettel bonatkozó tudományos terveket, a társadalmat átszövő számos feudális maradvány pedig „gátolta a hazai társadalom jelene és múltja által felvetett jelenségek tágabb, általánosabban is érvényesíthető történetielméleti-filozófiai feldolgozását". „A hazai gazdasági és társadalmi fejlődés viszonylagos elmaradottsága és szükségszerű differenciálatlansága a szakirodalmi-módszertani tapasztalatok bármely gazdag beáramlása ellenére sem alakíthatta még ki azt a sajátos, mély és differenciált problémaérzékenységet, illetve a problémákra érzékeny tudományos társadalmat, mely világszerte oly döntő szerepet játszott a nagy elméleti kutatásokban. Ennek a társadalmi háttérnek a hiánya azonban csak még inkább kiemeli a hazai tudományosság tényleges teljesítményeit, s azt az áldozatot, amit a hazai tudományosságnak a nemzetközi színvonalra emelése érdekében a kor tudósai hoztak".