Századok – 1981
KÖZLEMÉNYEK - Hermann Zsuzsa: Egy pénzügyi tervezettől a Hármaskönyvig (Werbőczi és a paraszt háború 108/I
124 HERMANN ZSUZSA „Demptis civitatibus liberis et muratif : az 1514. évi 14. törvénycikk A következő országgyűlést Székely Dózsa György kereszteseinek leverése után, 1514 őszén tartották. Dekrétumában a „király jobbágyairól" így intézkedtek: , A jászok és kunok, valamint a királyi felség más jobbágyai, bárhol lakjanak is (kivéve a szabad és a fallal körülvett városokat) ezentúl ugyanúgy adjanak cenzust, ajándékokat, kilencedet és ugyanúgy szolgáljanak, mint az ország többi colonusa és parasztja" (23. tc.). A hírhedt megtorló paragrafus, a 14. törvénycikk pedig így rendelkezett: a parasztok valamennyien, bárhol lakjanak is az országban (kivéve a szabad és a fallal körülvett városokat, amelyek a királyi felséghez hűek maradtak,... ), minthogy a hűtlenség vétkébe estek, elveszítvén azt a szabadságukat, amellyel az egyik helyről a másikra települhettek, legyenek teljes és örökös paraszti állapottal földesuraik alá vetve." „Demptis civitatibus liberis et muratis" — kivéve a szabad és a fallal körülvett városokat. Vagy: kivéve a szabad és fallal körülvett városokat. A nyelvtan mindkét megoldást megengedi, a logika, amely természetesen a törvénycikk megszövegezőiét igyekszik követni, mindkettő ellen tiltakozik, éspedig azért, mert a korabeli nemesi dokumentumoknak olykor zavarba ejtően következetlen terminológiájából annyi mindenképpen kihámozható, hogy a fallal nem övezett városokat eleve nem tekintették „szabadoknak".33 A kérdés inkább az, hogy a fallal körülvett városok mindegyikét, vagy csupán némelyikét tartották-e „szabadnak". (Monumenta Romana Episcopatus Vesprimiensis. 4. torn. 253-256.) - A szászokról az 1523. évi 47. tc. szólt, ugyancsak információt követelve: „A királyi felség írassa össze az ó' erdélyi szászait, tudja meg, hányan vannak, és évente mekkora összeget szokott tőlük behajtani." 3 3 Az egyetlen fallal nem övezett királyi városnak, Szegednek a példája, nézetem szerint, inkább megerősíti, semmint cáfolná ezt. Szeged gazdag, jelentős város volt, talán földrajzi helyzetéből, nem pedig polgárainak szegénységéből fakadt, hogy kőfalak helyett palánkok vették körül. (Mályusz Ε.: A magyarság és a városi élet a középkorban. Századok. 78. 1944. 41., Kubinyi Α.: A magyarországi városok . . . 12.) Jóllehet II. Ulászló uralmának csaknem egész ideje alatt (így - az elzálogosított királyi javakat felsoroló, említett jegyzék tanúsága szerint - 1514-ben is) különböző uraknál - Kinizsi Pálnál, Korvin Jánosnál, majd Perényi Imre nádornál - volt zálogban. (Schönherr Gy.: Hunyadi Corvin János. Bp., 1894. (Magyar történeti életrajzok.) 290, 311., Mályusz Ε.: A magyar társadalom a Hunyadiak korában. In: Mátyás király emlékkönyv. Bp. [1941] 384.), a dekrétumok kétségkívül a királyi javak közé sorolták. De sohasem említették „szabad" városként. Az 1514. évi 3. törvénycikkben a nyolc „szabad" tárnoki város után felsorolt további királyi városok utolsó, hetedik tagjaként kapott helyet, közvetlenül a kunok és jászok előtt. A sorrend azért érdemel figyelmet, mert a szegedieket megemlítő többi artikulus ugyancsak a kunokkal és jászokkal kapcsolta őket össze. Az 1514. évi 54. tc. (többek között) a „kunok, jászok és szegediek" határainak kiigazításáról intézkedett, az 1518. évi bácsi országgyűlés 32. artikulusa pedig hasonlóképpen a „kunok, jászok és szegediek" valamint a velük szomszédos nemesi birtokok határainak felülvizsgálását kívánta. S amit e szövegek csak sejtetni engednek, azt világos nyíltsággal fejezte ki elődjük, az 1507. évi 16. tc.: „A királyi felség . . . vizsgáltassa meg, hogy az országba érkezése óta mely birtokokat, . . . foglaltak el jogtalanul a kunok, a jászok, a szegediek és a királyi vagy királynéi felség más colonusai . . ." Az országgyűlési dekrétum skrupulus nélkül a „király jobbágyai" közé sorolta a szegedieket kilenc évvel azután, hogy (1498. június 4-én) II. Ulászló oklevélben erősítette meg őket „mindazon szabadságaikban, amelyeket más szabad városainkhoz hasonlóan" élveznek. (KubinyiA. i. m. 34: 64. jegyzet.) Fölösleges talán, mégis hozzáfűzöm: természetesen nem gondolom, hogy Szeged lakói ettől valóban jobbágyokká váltak. De azt sem, hogy a nemesség pusztán a királyi oklevél szavára „szabadnak" ismerte el a várost.
