Századok – 1981
BESZÁMOLÓ - Vita a Magyarország története 6-7-8. kötetéről 1263/VI
1276 BESZÁMOLÓ A kötet szerintem nem tükrözi kellően a korban nagyon is változékony politikai hangulatok dinamikáját. A lényegre koncentráló szintézisben kissé elhomályosul a kor politikai manipulációs mechanizmusa, a párturalmi rendszer tartozéka, az érdekszövetségek hálózata, elsikkad a korjellemző politikai protekcionizmus, amely az állami és hatósági irányítás szinte minden szintjén polgárjogot nyert, és a hatalom kihívó fitogtatásával a közigazgatás alsóbb régióiban szinte karaktertorzulásokkal párosult. A kötet nem jeleníti meg kellően azt a preindusztriális jellegű társadalmakra jellemző közmorált, amely a patriarchális kapcsolatrendszert ráterhelte a közéletre. Azt a korszellemet nem sikerült teljesen megjelenítenie, hogy ti. a politika, a pártpolitika mennyire ránehezedett a korra, szinte prostituálta, megfojtotta a közéleti kreativitást. Amikor még a legdirektebb gazdasági problémák is azonnal politikai kérdéssé változtak, amikor a kormányképviselő főispán egy falusi pap vagy postatisztviselő, esetleg a legutolsó bakter választásába is beleszólt. Történetírásunk adós még a politikai elit részletes vizsgálatával is. A hatalmi-politikai elit összetétele csak megkésve és részben változott meg az iparosodás, urbanizálódás következtében, a társadalmi struktúra átrendeződése alig tükröződött a hatalmi politikai elit mozgásán. A társadalmi polarizálódás a politikai élet deferens jellegén keveset változtatott. A történettudományra bizonyára további feladatok várnak a társadalmi szerkezet és a politikai elit mobilitása közötti szinkron vagy aszinkron kimutatásában. A politikatörténet legfőbb értékének a függetlenségi eszmekör értelmezését tartom. A kötet nem hagy kétséget atekintetben, hogy a függetlenség hiánya késleltette is a polgári fejlődést. Nem kérdőjelezi meg, hogy a különböző függetlenségi pártvariációk — nagyrészt persze mitikus vallásként — állandóan napirenden tartották, tudatosították a függetlenség hiányát, s ezáltal részigazságokat is megfogalmaztak. A magyar társadalomnak a függetlenségi eszmekörben gondolkodó széles tábora azonban kettős lelkiismeretű volt. Egyrészt jelszavalta a függetlenséget, kárhoztatta 67 kinövéseit, megülte Kossuth Lajos névnapját, és ezzel kiélte hazafiságát. Másrészt azonban nagyon is ragaszkodott ehhez a szövetséghez az integritás és főként a mezőgazdaság számára nyújtott piaclehetőségek miatt. A függetlenségi eszmekör bármely változata csak úgy értelmezhető, ha tudjuk, hogy a magyar politikai közgondolkodás első axiómája az integritás, a magyar szupremácia-igény volt. Ez pedig eleve és nagymértékben enerválttá, erőtlenné, csonkává tette a mégoly erőteljes függetlenségi ambíciókat is. A kötet helyesen azt az alapelvet képviseli, hogy a korszakban változatlanul nemcsak a tökéletes, tiszta polgári átalakulás, nemcsak a történeti Magyarország fenntartása, hanem a teljes nemzeti szuverénitás is illúzió volt. A kor politikatörténetével foglalkozó történészek arra a ránk magyarokra különösen is jellemző társadalompszichológiai tényre is gondolnia kell, hogy ti. mindig könnyebb s főként népszerűbb volt társadalmi fejlődésünk torzulásaiért a hibát önmagunkon és az országon kívül eső tényezőkben keresni. És itt akár eljuthatnánk a nemzeti pszichikum problematikájához, amelyről mint létező, történetileg kialakult és átöröklött reagálási formáról — félvén esetleg a szellemtörténeti beütés gyanújától — szeretünk szemérmesen hallgatni. A kötet ugyan nem ezt az utat járja, és igen alapos elemzést nyújt a dzsentri, illetve a nagybirtokos osztály múltbanéző privilégiumaira, az államhatalom eszközeire, konzervatív romantikus antikapitalizmusára stb. vonatkozóan. Megfelelő helyen és mélységben idézi a Schopenhauer-,Nietzsche-, Spengler-féle antikapitalizmus, filozófiai kultúrpesszimizmus mibenlétét is. A közgondolkodás múltképének módosításához azonban
