Századok – 1981

KÖZLEMÉNYEK - Gergely Ferenc: Cserkész világtábor Magyarországon 1218/VI

CSERKÉSZ VILÁGTÁBOR MAGYARORSZÁGON 1237 Rohamosan közeledett a világtalálkozó megnyitásának régen várt napja. A gépezet elszántan dolgozott. Endre Lászlónak eszébe jutott, hogy a CsSz vezetői között „sok feltűnően rosszhangzású idegen nevű van": — magyarosítsanak, a Belügyminisztérium soron kívül elintézi a kérelmeket.8 8 A testőrség Horthynak azt a szürke lovát, amelyet az ünnepi megnyitón használni fog az aréna területén, napi két órán keresztül lovagolta be. Április 15-től három hónapra 150 rabot vezényeltek a jamboree-munkákhoz. Megtil­tották, hogy 25 km-es körzetben tábort veqenek cserkészek. A katolikus tábori oltárt másfél hónapig készítették az iparosok. 306 tábor, ill. altábor várt megnyitásra. A jamboree-vezérkar 1933. május 21-én tartotta utolsó ülését a Testnevelési Főiskola dísztermében. „Másnap reggel a vezérkar kiszállt Gödöllőre, és a leendő tábor területén helyszíni szemlét tartott... Itt került megállapításra, hogy az egyes résztvevő csapatok hol kapják meg — rajonként — táborhelyüket." Farkas Ferenc az Aréna téren az ünnepi felvonulások rendjét ismertette. Ezen a helyen fog elvonulni 52 nemzet képviseletében 30 000 cserkész. „Az összejövetelt — olvashatjuk a hivatalos jelentésben — a szemle eredményeinek rövid megbeszélése és a tarisznyában hozott ebéd fejezte be a kora délután."89 Tíz nappal a megnyitás előtt a Testőrség a TR-el a helyszínen beszélte meg az együttműködés részleteit. Július 7-én Teleki Pál felhívást intézett a munkaadókhoz. „Amikor négy évvel ezelőtt az angliai jamboreen voltam, feltűnt nekem a délafrikaiak és ausztráliaiak nagy száma, és hogy különösen az Ausztráliaiak között milyen sok tanonccserkész volt, kiknek pedig 4—5 hónapot kellett távol tölteni hazájuktól . . . (Ezek elmondták), hogy az angol dominiumok munkaadói, nagy gyárosok és kisiparosok egyaránt, készséggel és örömmel bocsátották útra a fiúkat a jamboreera. Tudom, hogy sok magyar munkaadó is így gon­dolkodik, és felismerte a cserkészet értékét, mégis a IV. Világtáborozás küszö­bén . . . helyesnek, sőt kötelességemnek tartom ezt az epizódot a magyar munkaadók tudomására hozni azzal a kéréssel, hogy ezt szívleljék meg."90 Július 27-én délután 6 órakor a Bazilikában, a Kálvin téri református templomban, valamint a Deák téri evangélikus templomban került sor a jamboreet megnyitó cserkész istentiszteletre.9 1 Ezekben a napokban a világ minden tájáról közeledtek már. a külföldi résztvevők Magyarország felé. A MTI szorgosan jelentette a delegációkkal kapcsolatos tudnivalókat. Július 8. London: „A gödöllői jamboree első amerikai kontingense, egy 40 főnyi cserkészcsapat, az Empress of Britain gőzös fedélzetén Angliába érkezett ... az angol főcsapat indulásáig Londonban maradnak . . ." Az angol csapatok a Victoria-pálya­udvarról indultak „Hurrá Gödöllő" kiáltással, három különvonattal érkeztek. — Varsó, július 28-a: „csütörtökön este 500 varsói cserkész indult el; a kárpáti határhoz közel fekvő Újszandecen (Nowy Sacz)találkoztak a többi lengyel cserkésszel és együtt mennek Magyarországba; szám szerint 1500-an .. ,"92 A vezérkari iroda július 31-én közzétette az augusztus 2-i ünnepélyes megnyitó rész­letes programját. Horthy Miklós kormányzó 16.30-kor, Baden Powell kíséretében lóháton 88 Uo. 51-1933. Az Országos Névmagyarosító Társaság elnöke Telekinek, 1933. március 4. 89 Uö. 107-1933., 22. sz. Belső eligazítás., Uo. 45-1933. „A Jamboree vezérkar utolsó orszá­gos értekezlete" című beszámoló. A testület 150 tagból állt. 90 OLK. 428/301. kötet. 91 Uo. 300. kötet. 92 Uó. a 301. és 302. kötetekben. A 700 bécsi cserkész pl. hajón jött a világtáborozásra.

Next

/
Thumbnails
Contents