Századok – 1981
TANULMÁNYOK - Ormos Mária-Incze Miklós: A fasiszta ideológiák alapjairól 1136/VI
1182 ORMOS MÁRIA-INCZE MIKLÓS A két neo-szkeptikus szociológus, Mosca és Pareto éppen szkeptikus minősége miatt kerül az irodalom egy részében a vádlottak padjára vagy legalább - ami Moscát illeti — az önkénytelen segítő szerepébe. Mosca6 3 leginkább a Max Weber által is képviselt történelmi pluralizmus által vált ismertté. Egyetlen okkal - legyen az klimatikus, földrajzi, gazdasági stb. — a történelmi jelenségek nem magyarázhatók. Ezt Mosca a maga részéről tovább konkretizálta, tételezve, hogy minden eseménysorban más-más oksági összefüggési rendszer jelentkezik, s ezeket esetenként kell feltárni. Legállandóbb elemnek az uralkodó, másként a politikai osztályt, megint másként az úgynevezett elitet tekintette, amelynek uralma nézete szerint a demokratikus lepel mögött éppúgy érvényesül, mint bármely más formában. Ez az osztály irányítja a „népakaratot", ez manipulálja a hangulatot, végeredményben ez dirigál, s ezen nem változtat a legszélesebbkörű választójog sem. Ez az osztály adja meg a társadalom arculatát. Az emberi társadalom legerősebb mozgatórugója a bekerülés vágya ebbe az osztályba, ami önmagában véve kizárja a morális politika lehetőségét és az abszolút igazságosságot. A maximális társadalmi elvárás tehát csak a relatív igazságosság lehet. A politikai eszmék nem egyebek ennek az elitnek a formuláinál, amelyeket felhasznál, de amelyeknek önértékük nincsen. Mindeddig Mosca gondolatmenete valóban mélyen szkeptikus, de gyakorlatilag nem egyéb, mint a korabeli demokráciák alapjában jogos bírálata, amit - már távolról sem ilyen megalapozottan - általánosít. Ugyanezt teszi egyébként, amikor konkrétan a korabeli parlamentarizmust bírálja. Tudományosan gyenge pontja a politikai formulák milyenségével kapcsolatban mutatkozik meg, amennyiben nem is kísérli meg okát adni annak, hogy mindegyik úgynevezett elit miért választ más-más politikai formulát. Ez a gyengeség egyúttal arról is árulkodik, hogy a szerző az eÜt szerepét mérhetetlenül eltúlozva, abszolutizálja. A pluralizmus Moscát e ponton kétségkívül cserbenhagyja. Ha talán a fasiszták Mosca demokrácia- és parlamentarizmus-bírálatát figyelembe is vehették és hasznosíthatták is, erről valójában nem ő tehetett, hanem az a demokrácia, amely e bírálatot megengedte, s megengedte egyúttal a fasizmust is. Mennyire helytáll ez, megvilágosodik, ha a Mosca által felvett két fő politikai forma — a monarchista arisztokrata és a demokrata közötti választását vesszük figyelembe. Miután rendező elvként az egyén optimális jogi védelmét választja, optálása a demokrácia mellett nem is lehet kétséges, aminthogy a későbbi alternatívában, amit a demokrácia ellenpáljaként már nem a monarchia, hanem a fasizmus nyújtott, még határozottabban tette ugyanezt. Mosca — ha intenciói mélyére hatolunk — voltaképpen olyan bírálatot gyakorolt a liberális demokrácia felett, amely annak megújítását és a maximálisan lehetséges jogi védelem biztosítását szolgálta a polgárinak megtartott társadalomban a szocialista forradalom és a proletáruralom elutasítása, kizárása mellett. Ε bírálat és a Mosca-féle elitelmélet felhasználása egyéb célokra ezen a szándékon kívül esett. Midőn Pareto6 4 egy tudományos társadalomelmélet alapjait próbálta kialakítani, saját korát illetően csak kétoldalú - a polgári liberalizmust és a szocializmust illető -bírálatig jutott el. A múltra általa kivetített ciklikusság soron következő láncszemét elvileg fogalmazta meg csupán, s ezt az elvi megfogalmazást próbálták a fasiszták magukra 6 3 Gaetano Mosca: Elementi di Scienza politica, 1859 (utolsó, 3. kiadás, 1939). - Több munkában foglalkozik Moscával Eltore A. Albertoni utolsó, összefoglaló írása: Gaetano Mosca: Storia di una dottrina politica, Milano, 1978. 6 4 VUfredo Pareto: Trattato di sociologia generale, 1916. - Elemzése: Warren J. Samuels: Pareto on Policy, Elsevier Scientific Publishing Co., Amsterdam - London - New York, 1974.
