Századok – 1981

TANULMÁNYOK - Ormos Mária-Incze Miklós: A fasiszta ideológiák alapjairól 1136/VI

1176 ORMOS MÁRIA-INCZE MIKLÓS voltak, mint másutt. Mindemellett azért is fontos az olasz eset, mert a legegyértelműbben mutatja meg, hogy a fasiszta ideológia szociális komponense, még akkor is, ha kezdetei­ben viszonylag nagyon erős, szinte automatikusan, a dolgok belső logikája folytán elsatnyul, bekebeleződik a fasizmus lényegét s egyúttal hatóerejét és dinamikáját biztosító nacionalizmusba. Az eddig tárgyalt autonóm fasiszta ideológiák esetében azt találtuk tipikusnak, hogy egy konzervatív nacionalista beállítottságú és hajlamú mag fogadott magába több­nyire szocializmus címen szocialisztikus töredékeket és olyan kapitalizmus- és liberaliz­mus-bírálatokat is, amelyeket más áramlatok keretében fogalmaztak meg. A befogadó közeg minden esetben a szélsőséges és agresszív nacionalizmus volt, s így természetesen adódott, hogy a befogadott elemeket a maga képére és hasonlatosságára alakította át. Az olasz fasizmus ugyanarra az eredményre, minden más motívumnak a nacionaliz­mus alá rendelésére egész különös úton jut el, s e különlegesség elsősorban abban áll, hogy a folyamat logikáját minden más fasizmusnál tisztábban állítja elénk. Azért történhet ez, mert a fasizmusban található áramlatok, s főként a két fontos: a nacionalizmus és a szocializmus kvázi egyenlő eséllyel indul, s mert mind az összekapcsolódása, mind a harc rövid idő alatt zajlik le. Hozzájárul a fejlődésvonal még plasztikusabbá tételéhez, hogy a folyamat nemcsak egy elvont ideológia kialakulásaként, de egyúttal egyetlen személy, Mussolini állandó színeváltozása formájában is nyomon követhető. Az olasz nacionalizmus a risorgimento harcaiban ad első ízben hangos életjeleket,5 s és már ekkoriban is sokszínű: árnyalatai a demokratikus-plebejus megfogalmazásoktól a liberális és konzervatív állami nacionalizmusig terjednek. Mindazonáltal a forradalmi és egyúttal nemzeti hagyományok (így 1848) és az egységküzdelem népi vonalai lehetővé teszik, hogy a nacionalizmus egyik és döntő áramlata megőrizze a baloldaliság színeze­tét. Átmentődött ez a lehetőség arra a korszakra is, amikor az olasz nacionalizmus a valóságban már az erősödő nagytőke imperialista terjeszkedő igényeit fejezte ki. Ebben több körülmény segítségül volt. Döntő jelentősége volt annak a ténynek, hogy a pápaság és a királyság rossz viszonya miatt a katolikus hívők nem politizálhattak, s ez megnehezí­tette a konzervativizmus szerveződését, így a konzervatív nacionalizmus megjelenését is. Tehermentesítette az olasz nacionalizmust a jobboldaliság azonnali feltűnésétől az a kö­rülmény is, hogy történetileg nem valamiféle reakciós-feudális középkori birodalomra utalt vissza — Itáliában ilyen nem lévén —, hanem megint csak a risorgimentón kezdve és Mussolinin végezve, mindig a római Birodalomra hivatkozott. Az antik Róma interpretá­lási és idealizálási lehetősége pedig úgyszólván kimeríthetetlen. A nacionalizmus baloldali köntösének megtartásához hozzájárult az is, hogy az olasz kolonizálási, birodalomalapítási — egyáltalán — teijeszkédési igényt oly jól lehetett a szükséggel, a déli szegénységgel és túlnépesedéssel indokolni. Tény, hogy az imperializmus hátterében sokkal kevésbé a fel­gyülemlett nagy ipari potenciál állt, mint a belső szervezeti gyengeség, a Dél oly sokat em­legetett és máig sem megoldott problémája. Ez a szűkösség és szükségesség segített meg­szülni és elterjeszteni a nacionalizmus leghatékonyabb gondolatát, azt, hogy a szegény Olaszországgal a gazdag nemzetek igazságtalanul bántak és bánnak. 55 A nacionalizmusról: Paolo Alatri: Le origini del fascismo, Editori Riuniti. Roma, 1962 (3. kiad.); Roberto Molinelli: Per una storia del nazionalismo italiano, Urbino, 1966;E. Gentile: Le origini deli' ideologia fascista (1918-1925), Roma - Bari, 1975; F. Perfetti: II nazionalismo italiano dalle origine alla fusione col fascismo, Bologna, 1977.

Next

/
Thumbnails
Contents