Századok – 1981
TANULMÁNYOK - Ormos Mária-Incze Miklós: A fasiszta ideológiák alapjairól 1136/VI
A FASISZTA IDEOLÓGIÁK ALAPJAIRÓL 1171 hogy a háború befejeztével az elérhető eredmény mértéke hosszú ideig bizonytalan maradt, továbbá, hogy a liberális kormány a várakozásokat olyannyira felszította, hogy azokhoz képest a legfényesebb siker is elhalványult. Nagy feszültségek és elégedetlenségek forrását jelentette ugyanakkor Románia új belső etnikai térképe is. A román állam keblére ölelhette valamennyi fiát, de velük együtt a békekonferencia hivatalos adatai szerint megkapott 3 733 409 idegent: németet, ukránt, magyart, bolgárt stb. is. Barbu teljes joggal áüapítja47 meg, hogy bár Románia a győztes és elégedett államokhoz tartozott, "This does not mean, however, that Romanian fascism was in no way the child of collective confusion and anxiety ... Romania found herself in thé position of the nouveau rich, with a territory five times bigger than that of the Old Kingdom, and with a population not only considerably larger, but also highly heterogeneous in tradition and ways of life." Ε megállapításhoz csupán annyit látunk szükségesnek hozzátenni, hogy a heterogenitás nemcsak a román tradíciókban jelentkezett, hanem ennél sokkalta nagyobb horderővel abban a körülményben, hogy a széleken úgyszólván mindenütt számottevő kisebbség élt, és e kisebbségek jó része erősebb hagyományokat őrzött mind a politikában, mind kulturáüsan, s nem kis részében gazdaságilag is nagyobb potenciállal, mi több, tapasztalattal rendelkezett, mint a románság. Másként szólva, nemcsak a Barbu által helyesen középpontba áhított egységesítés problémája merült fel, de ezen belül - s ez tette az egységesítést oly nehézzé — egy nagyszámú, nagyrészt ellenálló, etnikailag idegen kisebbség betagolásának problémája. Színezte a képet, hogy az új területek csatolása növelte — s nemcsak abszolút számban, de arányában is — a zsidó lakosságot. Arányuk a háború előtti mintegy 5,3%-ról 7%-ra emelkedett. Az antiszemita közvéleményt pedig újból felkorbácsolta, hogy a békekonferencia megint csak követelte a zsidók teljes egyenjogúsítását. Ezellen mind a kormány, mind a király tiltakozott, de csak azt érte el, hogy az emancipálást a román kormány látszólag saját kezdeményezésére hajthatta végre 1923-ban — mármint papíroson. Az új problémák sorát 1918-tól, s égető formában főként 1918—1920-ban kiegészítette a bolsevik kérdés, aminek ezekben az években kettős arculata volt. Romániát 1919-ben keleten és nyugaton bolsevik rendszer határolta. Mindemellett, ha felkeléstől tartani nem is kellett, a munkásmozgalom Romániában magában is megélénkült. Mindez reális fenyegetettséget jelentett. Ugyanakkor a bolsevik szomszédság jól felhasználható ürügyet kínált arra, hogy a román expanzivizmust mögé bujtassák, s a területszerző hadjáratokat bolsevikellenes harcként tüntessék fel. A bolsevikellenes harc elválaszthatatlanul összefonódott keleten Besszarábia megtartásával, nyugaton pedig az 1916-os titkos szerződés megjelölte határ elérésével. A bolsevikellenesség e második tartalma feltárult például abban, hogy a magyarországi demokrata Károlyi-rendszer a román propagandában bolsevizmussá minősült.48 Az új politikai szituáció tehát végeredményben a szélsőjobb ideológiáját részben végérvényesen (nemzeti egység), részben átmenetileg (parasztkérdés) megnyirbálta, egyúttal azonban új elemmel, a belső egység megteremtésének követelményével toldotta meg, s megszüárdította korábban megfogalmazott baloldal-ellenességének és antiszemitizmusá-4 7 Id. cikkében 48 A román kormány 1918-1919-es politikájáról mondottak alapja a francia külügyminisztérium levéltárának (Archives diplomatiques) anyaga: Europe Ζ, Roumanie, vol. 31, 32, 47. 6*
