Századok – 1981
TANULMÁNYOK - Ormos Mária-Incze Miklós: A fasiszta ideológiák alapjairól 1136/VI
A FASISZTA IDEOLÓGIÁK ALAPJAIRÓL 1155 Burckhardt történelmi pesszimizmusából, Nietzsche: Wille zur Macht-jából, Treitschke fegyveres államából s a szociáldarwinizmus organikus társadalomszemléletéből szerkeszt új társadalomelméletet Spengler, végső tételként megismételve Burckhardt jóslatát, de már nem mint kényszert, hanem mint megváltást. A kultúrák felemelkedéséről és bukásáról hosszan előadott teóriáját nem elevenítjük fel, mert nem ez volt, amivel a nácik tetszését elnyerte. Megszerezte ezt azzal, hogy az európai kultúra fénykorát a korai feudalizmusra tette, ami egybeesett a német nagyság időszakával. Megszerezte azzal, hogy e kor egyik szépségét az erős ösztönök kiváltotta felemelő háborúkban látta, továbbá azzal, hogy szembeszállt a racionalizmussal, elítélte a demokráciát mint a „pénz" hatalmát, s a munkásmozgalomban „a börze uralmát" fedezte fel. Végül, s talán leginkább azáltal vált a nácik egyik legtöbbet hivatkozott szerzőjévé, hogy jóslata szerint az európai kultúra hanyatló szakaszát majd a jövő führerjeinek uralma tartóztatja fel, s e führerek a „vér szavát" követve feltámasztják a nagyszabású háborúk korát. Spengler szerint a végső harc a pénz és a vér között minden addigi „fel" és „le" végső állomása, s e harcban az utóbbi, a vér győz majd. Ezek után nem különösen meglepő, ha 1933-ban megjelentetett könyve3 3 a náci ideológiához még közelebb áll, még akkor is, ha a náci hatalomátvételt túlságosan könnyűnek tartja, és úgy véli, hogy az igazi tennivaló még hátra van. Tudjuk, hogy a mód, ahogyan a nácizmus a tennivalóknak nekilátott, Spenglert elnémította. Nem változtat azonban ez azon, hogy e könyve előszavában, amit már a hatalomátvétel után írt, üdvözli az új idők hajnalát. Racionalizmussal és romantikával szemben „bátor pesszimizmussal" vállalja városok és fajok pusztulását, összeköti a liberalizmust és a bolsevizmust, mint „egy egységes mozgalom korai és késői formáját, kezdetét és végét", s a nyugati civilizációnak nem is egy, de két nagy veszélyeztetőjével számol: a fehér és a színes világforradalommal. „Az egyik alulról jön — írja —, a másik kívülről: osztályharc és faji harc, s az európai fehér embernek mindkét harcban győznie kell, ha fenn akar maradni." Hitler inspirálójának — foglaljuk össze — elsősorban a radikális konzervativizmus pángermán, alldeutsch-völkisch áramlata és az ausztriai nemzetiszocializmus tekinthető. Ez közvetítette számára a szociáldarwinizmus germán fajelméleti változatát, a nagytérelméletet, a politikai voluntarizmust, az elit-gondolatot, az antiszemitizmust, az expanzió szükségességének tételét és fő irányainak vázlatát. Végül olyan eszméket is tartalmazott, amelyek alkalmasak voltak arra, hogy a „tömegeket" reményekhez juttassák, és arra, hogy a szocializmussal szemben villámhárítóként szerepeljenek. Gyakran találkozni az irodalomban azzal a felfogással, hogy a náci párt tömegsikere — szemben eszmei elődeivel — szociális demagógiájának volt köszönhető, vagyis hogy dinamizmusának titka ebben lenne keresendő. Több szerző ehhez köti a nácizmus radikalizmusát is. Ám a szociális gondolat nem a nácizmusban lép fel először, sőt még a radikális konzervetivizmushoz sem köthető, a 19. század végén valamilyen formában számos polgári áramlatban megjelenik. Már jeleztük, hogy benyomásunk szerint a szociális demagógia és a mozgalom dinamizmusa nem járt párban. Most azt a kérdést is fel kell vetnünk, hogy vajon elsődleges tömeghatása visszavezethető-e a szociális ígéretekre. 33Oswald Spengler: Jahre der Entscheidung. Erster Teil: Deutschland und die weltgeschichtliche Entwicklung, uo. 1933. 7*
